BIZALOMJÁTÉK

10. Fejezet Megnyerve

Hát, elérkezett az első edzés. A Mardekár kviddicskapitánya, Lazarus Avery, rögtön letámadott, hogy 'mi a szart keresek itt?! '. Erre szerencsére Lestrange közbeszólt, hogy azért álljon már meg a menet.
- Na, szóval, csak annyi az egész, hogy itt az ütő, és jó erősen eltalálod a gurkót. Vágod? - kérdezte, miközben sötét, kissé hosszabbra hagyott hullámosabb haját a szemébe fújta a szél. Igen, enyhén elméláztam.
- Aham - suttogtam. Ekkor egy olyan tenyeres-talpas lány, aki borzasztóan hasonlított Millicent Bulstrode-ra a kezembe nyomott egy seprűt. Majd a mardekáros kviddicscsapat próbára tett.
- Jó, seprű, szállj fel és a másik terelő, Lestrange, lő neked gurkókat.
Ekkor felpattantam a seprűre, és próbáltam visszaemlékezni, hogy J. K. Rowling miket mondott a könyveiben a repülésről. Tök jó volt, ellazultam, és a friss esti szellő kifújt minden kétes gondolatot az elmémből. Arra lettem figyelmes, hogy Lestrange kurva nagy erővel lő felém egy gurkót. Elsőre, csak egy aprót ütöttem, majd másodikra belebikáztam, és teljes erővel küldtem a fogó felé. A fogó gyakorlottan kitért a gurkó elől, és eszeveszetten hajkurászta az arany színű cikeszt. Az edzés végén, jött a szenvedés.
- Nos, ki mennyit késett? Drewen 1 perc, tehát 1 kör; Lestrange, te pontos voltál; Rowel, 5 kör...Gyerünk, lusta bagázs! Vagy még a Hugrabug is elver minket! - üvöltötte.
- Mérem az időt - folytatta -, aki 1 kört több, mint 8 perc alatt teljesít, annak plusz egy kör. Ginger, te is, rajta! És start!
Nos, vegyük úgy, hogy olyan voltam, mint egy mozgássérült bálna. De végig csináltam! Szóval hétvégén meccs, és hát, nem szégyen bevallani, de eléggé beszartam. Tök más az, amikor a való világodban, az évek óta űzött sportodat játszod, vagy tök ismeretlenben, egy ismeretlen sportot. Úgyhogy kicsit kiborultam Lestrange-nek.
- Nyugi, Ginger, meg tudod csinálni. És csak egy meccsről van szó! És akkor sincs baj, ha vesztünk - hadonászott a kezeivel.
- Dehogynem, Avery kicsinál - fésültem át a vörös hajamat az ujjaimmal.
- Jó, igen, de megnyerjük.
"Megnyerjük" - ez a szó visszhangzott a fejemben szombat reggel, amikor Corall a fülembe visított és adott egy szerencseölelést; majd amikor lent, a Nagyteremben a fiúk fogadt, hogy Mardekár vagy Hollóhát. És persze, amikor a Hollóhátasok kellemesen a képembe röhögtek, mivel hamar híre ment a terelői posztomnak. Levágtam magam Lestrange mellé, aki rántottát evett. Egy kis tálba raktam natúr krémjoghurtot, szórtam rá zabpelyhes még pár szem friss áfonyát, és csorgattam rá egy kis mézet. Nyami! Az evés elterelte a figyelmemet a stresszről. Ám amikor az öltözőben álltam, és Avery stratégiáját hallgattam, legszívesebben behánytam volna. Kint, Lestrange mellé keveredtem, még nem léptünk ki a pályára. A fiú elkapta a kezemet és megszorította, majd hirtelen magához rántott és gyorsan puszit nyomot a számra.
- Szerencsecsók - dünnyögte. És elkezdődött. A Hollóhát biztonsági játékos volt. A hajtók és terelők ütközete volt. Az őrzőjük el se mozdult a karikák körzetéből, a fogójuk pedig fent repülgetett. A mi fogónk, Rowel hirtelen eszeveszetten lebukott a mélybe. A hollóhátas fogó pedig követte, ez persze csak egy műbukás volt. Ekkor Lestrange-dzsel összejátszva ketten kiütöttük a kékek egyik hajtóját. Légpacsiztunk és minden ment tovább, az egyik Hollóhátas viszont bosszúból kiszúrt engem és rámküldött egy durva gurkót, ami előtt kitértem és ezt Lazarus, az örző, a seprűje végével (micsoda szakszavak) elütötte. Az állás 80-50 volt a másik csapat javára. Ekkor viszont Rowel újra alábukott, ezúttal viszont a hollóhátas nem követte, nagy hiba volt, ugyanis amire az a gyökér feleszmélt már Rowel kezében ficánkolt a labdácska. Madame Hooch lefújta a játékot így nyertünk 150-80-ra.
