Farkasálom

Hatodik fejezet - Szarvas

            – Megölted Luhant – jelenti ki, a lehető legnagyobb nyugalommal, bár erősen kételkedem benne, hogy nem csak a sokk tartja nyugton a helyén. – És most meg akarod ölni Taehyungot is.

– Pontosan – igazolom az állításait halálos ridegséggel. Minden egyes mozzanatát figyelem, de semmi nem utal menekülésre. Mintha odafagyott volna a kanapéhoz, szinte látom magam előtt, ahogy egymást követik a gondolatok a fejében.

– És azt akarod, hogy én is részt vegyek benne. Különben engem is megölsz.

– Valahogy így – vonok vállat hetykén.

− Szóval nincs választásom, nem igaz?

Ez a srác egy zseni! Ilyen gyorsan kikövetkeztetni dolgokat... − a hihetetlen fokú szarkazmus a belső énem hangjából egyszerűen csak úgy éget. De ahelyett, hogy én is hasonlóképpen válaszolnék, inkább nyugodtan felelek a kérdésére.

− Igen, így is mondhatjuk.

Kikerekedett szemekkel, pislogás nélkül mered rám. Én érzelemmentesen állom a pillantását, és várom, hogy megszólaljon végre.

− De te nem akarsz megölni – jelenti ki végül magabiztosan, továbbra sem szakítva meg a szemkontaktust. – Ha meg akarnál, már rég megtetted volna. Talán azért, mert a barátodnak tekintesz, talán azért, mert úgy gondolod, több hasznom van élve, mint holtan, nem tudom. De életben akarsz tudni.

− Nehogy azt hidd – szólal meg Taehyung rekedtes hangon a nappali közepén lévő székből. Hogy kelt fel ilyen gyorsan? Még egy darabig ájultnak kéne lennie. – Csak az érdekli, ami neki jó, és kiiktatja azokat a tényezőket, amik neki kárt okozhatnak. És te egy ilyen tényező vagy, Minseok. Egyébként, kíváncsi vagy, hogy jöttem rá, hogy te voltál, Jongdae? – villant felém egy éles mosolyt, mire az arcom teljesen bezárkózik. Fogalmam sincs, mégis milyen nyomot hagyhattam magam után. – Megtalálták Luhant, te pedig elég árulkodóan elszóltad magad az újságárusnál. Ezután elmentem Luhan lakásához, és megkérdeztem, hogy mikor látta őt utoljára. Kellett ugyan egy kis ösztönzés a memóriájának, de aztán elmondta: Az a híres író vitte haza, akinek olyan sok könyve megjelent az elmúlt pár évben. Innentől már egyszerű volt összerakni a képet – vigyorog teli szájjal, mint aki olyan kicseszettül okosnak hiszi magát. – Ne aggódj, Minseok, előbb-utóbb ugyanúgy elpusztulsz, ahogy Luhan tette, ahogy én fogok, és ahogy az utánam következők, amíg el nem kapja valaki végre ezt a vadállatot – köp felém, miközben szinte vicsorítva formálja a szavakat. Felvont szemöldökkel pillantok Xiura, akinek az arca erre a pillanatra már teljesen közömbössé vált, és úgy tesz, mintha az égvilágon semmi sem érdekelné.

­­ – Tudod, Taehyung... – kezdenék bele az állítása cáfolásába, de kedves lakótársam leint. Közelebb lép a megkötözött sráchoz, és szinte belehajol az arcába, majd elmosolyodik.

– Tae-Tae... – villant kedvesnek tűnő mosolyt, de átlátok az álcáján. Szemeiből olyan gyilkos indulat árad, amit talán még elképzelni sem tudtam soha, amilyen talán belőlem sem süt így, amikor elkap a vágy az ölésre. – Nekem már az bőven elég, hogy nem kell veled egy levegőt szívnom a világban. Hogy ez veszélyezteti-e az én épségem? Éppenséggel pont leszarom.

A kijelentése után mögé lép, és egészen egyszerűen, egy stílusos mozdulattal elszorítja a torkát. Taehyung hirtelen levegő után kezd kapkodni, de nem sikerül neki, egyszerűen, szépen lassan elernyed Xiu kezei közt, tekintete merevvé válik, majd soha többé nem vesz újabb lélegzetet.