Fétis || ✔️

Tizenkilencedik

STEFÁNIA

Mindig is voltak olyan dolgok, amik miatt félre kellett tennem az összes személyes problémámat, mert hogyha hierarchikus sorrendbe kellett volna állítanom őket aszerint, hogy melyik a fontosabb, a családi gondok magas verték a többit, még akkor is, ha kegyetlenek egyébként.

Nálam pedig ez most Lehel kis afférja, leendőbeli felesége és a családtervezési programja jelentette. Nem mintha már bármit is lehetett volna tenni az üggyel kapcsolatban, hiszen a gyerek jön, elvetetni már nagyon régóta nem lehet, örökbe adni pedig biztosan nem fogják. Most pedig ez sokkal nagyobb problémát jelentett, mint Nina, aki a top hármas kategóriában nem is szerepelt, azonban Konrád igen, aki a lista bronzéremére csúszott le, felette pedig Adrián neve szerepelt feketével áthúzva és jó néhányszor elátkozva.

Akármennyire is próbálkoztam a nappaliban zajló beszélgetésre összpontosítani, egyszerűen nem voltam képes rá se fizikailag, se pedig érzelmileg. Amikor Soma kimondta azt a bizonyos nevet, amit évek óta magam mögött hagytam és direkt módon nem emlegettük, hiszen nemcsak nekem, hanem a családom életébe is hatalmas nagy sebet ejtett, amit hiába kezdett az idő összevarrni és begyógyítani, amint felmerült ismét a téma, ugyanolyan keserűség és pánik töltött el, mint annak idején.

Visszajött az összes magamban elnyomott emlék, amit szívesen kitöröltem volna a fejemből. De ezek már csak ilyenek. Nem tudja őket megválogatni az ember, csak abban bízni néhány kivétellel, hogy az idő múlásával csak fakulni fog és a végén már csak foszlányok maradnak meg.

Nálam sajnos nem így volt.

Ahogy meghallottam ismételten Adrián nevét, ami elég volt egy kiváltó oknak, nemcsak homályosak voltak ezek az emlékek, hanem élénken vetültek a lelki szemeim előtt heverő vászonra és pörgette le a múltam apró filmkockáit.

- Befejeztétek végre az üvöltözést? - szűrődött be a merengős szférámba Lehel hangja, ami teljesen visszarántott a valóságba.

- Mégis hogyan történhetett ez meg? - járkált fel - le a szobában apa.

- Na szerinted mégis hogyan? Nem hiszem, hogy pont neked kellene elmagyarázni a gyerekcsinálás menetét - szólt közbe Hunor, aki félig felvont szemöldökkel ült a fotelbe és csak hallgatta az eseményeket, mint mindenki más is, aki jelen volt. Nagyapáékat, a szomszédokat, Olíviáékat pedig egyszerűen kirakták anyáék, arra hivatkozva, hogy vészhelyzet van és ráadásul még a kaja is odaégett. A második miatt rendesen fáj is a szívem.

- Te ebbe ne szólj bele - förmedt rá anya.

- Miért ne szólhatna bele? Ugyanannyira érintett, mint te, vagy apa, vagy akár Soma - mutogatott körbe Lehel.

- Én is itt vagyok ám - dünnyögtem, nehogy már pont engem hagyjon ki a felsorolásból.

- Te meg pláne - tette hozzá Lehel. - Váratlanul ért titeket? Megértem, mert minket is. Egyáltalán nem így terveztem, sőt egyikünk se, de már nincsen mit tenni.

- Nem értem, hogy miért nem voltál képes hamarabb elmondani, akkor még kitaláltunk volna közösen valamit...- túrt bele anya a hajába.

- Közösen? Anya nektek az egészben annyi a közös döntésetek, hogy eldöntitek, hogy milyen nagyszülők lesztek. Mégis mire céloztál? Hogyha elmondom neked hamarabb, akkor majd rábeszéled Barbit, hogy vetesse el, mert túl fiatalok vagyunk, ahhoz, hogy szülők legyünk?

- Nem éppen erre gondoltam, de ne sértődj most meg, hogyha ezt mondom - fordult egy pillanatra a kanapén ülő terhes lányra, akit annyira sajnáltam, mint amennyire magam szoktam, amikor az egyetemi előadásokon ülök.