Jeongin:
Yang Jeongin vagyok. 15 éves és most fogok belépni az életem következő 4 évét befolyásoló középiskolába. Nem mondom, hogy nem ver ki a víz, így, hogy egyre közelebb érek az épület fölém magasodó kapuihoz. Az viszont kicsit megnyugtat, hogy nem egyedül jöttem ide, hanem a legjobb barátommal, Seungminnel. Oda is értem az épület elé, ahol vadul elkezdtem keresni Minniet, nehogy egyedül keljen belépnem a kapun. Meg is láttam a keresett fiút a falnak dőlve és, észrevettem hogy most is a telefonját bújja, mint mindig.
-Szia, Minnie-siettem oda hozzá, majd jó erősen magamhoz öleltem. Igen egy másik meleg ember barátja biztos kellemetlenül érezné magát egy ilyen helyzetben, de Seungmin tudja, hogy csak barátilag öleltem meg.
-Szia Innie-motyogta és telefonját eltéve simúlt bele az ölelésembe, majd lassan visszaölelt.
-Várod már, hogy bemenjünk?-kérdeztem csillogó szemekkel, mire ő csak megforgatta a szemét.
-Nem igazán. Jelenleg csak azt akarom, hogy végezzünk és ne kelljen több emberrel találkoznom.-mondta unott hangon. Hát igen Seungmin nem igazán szereti az embereket. Szerintem én vagyok az egyetlen, akit elvisel maga körül a családján kívül.
-Na. Ne legyél ilyen levert. Végre olyan valamit tanulhatunk, amit mindketten szeretünk. És lefogadom, ha az osztály meghallja a hangodat, akkor egyből te leszel mindenki kedvence.-próbáltam egy kicsit feldobni őt.
-Ha te mondod. De szerintem itt lenne az ideje bemenni. Nem kéne már az első nap elkésni.-magyarázta, mire megnéztem az órámat, ami szerint nem egész két perc volt becsöngőig.
-Jézusom Seungmin gyere-ragadtam meg a csuklóját, majd rángattam be az épületbe, ahol a lehető leggyorsabban találtuk meg a termünket. Szerencsénkre egy tanár sem tartózkodott még a terembe szóval nyugodtan el tudtuk foglalni a kettes padok egyikét. Pár perc múlva lépett be a két tanár, az egyik az osztályfőnök volt a másik meg gondolom az igazgató. Bemutatkoztak, elmondták a kötelező üdvözlős szöveget, majd az igazgató kezdett el beszélni.
-Minden évben szoktunk a gólyák üdvözlésére egy bemutatót csinálni, ahol a felsőbb évesek bemutatják milyen szintre lehet eljutni. Viszont úgy gondoltuk, hogy ez jobb úgy, ha gyakorlatba is tapasztalájtok ezt. Szóval azt találtuk ki, hogy véletlenszerűen kiválasztunk egy gólyát és egy felsőbb évest és így kell duettezniük. Azoknak, akik kimardtak a felsőbb évesek közül természetesen egy másik felsőbb évessel együtt fognak dolgozni, de ez titeket, úgysem érint. Aki nem teljesíti a feladatot azt autómatikusan eltanácsoljuk-mondta az igazgató, mire mindenki nagyon meglepődött. Gondolom senki nem számított, arra, hogy már az elején be leszünk dobva a mély vízbe. Szegény Seungminnek ez nehezebb lesz, mint nekem.
-Ennyit akartam. Köszönöm a figylemet és szerencsés 4 évet és sikeres duetett.-zárta le a mondandóját, mint, aki jól végezte dolgát kisasszézott a teremből.
-Hol is lehet kiíratkozni?-szólalt meg a mellettem ülő Seungmin.
-Nem, Seungmin. Nem. Végigcsináljuk. Emlékszel megbeszéltük, hogy te és én együtt valóra váljtuk azt, amire mindig is vágytunk. Nem adhatjuk fel már a legelején. Értem, hogy nem akarod, de kérlek próbálkozz.-könyörögtem neki. Tudom, hogy, ha most itthagyná ezt az egészet, akkor azt egész életében bánná és, mint legjobb barát ezt nem hagyhatom.
-Jó rendben végigcsinálom, de csak miattad, úgyhogy érezd magad megtisztelve-mondta idegesen, mire csak mosolyogtam.
-Köszönöm Minnie!-ölelgettem meg-Amúgy nekem az is megtisztelő, hogy hozzám szólsz-tettem hozzá mondandómhoz
-Ha ilyen tapadós leszel, akkor lehet, hogy inkább hagyom-morogta, mire csak megforgattam a szemem, majd elengedtem és újra az osztályfőnökre figyeltem.
