1. és 2.

570 18 0
                                    


Első fejezet

Ha megkérdezték – és néha megtették – Mariann Krilovot, hogy létezik-e szerelem első látásra, ő egész életében azt felelte, és még jelentőségteljesen bólogatott is hozzá, hogy:

– Igen, létezik.

Biztos volt benne, hisz vele is megtörtént. Még a napot és órát is tudta, noha az évet illetően, ahogy idősebb lett, egyre inkább elbizonytalanodott – tizenegyben vagy tízben? –, a dátumban azonban biztos volt. Augusztus tizenkilencedikén történt, hétfőn reggel hétkor. Így valahogy...

Kilovagolni készült a nővérével, Natasával, és a szépreményű Richarddal. Az emeleti hálószobában készülődött, amikor meghallotta a bejárat fölé függesztett szélcsengőt. Megérkezett Natasa, és biztosan megorrolt rá, mert nem várta a dűlőút végén, ahogy megbeszélték, gondolta. A haja befonásával nem vesztegette az időt, csak végighúzta rajta a kefét, a blúzát is a földszintre vezető lépcső tetején gombolta be, és már azelőtt belefogott a mentegetőzésbe, hogy nővérét az ajtóban megpillantotta volna:

– Elaludtam, mert nagyapa nem ébresztett időben, ne légy dühös, Natasa! Este pedig Richardon gondolkoztam, ezért éjfélig hánykolódtam az ágyban. Azt hiszem, ideje engednem, hogy megcsókoljon. – Befejezte az öltözködést, és elindult lefelé a földszintre. – Elvégre itt az ideje. Mármint a csóknak. Szerinted is, ugye? Natasa! – emelte fel a hangját. – A füleden ülsz? Kérdeztem valamit!

Áthajolt a lépcsőkorlát esztergált oszlopai fölött, hogy lássa a nővére arcát. Mit szól e sorsdöntő elhatározáshoz?

Az előtérben azonban nem Natasa állt lovaglóruhában és elnézően mosolyogva, hanem egy ismeretlen férfi. Mariann a lépcső tetejéről csak a feje búbját, sötét haját és a vállát látta belőle.

A meglepetéstől benne rekedt a szó, Richard méltatása, aki a szomszéd nagyváros helyőrségének főhadnagya, jó családból származik, csinos, udvarias, kellemes modorú, benne elhatározásának hosszadalmas indoklása, hogy Richard több hete próbálkozik, noha ő elfordította eddig a fejét, de most, hogy lassan betölti a tizenkilencet, túl akar esni az első csókon. Mindezt szerette volna még elmondani Natasának az alatt a néhány pillanat alatt, míg leér a földszintre, és felveszi a kesztyűjét, de micsoda arcpirító melléfogás, Natasa helyett egy idegent traktál a magányügyeivel.

Megtorpant a lépcsőn, félúton, és már fordult is hátra, hogy visszameneküljön az emeletre, ám ezzel elkésett, mert a férfi, aki eddig a bejárati ajtó üvegén át az udvart szemlélte, megfordult és ránézett.

Mariann kissé megkönnyebbülten konstatálta, hogy új ember lehet, mert a nagyapja idénymunkásait legalább arcról ismerte. Talán nincs kivel megosztania, amit hallott, és nem lesz hír az ő első csókjából, hogy ezen röhögjenek a csűrben az emberek elalvás előtt. Szégyennek persze elég nagy szégyen ez előtt az ember előtt is, hogy neki egy csók a nővérével megbeszélendő esemény, nem hétköznapi eset.

Mindegy, ami történt, megtörtént, gondolta Mariann, míg az idegennel méregették egymást. Úgy tesz, mintha nem fecsegett volna butaságokat, ő van itthon, neki kell felvennie a beszélgetés fonalát.

– Üdvözlöm, uram! – kezdte, és kislányosan magasba csapó hangját igyekezett mélyebb tónusura igazítani. – Nagyapám jelenleg nem tartózkodik itthon. Miben lehetek a szolgálatára? – kérdezte, mert jó modorra tanították, és büszkeséggel töltötte el, hogy előkelő származása és tehetős családja dacára nem figyelmezteti ezt az embert, hogy a munkásoknak tilos bejönniük a nagyházba, vagyis nincs itt semmi dolga, keresse meg Mr. Benettet, az intézőt, és húzza be maga mögött mihamarabb az ajtót.

Csak te! (Krilov család III.)Where stories live. Discover now