- Buli, a klubhelyiségben! - üvöltötte Dolohov, az egyik hajtó. Miután felöltöztem, és kiléptem az öltözőből, Lestrange-t pillantottam meg a falhoz dőlve. Fekete haját hátradobta és az ujjaival beletúrt.
- Ügyes voltál!
- Mi volt az a csók? - mondtuk egyszerre.
- Szép kórus - vigyorgott Corall, a gyertyatartó. Mármint jelenleg. Egy nagy mardis sál mögül vigyorgott teliszájjal és rohadt félelmetes mániákus fejet vágott. Khm.
- Helló, Goldberg!
- Üdvözlet Lestrange! Akkor én megyek is. Ginger a bulin találkozunk! - búcsúzott, majd odasietett Alphardhoz, aki egy hosszú csókkal köszöntötte barátnőjét.
- Nos, megint ketten maradtunk - túrt a fiú a hajába.
- Igen, igazából, tudod, nekem hamarosan mennem kell majd, és nem akarok semmit elmélyíteni - mondtam, kínosan az egyik lábamról a másikra állva.
- Hova kell menned? - kérdezte.
- Tudod, én nem ide tartozom.
- Akkor hova? - nevetett fel.
- Egy másik helyre, én itt csak cserediák vagyok - füllentettem.
- És meddig maradsz? - jött közelebb és a két tenyerébe fogta az arcomat.
- Nem tudom - leheltem, és éppen megcsókolt volna, amikor egy zavart köhécselés szakított félbe minket. Denem.
- Drewen és Lestrange! Mindenki titeket keres - húzta össze magán fekete szövettalárját.
- Jó, megyünk - mondtam lemondóan, és elszaladtunk a kastély kapujáig. Ahogy leértem a pincébe, és benyitottam, hegyekben állt az alkohol. Bementem a lányok részébe, és gyorsan felkapták valami vállalható ruhát. Egy elől gombos kordruhára esett a választásom, bakanccsal. Ahogy a kezemre pillantottam megláttam a Sötét Jegyet. Az emlékek az agyamba tódultak, felidézve Tom összes csókját. Így hát sietve feltettem némi sminket, és az összetúrt hajamat kiengedtem. Kiléptem a szobánkból, végigfutottam a folyósón. A klubba értem, ahol a buli már eléggé elszabadult állapotban volt. Gyorsan töltöttem magamnak némi vajsört, és lekicsinylően a figyeltem a magukat riszáló libákat (köztük Ophelia Nott-ot is), és a spicces fiúkat, ahogy a lányokat fűzik.
- Bu! - suttogta a fülembe Lestrange.
- Bazdmeg! A szívbajt hozod rám - kaptam a kezemet a homlokomhoz.
- Nem volt tervben, pedig - vigyorgott.
- Táncolunk - nyújtotta a kezét felém, amikor felharsant egy régi, tipikusan a '40 évekre jellemző "charleston" szám. Elkezdtük rázni, Lestrange egész jól táncolt, kipörgetett meg minden. A szám végén kifulladva töltöttük újra a poharainkat.
- Ginger, kérsz? - nyújtott felém egy doboz cigit. Eddig még kb. egyszer cigizhettem, de elfogadtam.
- Hmm... - fújtam ki füstöt. - Nem is tudom még a keresztneved!
- Reginald Lestrange - mondta, én pedig majdnem felröhögtem. Bár az rohadt nagy bunkóság lett volna.
- Tudom, röhögj csak - legyintett, amikor meglátta a fejemet -, szar nevem van. Ezért hív mindenki Lestrange-nek.
Ekkor befejeztem a cseszekedést, és kirobbant belőlem a nevetés. Lestrange egy ideig mosolyogva nézett, majd elnyomta a cigijét. Amikor vége lett a bulinak, egy hang ütötte meg a fülemet:
- És hogy haladsz a csajjal? - kérdezte a fiúhang.
- Mindjárt megfektetem - büszkélkedett Lestrange. A kurva anyját! Csak erre kellettem?!
- Én 10 galleont teszek, hogy nem fog menni - mondta egy másik hang. Egyetértek! Nem fog menni...
- Én 20-at, hogy még 2 nap.
Eleget hallottam, a levegőt szaggatottan kifújtam, és a lány részleg felé sétáltam. Ekkor valaki elkapta a karomat. Denem.
- Ginger, tudom, hogy hogy juthatsz haza! - suttogta a félhomályban, én pedig visszakaptam némi pislákoló reményt a normális életemmel kapcsolatban.
_________________________________________
Sziasztok!
Újra rész, ráadásul az eddigi leghosszabb (de csak azért, mert a 10. fejezetnél járunk ). Remélem tetszik, és nem hiába írtam.

Szép hétvégét mindenkinek!💚