Soulmates [Bobby ff.] - Befejezett

11. fejezet

Órák után rögtön rohantam a terem felé, de mihelyst odaértem, az ajtó mögé bújva megvártam, míg mindenki elmegy, és csak utána néztem be. Ji Won szerencsére ott volt, biztos ő is mondani akart nekem valamit, azonban későn jöhettem, mivel keresztbe font karral, enyhén elnyílt ajkakkal, és oldalra biccentett fejjel aludt, hátradőlve a széken.

Sóhajtottam egyet, majd leültem elé, nehogy felébredjen, és elvettem az egyik füzetet előle, hogy addig is csináljak valamit, ám amint a ceruza a lapra ért, megálltam. Eszembe jutott, ami az órán, és kárörvendő mosolyra húzva számat, visszahelyeztem a füzetet a halom tetejére. Ezt csak ő fogja tudni megcsinálni, mivel már ismerik az írásstílusomat, és ha most én csinálnám meg, akkor bajba sodornám magunkat.

- Miért nem keltettél fel te szerencsétlen? - törölte meg száját, pedig nem is folyt ki a nyála. Ezek szerint ő úgy szokott aludni? Ez nem nyugtat meg, mivel most én lakozok benne. - Legalább megcsináltad ezeket a szarokat? - mutatott flegmán a füzetek felé, én pedig vállat vontam.

- Ha azt szeretnéd, hogy mindenki lássa, a te kezed munkája van benne az enyém helyett, akkor szívesen megcsinálom.

- Mi bajod van? - vágta vissza.

- Az írásképed, Ji Won. Emlékszel? Az enyémet már ismerik, mivel én csinálom másfél éve. Neked kell megírnod, mivel én most nem tudok úgy írni, mint alapból.

- Én nem fogom ezeket megcsinálni! - háborodott fel, én pedig igyekeztem tartani a mosolyomat, és kihasználtam kicsit, hogy szekálhatom.

- Nem akarod, vagy nem tudod megcsinálni?

- Pofa be egérke, vagy behúzok egyet. Elvégre most nem vagy lány! - mutatott felém fenyegetően.

- Eddig semmi sem állított meg abban, hogy bánts. Nem félek már tőled, mer tudom, hogy bármire képes vagy. A kisebbet mindig jobb bántani, mert az nem ellenkezik, ugye?

- Pontosan. - helyeselt, és ami az én arcomról lehervadt mosoly, az átkúszott az övére. - Erről volt szó végig. És tudom miért? Mert az olyan gyenge lúzerek, mint te, megérdemlik.

- Beszélni is akarsz velem, vagy azért maradtál, hogy sértegess? - váltottam témát, mielőtt még tényleg elsírom magam, és még azért is kapok, hogy az ő szent testében könnyeket mertem ejteni. Bólintott egyet, majd a zsebébe nyúlva átnyújtott egy lapot, amit nem olvastam végig, csak gyors átfutottam, mi van rajta.  - Te.. Összeszedted ezeket magadtól?

- Igen, mivel nem akarom, hogy félvállról vedd őket. Lehet, hogy a kosártudásomra emlékszik a testem, de ehhez az is kell, hogy te ne ijedj meg egyetlen pillantásuktól, mert ha rajtam fog bukni a csapat, akkor tökön rúglak. És biztosíthatlak, hogy ebben a testben nem éltél még át olyan fájdalmat.

- Ha már a fájdalomnál tartunk.. - hozam fel, majd hátra fordultam, hogy ellenőrizzem az ajtót, be van-e csukva. - Beszélnünk kell valamiről. - minél jobban húzom, annál kínosabb lesz, pláne akkor, ha váratlanul fogja érni. Felvonta az egyik szemöldökét, majd próbálva palástolni kíváncsi tekintetét elnézett az ablak fele, de utána rögtön vissza a kezemre, ami a táskámban matatott. Elővettem egy betétet, amit szerintem rögtön felismert, mivel elfintorodott, szemei pedig vibrálni kezdtek, amit nem tudtam hova tenni.

- Miért nem jó a tampon?

- Na nem! - kiáltottam fel. - Ha megtudom, hogy egy olyat beledugtál a testembe, akkor én.

- Te mi? - szakított meg, ezzel is azt sugallva, hogy nem ijed meg az üres fenyegetőzésemtől, én viszont próbálkoztam.

- Elmegyek egy orvoshoz, és kiheréllek.

- Nem tennéd meg! - vágott vissza.

- Azt hiszed?- fontam keresztbe a karomat és a lábaimat is. Nekem nem kell ez a lógó cucc, az pedig, hogy ő majd mit csinál a levágott testrészével a jövőben, igazán nem az én problémám.

- Egyáltalán honnan fogom tudni? - kérdezte, meglengetve a betétet, mit kikaptam a kezéből. Először válasz helyett kinyitottam, és megmutattam neki, hogyan kell állnia.

- Ezt behajtod a bugyi szélére, mert ez tartja, és minden második szünetben ellenőrzöd, hogy kell e cserélned. Tesi előtt mindenképp kell! - szögeztem le neki, és máris beállt az izgalom miatti fájdalom a gyomromba, hogy hogyan fogja kezelni, illetve túlélni ezt az egészet. Nem férfiaknak való, az már biztos. Hisz őket ledönti egy kisebb nátha is. - Amúgy meg tudni fogod. Görcsülni fogsz. Nagyon. Pont úgy, mint akit tökön rúgtak. - fogait kezdte csikorgatni a kijelentésemre, látszott rajta, hogy nincs ínyére, de én már azt is megköszönöm neki gondolatban, hogy ezt képes volt végighallgatni, és felfogni. - Azért remélem, ilyenkor lesz annyi eszed, hogy nem ülsz rá a vécé ülőkére.

- De. Mindenhova oda fogom dörgölni a seggemet, és rajzolni fogok egy kibaszott unikornist. Mégis mit hiszel, mi vagyok én? - rázza meg hitetlenkedve a fejét, majd enyhe pír szökik az arcára, és elnéz tőlem.

Először szikrát sem kapok, hogy pont Ji Won van zavarban előttem, aztán rájövök, hogy ez minden bizonnyal a testem reakciója. Ezzel akarja nekem mutatni, hogy eddig mindenhova ráült. Ha elkap valami fertőzést, én esküszöm tényleg megszabadulok a cerkájától!

- Most menj haza. Tanuld meg, ki kicsoda, aztán holnap elmegyünk a parkba, és kicsit gyakorlunk.

- Hajlandó vagy erre? Magadtól? - képedek el, mire megint csak egy bosszús fújtatást, és egy nem tetsző szemforgatást kapok.

- Mint ahogy azt már többször is kiemeltem, nem miattad. Magam miatt, hogy ne maradjak szégyenbe. Ha ez kell ahhoz, hogy ne lepleződjek le, akkor hajlandó vagyok rád pazarolni az időmet. - nahát, milyen kedves ember! A nagy Kim Ji Won velem fogja tölteni az idejét, hogy oda ne szaladjak! Mivel érdemeltem ezt ki?

Néha úgy megmondanám neki, hogy forduljon fel..