Csak te! (Krilov család III.)

14.

Tizennegyedik fejezet

(a képnek semmi köze a fejezet tartalmához, de szép)

Szása már a bérkocsiban, a törvényszéki boncterem felé tartva elbizonytalanodott, jó ötlet volt-e elkísérni az apját Emeline Everet boncolására. A Nortworni Törvényszék alaksorában pedig a csúfos megfutamodást réme is határozottan felmerült benne. Fázott, kellemetlen dohszag facsarta az orrát, émelygett a gyomra, és ijesztő élességgel látta maga előtt a jelenetet, ahogy kimenekül a boncteremből, vagyis az apjának lesz igaza, aki figyelmeztette, hogy a boncolás gyomorforgató, alapvetően unalmas, de büdös és lehangoló, Szása jobban tenné, ha otthon maradna. Ő azonban kíváncsi volt, bírja-e, és persze el akart dicsekedni a haverjainak, hogy ilyet is látott, nem csak leölt vadakat és háziállatokat, mint a többiek. Apja határozott lépteit követve a hosszú folyosón most mégis azon tűnődött, megéri-e a nyereség ezt a heves szívdobogást és izzadást, ami máris a hátára tapasztja az ingét.

Az apja alig törődött vele, valójában semennyire, mióta kiszálltak a bérkocsiból, dr. Hilliarddal, a kirendelt szakértővel beszélgetett. Szása fél füllel elkapta, hogy együtt kezdték a praxist jó harmincöt évvel ezelőtt, rég nem találkoztak.

– Emlékszel, az öreg John Bigre? Már ha valóban ez volt a neve – nevetett fel éles hangon Hilliard, a gázlámpákkal gyéren megvilágított, üres folyosó kísértetiesen verte vissza a hangját.

Megálltak egy széles vasajtó előtt, Hilliard jobb kezét az ajtó kilincsére helyezte.

– Az öreg csavargó Bigre gondolsz, aki a fagyott lábával küszködött? – kérdezte Krilov. Szása ismerte az apját, az udvarias hangját vette elő, ami kissé magasabb és nyájasabb volt annál, amit otthon használt. A kórboncnok szívességet tett nekik, hogy engedte, részt vegyenek a vizsgálaton.

Szása nem figyelt Hilliard doktor válaszára, rossz érzésekkel telve meredt a vasajtóra mögötte. Mint valami rémregény díszlete, olyan, sötétszürke, a pattogzó festék alatt vörös. Hilliard majd benyit, és a képregényekből ismert borzalmak csarnoka tárul fel előttük, táncoló csontvázakkal, véres fogú, nyáladzó szörnyekkel.

Hilliard lenyomta a kilincset, széles mozdulattal kitárta az ajtót, és belépett. Krilov követte, és a felnőttek után beoldalgott Szása is.

Nagyjából az otthoni osztálytermének megfelelő nagyságú, jól megvilágított helyiség tárult elé, de nem tudott alaposabban körülnézni, mert egyből észrevette a terem közepére helyezett, kiterített női holttestet, és percekig képtelen volt elszakítani róla a tekintetét. Életében először látott halottat, de tévedhetetlenül felismerte, hogy a nő rég bevégezte, pedig akkor még végig sem nézett rajta, nem látta összeszaggatott, véres ruháját, sebeit, testén a hullafoltokat, csak az arcát, kihegyesedő orrát, kissé megnyílt száját és meredt szemét.

Szása gyomra önálló életre kelt, előbb a magasba ugrott, majd ijesztő határozottsággal lefelé zuhant. Mindjárt okádni fogok, nyögött, érezte, haja tövében megjelennek az első izzadtságcseppek, és fémes ízű nyál önti el a száját.

Az apja a terem túlsó felében állt, a bonsegédet üdvözölte kézfogással, de most hátranézet. Átható pillantást vetett rá, és intett, hogy jöjjön közelebb.

Szásának ahhoz, hogy az apja parancsát teljesíthesse, el kellett haladnia a holtest lába mellett. Rövid megfontolást követően nem az egyenes utat választotta, hanem a fal közelében maradt, és nagy ívben megkerülte a testet, hogy az apja mellett legyökerezve, a borzalomnak immár háttal, könnyebben lélegezzen.