If everything were different (Jimin ff.) [BEFEJEZETT]

24. - Ez csak egy kis...

A következő nap ugyan félve, de megérkeztem az iskolába. Tegnap apu sikeresen beszélt Hee Chasung barátjával, kinek a felesége annak a bizonyos általános iskolának a tanára. A videót megnézve vonakodva ugyan, de végül úgy döntött, hogy az igazgatót megkérve felajánlanak a lánynak egy ösztöndíjat, illetve egy régi diáktól maradt edzőruhát számára. Az egyik gimnáziummal ráadásul egy egyezményük is van, miszerint jó tánceredményekért cserében folytathatják ott az ösztöndíjas tanulásukat.

Most az egyetlen dolog, amitől félek, az az, hogy Yoongi leszedi a fejem amiatt, mert beleszóltam a családjának a dolgába az ismeretségi körömmel. Nem szeretnék rosszat, egyszerűen a vágyam a kislány álmának valóra váltása, illetve Yoongi jövőjének a szép gondolata.

Az előcsarnokba lépve esélyem sem volt eltakarni az arcomat, a fiú azonnal le is támadott, s egyenesen a sportpályára vonszolt, ahol egy tíz perces ordibálás után, csak csendesen leült. Ugyan azt tettem én is, a kezemet ráadásnak a vállára tettem, s hiába bántott most meg, tudom, hogy miért tette, emiatt nem haragszom rá.

- Nem akartam beleszólni, viszont annyira kétségbeesettnek, meggyötörtnek láttalak, hogy szerettem volna segíteni. Ez egy jó intézmény, ráadásul teljesen ingyen lenne az egész, s mivel a mi nevünk alatt tanul majd ott a kislány, ezért még csak ki sem tehetik, mert apa támogatja a helyet. Egy kicsit sajnálom, mert beleszóltam, de szerettem volna, ha te is tudnál tanulni a húgodtól függetlenül - állok fel egy szomorkás mosollyal az arcomon. - A szüleid eldönthetik, hogy élnek-e a lehetőséggel, vagy nem. Az iskola nyílt napja ezen a héten pénteken lesz.

Ahogy ezt ki is mondom, elindulok vissza az épületbe, viszont mielőtt belépnék, a fiú elkapja a karomat és hálálkodva néz rám. Érzem, hogy mi jár a fejébe, ezért csak azt válaszolom, hogy meg se próbáljon arra gondolni, hogy én ezért cserébe kérek valamit, mert nem. Én nem vagyok olyan, mint a legtöbb gazdag. Szeretetből segítek másoknak, nem pedig a saját érdekeim miatt.

Yoongi ölelésére nem számítok, viszont mikor a nyakamon megérzem a forró könnyeit, a hátát kezdem el paskolni. Annyira jó testvér, hogy így törődik a húgával, s előrébb helyezi őt magánál. Én is hasonlóképp viselkednék az ő helyzetében. Most, hogy jobban belegondolok, lehet várnom kellett volna egy keveset ezzel a dologgal, mivelhogy akkor nem feltétlenül jön rá, hogy én tettem.

- Elkísérsz órára? - szakadok el tőle, ezzel elérve, hogy elfordulva tőlem tüntessen el mindent, miből kiszúrható lesz a sírása.

- Ezek után ez a legkevesebb - dörmögi rekedt hangon, mit észre is vesz, ezért krákogva elindul velem vissza a szekrényem fele.

Odaérve megragadom a kezdődő matekórám felszerelését, s az emeletre indulva érdeklődök a fiú felől ismerkedésképpen. Nem szeretnék bunkó lenni, vagy azt tükrözni, hogy csak amiatt vagyok vele jóban, mert segítettem neki. A cselekedeteim egy külön dolog, míg a lelkem egy másik. Yoongi valójában kívülről ijesztően néz ki, belül ezek után pedig teljesen másként van felépítve. Bizonyára nem sok embernek mondta ezt el. Nekem vajon miért?

- Miért mondtad el nekem ezt az egészet tegnap? - kérdezek rá arra, mi leginkább érdekel ebben a percben, s mivel nem igazán szeretnék rosszra gondolni, inkább megkérdezem.

- Hogy őszinte legyek, eleinte rossz szándékom volt, meg akartalak bántani, viszont ezek után minden kedvem elment attól, hogy megutáltassam magam veled.

Halkan felháborodok, kicsit meg is ütöm a vállát, min jót szórakozik és piszkálni kezd az elszabadult babahajaimmal, miközben a terem elé érkezünk. Meghajolva köszönöm meg neki a kellemes beszélgetést, mikor pedig azt mondom neki, hogy Oppa, egyenesen gyilkos tekintetet vet felém, s megfenyeget, hogy ha még egyszer ezt mondom, kilógat az ablakon. Inkább hívom Yoonginak. Az ablakokkal és a magassággal nem szimpatizálok Taehyung óta.