„Gyönyörűarc, akárha csak egy angyalé lenne. Rettegve pillant le rám,tudja, hogy én vagyok az, aki elhozza számára a halált. Óvatosanhátrál, mintha ezzel megakadályozhatna, mintha így nem kapnámel.
A szememsarkából látom, ahogy a szarvas mozdulatlanul figyel minket. Nemkülönösképpen zavartatja magát, tulajdonképpen csak...Szemlélődik.
Nem veszem le atekintetem az áldozatomról, abban a pillanatban, ahogy őmegmozdul, hogy elfusson, utánaugrok. Perifériámon megpillantom,ahogy a közönségünk megfeszül, de nem foglalkozom vele, az embertorkának ugrom, marcangolni kezdem.
Mindent beteríta vér fémes illata, én pedig megvadulva tépek ki egyre nagyobb ésnagyobb húscafatokat. Már az egyik kéznek a csontját rágom,mikor óvatosan odalépked mellém az eddig csendben minket fürkészőállat.
Lehajol azegyik vértócsához, majd mélyen a szemembe nézve, lefetyelnikezd. A növényevő szarvas... Embervért iszik."
Kétségbeesetten,remegve állok az immár betemetett sír előtt. Kezeim egyszerrevörösek és barnák, nekem pedig újra és újra csak egyetlengondolat jár a fejemben: Megöltem valakit.
Reszketve hátrálokel, majd kezdek rohanni az autóm felé. A bűntudat és akielégültség egyszerre mardos, belső énem, amely eddig alelkiismeretem jelentette, most gyilkosságra sarkall, és az, akiebben a pillanatban én vagyok, retteg attól, amit tett.
Nem tudom hovámehetnék, kezem automatikusan a már megszokott utakra vezet. Ígylyukadok ki, bármiféle gondolkodás nélkül Dongwook házánál.Keresem a kulcsaimat, de rá kell jönnöm, hogy már nem itt lakom.
Becsöngetek,miközben paranoiásan körbe-körbe tekintgetek, lát-e valaki,annak ellenére, hogy ennek elég kicsi a valószínűsége. Hajnalinégy van, ráadásul szombat, épeszű ember ilyenkor még alszik.
Ismét rányomok agombra, de ezúttal már meg is hallom az álmos reakciót akaputelefonban.
– Ki az? –kérdezi, én pedig színtelen, szinte már könyörgő hanggalfelelek:
– Jongdaevagyok. Bemehetek? – A sírás kerülget, és gondolom, ezt halljais rajtam, ugyanis azonnal nyitja a kaput, hogy beengedjen. Nem tudomlevenni a tekintetem a vértől és sártól vörösesbarnakezeimről, és amint ő is meglát engem, megretten.
– Mi történt?Megsérültél? – ragadja meg a vállaim finoman, attól félve,hogy esetleg fájdalmat okozhat. Nem merek a szemébe nézni,rettegek, hogy észreveszi azt a kettősséget, azt a vihart, amibennem dúl, rombol.
– Én... Én...Megöltem valakit – suttogom reszketeg hangon, és szinte érzem,ahogy megfagy az ereiben a vér. Kézfeje kissé megdermed, erősenszorít rá a pulcsimra, talán ezzel is kifejezve a megdöbbenését.Vagy inkább a félelmet és a rettegést, ami már abban apillanatban elkapja, ahogy végigpillant a vértől és nedvesföldtől ragacsos ruházatomon.
– Gyere be, ésvetkőzz le. Elégetem a ruháidat. – Igyekszik összeszedni magát,nagyon látszik rajta a próbálkozás, mégis nyilvánvaló, hogyjár az agya a történteken. És valószínűleg rajtam is. – Aholttest?
– A temetőben,egy sírban. – A hangom már kezd visszaállni a normálisra, éssokkal inkább uralkodik el rajtam az általában jellemző logikus,szinte már érzéketlen gondolkodásmód, mintsem ezt a helyzetbőladódóan megengedhetném magamnak.
– Hogy mi? –torpan meg ismét, ezzel is jelezve, hogy mondandómmal ismételtensokkoltam. – Te komolyan eltemettél egy friss hullát egy régimellé?
YOU ARE READING
Farkasálom
Horror*A leírás a történetre nézve spoilert tartalmaz.* Kim Jongdae nem éppen átlagos író: több bestsellere van, mint ahány barátja, pedig két kezén meg tudja számolni, hány könyvet írt eddig összesen. A nagybátyjával és annal élettársával él, aki egy fé...
