Farkasálom

Ötödik fejezet - Ragadozó

Kínos csend feszül közénk, ahogy az egyre szűkülő utcán haladunk, pillanatról pillanatra közelebb kerülve a másikhoz. Azt ígérte, hogy hazakísér, mert „túl sötét van ahhoz, hogy valaki egyedül sétálgasson". Főleg, miután olyan brutálisan megöltek egy embert.

Persze, arról fogalma sincs, ki volt a tettes, de valószínűleg ha tudná, nem lépdelne mellettem ilyen nyugodtan.

– Felismertem a pillantásodat, amikor először rám néztél, tudod? – szólalt meg végül Taehyung, teljesen nyugodt hangon,mintha csak az időjárásról fecsegne. – Szinte láttam, ahogy megismertél, a gondolataid, csak egyetlen másodpercre, de kiültek az arcodra – folytatta mosolyogva, én pedig hirtelen megtorpanásomból ismét felvettem az ütemét, mintha mi sem történt volna. Meglepett, hogy ilyen nyíltan beszél, bár fogalmam sincs, mire akar kilyukadni. Úgy viselkedik, mintha tudna valamit, ami bár esélytelen, de ha mégis...

Ha mégis, akkor elcsalod valahova, és megölöd. Az első, és legfontosabb szabály: nem hagyunk szemtanúkat.

– Láttam a szemeidben a vágyat. Akarsz engem, még ha nem is mered bevallani magadnak.

– Várjunk... – szakítom félbe, és ezúttal tényleg megállok a lépés közben. – Te mégis miről beszélsz?

Félreértette volna a szemeimben lévő gyilkolási ösztönt? Szexuális vágyat képzelt a helyére? Abszurdum! De hát én nem is...!

A sokk, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan úszik tovább. Az érzések megváltoznak, a gondolataim más irányt vesznek, ahogy több oldalról is belegondolok ebbe a hirtelen feltárulkozó lehetőségbe. Felhasználhatom őt. Megtörhetem, mielőtt véget vetek az életének. Darabokra zúzhatom a lelkét, mielőtt a testét kiállítom, mint egy szobrot a műteremben.

– Nem jól gondolom? – vet rám kétkedő pillantást. Lehajtom a fejem, mintha szégyenkeznék emiatt, kézfejemet a tarkómra csúsztatom, azt sugallva, hogy kínos nekem az egész szituáció.

– Sajnálom – kérek bocsánatot a semmiért, miközben azon gondolkozom, vajon mi változtatta meg a korábban megismert, szégyenlős, kissé félénk fiút. Az a két korsó sör? Nem valószínű.

Ez lett volna a terve? Hogy közel kerüljön Kim Jongdae-hez, az íróhoz? Vagy esetleg tényleg tudja, hogy meg akarom ölni? Mi lenne a helyes?

Ne pánikolj. Ne légy paranoiás. Attól még, hogy valaki flörtöl, még nem biztos, hogy ártani akar. Nem mindenki olyan, mint te.

A nevetése ijesztően hangosan visszhangzik az üres utcán, határozottan jókedvű, mégis kissé kínos felhanggal. Értetlenül pillantok az arcára, de csak a vidámság nyilvánvaló jeleit látom rajta. Most vagy túl jó színész, vagy csak átvert, hogy egy jótszórakozzon.

– Ne haragudj, csak... – törölgeti meg a szemét látványosan, nagyot sóhajtva. – Teljesen úgy néztél ki, mint akit halálra rémítettem. Tudod, az a tipikus „Miféle elmebeteggel hozott engem össze a Sors?"-féle rémület.

Nem, valami nem stimmel. Annyira megválogatja a szavait, annyira figyel arra, hogy mit mond...

– Mit akarsz valójában? – kérdezem komoran, mire az ő szemeiből is eltűnik a szórakozás. Tesz felém egy lépést, ezzel majdhogynem a falnak taszítva engem, szinte érzem a vibrálást körülötte.

Látszik, hogy szerepet játszik. De vajon milyet? Mi késztetheti rá? Mit akar tőlem?

Jobb kérdés: mit nem? Ne csak nézz, láss is, idióta. Lásd a vágyat a szemeiben, hogy konkrétan nekipréseli a hátadat a falnak, és csak közeleg, anélkül hogy bármiféle engedélyt kérne. Téged akar.