BIZALOMJÁTÉK

3. Fejezet Értetlenül

Mardekáros vagyok! Ezt nem bírom felfogni. Igazán baszó hír. És holnap órák, és a többiek, és otthon. Otthon keresnek-e? Vagy szarnak rám?

                                         *     *     *

Egy türkiz zöld szempár meredt rám. Kurva jó erre ébredni.
- Bazdmeg! - túrtam bele a vöröses hajamba. - Ki vagy?
- Bocsi, bunkó voltam. Ophelia Nott - nyújt kezét a szőkeség. Elfogadtam, és kifújok egy tincset a homlokomból.
- Te honnan jöttél? És..? Miért? - törtek elő belőle a kérdések. Tipikusan hülye, szőke, velejéig gonosz, mardekáros libát láttam magam előtt.
- Csss, aranyom - némítottam el, majd kilibbentem az ágyból. Be fürdőbe, gyors zuhany, ruha és smink, vagyis: egyen fekete miniszoknya, zöld-ezüst nyakkendő, füstös szemfesték. Csak a szokásos. Merre van a Nagyterem? Megperdültem a tengelyem körül, és Opheliát kerestem.
- Hé, várj! - ragadom meg a kezét.
- Mi van már megint? - förmedt rám.
- Merre van a Nagyterem? - tettem fel a kérdésemet, miközben egy óriásit kordult a gyomrom.
- Akadj már le rólam, baszd meg! - rántotta ki "arisztokratikusan" fehér kezecskéit az enyémből. Ekkor valaki megkopogtatta a vállamat.
- Drewen...eltévedtél? - szólt hidegen Tom hangja.
- Jah, köbö. Merre van a Nagyterem? - ismételtem meg a kérdésemet max. hangerőn.
- Maradj már csöndben! Gyere! Ma kísérgetlek mindenhova, de holnap már egyedül maradsz - suttogja.
- Jó, csak menjünk! Kurva éhes vagyok... - sóhajtottam. Lebaktattunk a Nagyteremig, és szinte rávetettem magamat a kajára. Nyammm!
- Malac! - hallottam halkan Tom hangját.
- Elkussolsz! - vágtam rá rögtön. Tom furán nézett...jah! 1940 környékén nem használták az "elkussolsz" kifejezést.
- Tessék? - emelte a magasba barna szemöldökét.
- Semmi, csak...na mindegy - makogtam összevissza. Basszameg!
- Mi az első óránk? - tettem fel a kérdést, miközben egy falat muffint próbáltam leküzdeni. Nem a sütemény hibája, de valahogy furán száraznak és keserűnek tűnt.
- Bájitaltan - ivott egy korty töklevet.
- Hogy bírod azt a szart inni? - nyúltam a saját kupámért, amiben bezzeg sima kávé volt.
- Nem olyan rossz - tette le az asztalra. Majd nem szólt hozzám többet, a reggeli folyamán. Furcsán éreztem magam. Először éreztem úgy, hogy ez nem az én világom. Mert én nem tartozom ide. A saját életemet akarom. Andrew-et, Stefanit. És a többieket. Kirúgtam magam alól a széket, és elviharzottam a bájitaltermek felé. Tudom, hogy Lumpi tartja, blablabla. Olvastam a könyvet. Bájitalon, csak kevergettem a löttyöt nulla örömmel. Olyan idegen volt, és egyben kibaszott ismerős is. Amúgy, az összes tancuccot meg minden bisz-baszt használtan megkaptam. Szóval no para! Ekkor valaki nagy sebbel-lobbal nekem jött.
- Bazdmeg! Nem bírsz vigyázni? - csattantam fel.
- De bírok - jött a felelet. - Neked se ártana előre nézni...
- A kurva életbe! Most mi a szart akarsz? - kiáltottam hisztérikusan. Általában nehezen akadok ki, de most őszintén. Képzeld el, hogy egy Harry Potter sztoriban ragadsz, egyedül, mardekárosként. Ja, és varázsolni se tudsz! Sztem' te is kiakadnál!
- Semmit. Nyugodj meg, mindenki téged néz! - fogta meg a karom. Mintha áram ütött meg volna. A kezén a gyűrű. Amihez annyi vér tapad.
- Leszarom - sziszegtem, ekkor megfordult, biccentett és elment. Köszi, Tom! A pillantásom a földre esett. Úristen...! A naplója. Gyorsan felvettem az apró, A/6-os, bőrkötéses könyvecskét. Amely arany betűkkel hirdette a tulajdonosát. Gyorsan elfutottam az egyik mosdóba. Remélem, nem Hisztis Myrtil-ébe. Fellapoztam, és csodák csodájára üres lapokkal találtam szemben magam. Nem, nem lepődtem meg.

" Szia! " - írtam bele.
" Te ki vagy? És, hogy kerül a naplóm Hozzád? " - jött a válasz, igazán szép betűkkel.
" Mindegy, hogy ki vagyok. Segítened kell nekem! "
" Miben is? "
" Szóval, ismerek valakit. És neki kéne a segítség. "
" A kis jótevő! " - írta. Gúnyosnak éreztem.
" Miért? "
" Mindegy. Segítek, ajánlj cserébe valamit! " - írta, én pedig lendületből becsaptam a naplót.

Este egy puha, sötétzöld bársonyfotelbe vackoltam be magam. Kellemesnek hatott a zöld fény a kandallóban. Először éreztem magam otthon. Otthon.
- Szia - ült a fotel karfájára, egy szőke fiú.
- Helló - húztam összébb magam, miközben mereven a tűzbe bámultam.
- Abraxas Malfoy, a hölgy szolgálatára - nyújtotta a kezét. Éppen megfáztam volna, amikor egy puha csókot lehelt rá. Úriember! Mellesleg, Draco Malfoy nagyapja. Khm.
_________________________________________
Hellóóó!
Itt is a 3. fejezet. Hát, remélem tetszik😗. Véleményeknek örülök. Szokás szerint...😄