MinSung Fantazmagóriák (Fordítások) [BEFEJEZETT]

● 8. fejezet: MinSung

- Miről akarsz beszélni, hyung? - kérdezte Jisung közömbös hangnemben, miközben kényelmesen letelepedett a kanapéra. Nem nézett a fiú szemeibe, hanem a padlószőnyeget bámulta, mintha az olyan érdekes lenne. Minho habozott, mielőtt a fiatalabb felé indult volna, 
de nem ült le mellé.

- Én... én... azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.

- Nem kell bocsánatot kérni, mert úgy érzed, ez a helyes, hyung. - Jisung megpróbált mosolyogni, miután végül szomorúan felnézett Minho szemeibe. - És nem kell úgy tenned, mintha kedvelnél.

- Nem így van. Eskü-

- Hyung! - vágott közbe Jisung. - Fejezd be!

Minho beharapta alsó ajkát figyelve, ahogy Jisung felkel a kanapéról és átmegy a konyhába. Kissé habozva követte őt, miközben szíve villámgyors ütemben vert mellkasában.

- Sajnálom, Jisung.

- Tudom. - felelt csöndesen a fiatalabb, de nem nézett rá. - Elfogadom a bocsánatkérést.

- Sajnálom, hogy hazudtam arról, nem kedvellek és sokszor visszautasítottalak.

- Hyung...

- Kedvellek, Jisung. - vágott közbe Minho.

Jisung beharapta az ajkát és megrázta a fejét. - Mondtam, hogy nem kell hazudnod, hyung. Néhány másodperccel ezelőtt, nem azért kértél bocsánatot, mert hazudtál?

Minho nyöszörögve a hajába túrt. - Komolyan gondoltam. Kedvellek...szeretlek, Jisung.

A fiatalabb nem mondott semmit, hanem megpróbálta eltolni magától Minho-t, de az idősebb megragadta a karját és megfordította, hogy szembenézzen vele.

- Sungie!

- Gy-Gyerünk, hyung...engedj el! - motyogta Jisung, ahogy megpróbált szabadulni, de vesztett. Minho csak még szorosabban fonta köré karjait.

- Jisung, szeretlek. - ezúttal Minho lasabban ejtette ki a szavakat. - Igazán szeretlek.

Zavartan álltak egymással szemben és egyikük sem beszélt, csupán levegővételük töltötte ki a csöndes konyhát. Végül a fiatalabb döntött úgy, hogy véget vet ennek.

- Valóban sajnálod?

- Igen, Jisung. - felelt őszintén Minho. - Szar barát voltam, mert tagadtam az érzéseimet és nem fogadtam el a tiéd.

- Már elnézést kértél emiatt. - motyogta a fiatalabb keserűen és elhúzódott az idősebbtől, majd visszament a kanapéra, miközben letörölte könnyeit. - Menned kell, hyung. Hamarosan itt lesz Hyunjin.

Minho meg sem mozdult. Továbbra is ügyetlenül állt a nappali közepén. - Sungie...

- Azt mondtam, menj el, hyung. - ismételte Jisung. 

Minho megkerülte a dohányzóasztalt és leült mellé. Csöndben ültek; Jisung alkalmanként megdörzsölte orrát vagy letörölte az arcát. Az idősebb szomorúan nézte a fiatalabbat.

- Várok veled, rendben? - kérdezte Minho, szinte alig hallhatóan. Miután Jisung aprót bólintott, folytatta: - Megölelhetlek? 

A fiatalabb megvonta a vállát, ami elég volt Minho-nak, hogy mosolyra húzza ajkait, majd a fiú dereka köré fonva karjait, magához húzta egy szoros ölelésre.

- Ezt egy millió alkalommal elmondtam már, de...sajnálom. - suttogta az idősebb, fejét a fiú vállára hajtva.

- Tudom, szóval-

- Hadd mondjam végig, kérlek. Chan-nak és a többieknek igaza volt. Hülye voltam és gyáva, mert nem tudtam bevallani neked, hogy mit érzek és...visszautasítottalak azt gondolva, jobbat érdemelsz nálam.

Jisung, kezeit az idősebb mellkasára téve eltávolodott tőle és szemeibe nézett. - Nem akarok senki mást; én csak-