Fétis || ✔️

Nulladik

STEFÁNIA

Elvileg a legtöbb emlék, legyen ez akár jó, akár rossz, mindig azokból az eseményekből születnek meg, amikre nem szívesen mentünk el. Ez a mondás pedig sajnos vagy nem sajnos nagyon is igaz. Nekem ez az esemény pedig nem más volt, mint a gólyatábor utolsó estéje.

- Szétrobban a fejem - túrtam bele a hajamba dühösen, mintha ezzel aztán marhára képes lennék megszüntetni a lüktető érzést. - Úgy van, csak fokozzátok - motyogtam magamban, ahogyan megütötte a fülemet az ablak irányából beszűrődő "CJE" üvöltés. Több, mint valószínű, most veszik fel a gólyatábori werkfilmhez a gólyák összessége által kiáltott egyetem nevét, mert hogy milyen jól néz már ki a drónfelvételről.

- Tegnap is fájt nem? - fordult felém az aktuális lakótársam, Villő, aki már nagyban készülődött az estére, elvégre ez az utolsó nap ebben a porfészekben.

- Igen, akkor is. Meg ma is ha így haladok, akkor egészen addig fog, amíg otthon magamra nem zárom a szobám ajtaját, hogy a külvilágtól elzárva aludjak át minimum három napot - dünnyögtem. Egyszerűen kikészített teljesen ez a gólyatábor. Tavaly, amikor még azért jöttem el, hogy megismerjem az évfolyamtársaimat, akikkel ezt a három vagy ki tudja hány évet fogom végigszenvedni, illetve mert kényszerítve voltam anyámék által, hogy húzzak el otthonról, mert már idegesítő vagyok a folytonos kötekedésemmel, akkor se nagyon jobban viseltem a helyzetet. Most meg pláne, hiszen megint egy kényszerítő erő miatt vagyok ide száműzve, ami nem más, mint a kollégiumi helyzetem. Nem akarom még egy évet abban a csótány helyben letolni, olyan emberekkel, akiket úgyis utálni fogok, és én idióta évközben nem aktivizáltam magamat, így a szociális pontjaim kábé csak a béka segge felett vannak eggyel, így az összes önbecsülésemet el kellett dobnom és jelentkeznem kellett "segédnek". Magyarán egy akkora csicskának, hogy már rendesen a hátamra lehetett volna írni szép betűkkel, hogy mindenki lássa, akinek nem lett volna egyértelmű a jelenlévők közül, hogy úgy ugrálok, mint egy minion. Azoknak tényleg való, akik szeretik ezt a fesztiválos, vagy esetleg falunapos hangulatot, amikor a legtöbben részegek, nyomorognak a DJ pult előtt, mint az öregasszonyok a Tescoban az akciós farhát idején és olyan helyen töltik el ezt a pár napot koszosan, büdösen, ahova józanul be nem mennének. Arra tényleg jó, hogy kitombolja magát az ember amennyire csak akarja, mert itt aztán nem lesznek gátló körülmények, illetve azoknak is, akik jóban akarnak lenni több felsőévessel és persze a szaktársaikkal, esetleg egy kis futó kaland szerelmeseinek is megfelelő alkalom lehet, de az én labilis idegrendszerem ezt nem képes feldolgozni könnyedén.

- Jaj Stefi, neked minden baj. Komolyan mondom, hogy olyan vagy, mint Hardin a Miutánból - mondta Villő a tükör előtt állva, ahol a haját vasalta ki. Ahhoz képest, hogy csak hidegvíz van, a kaja ehetetlen és meg merem fogadni, hogy pereg a vakolat a mennyezetről, Villő velem ellentétben úgy nézett ki, mint aki most lépett volna egy divatbemutatóról.

- Kösz, akkor most elkezdek majd törni - zúzni, jó? - ültem fel nagy keservesen és komolyan elgondolkoztam azon, hogy leszarom az egészet és haza húzok a francba. Sőt ha nagyon kedvesen megpróbálom rávenni a bátyámat talán még le is jön értem az állomásra, mert hogy ide a világ vége után kettőre nem fog elautókázni az teljesen biztos.

- Mégis mit törnél össze itt? A széket? Elég ha ráülsz és összeroskad magától.

- Jó mondjuk ez igaz - mértem végig fintorogva az említett bútort. Én nem értem, hogy miért ilyen csöves helyen kell gólyatábort rendezni. Értem én, hogy költséghatékonyság meg olcsó piák, hát de akkor is. Csodálom, hogy még ez a hely nem dőlt össze egy kis széltől.