If everything were different (Jimin ff.) [BEFEJEZETT]

29. - Park rezidencia egy teljes éjszakára

Kedd délután Jimin fejéből kipattan, hogy mi lenne, ha a ma estét náluk tölteném. Azt hozzá tette, hogy ne gondoljak semmi egyébre alváson kívül, csak a szerdai utolsó napomat szeretné ezzel megelőzni. Persze az ártatlan csillogó szemeinek ki tudna nemet mondani?

A szüleim örültek is, mikor szóvá tettem, hogy a fiúnál éjszakáznék, bár apa ennyi idő után azért megkérdőjelezte, hogy mégis miért, de nem mondott nemet. Már négy éve ismerem a Jimint, ő meg a szüleit több idő óta, szóval nem lehet semmi egyéb kérdése. JinHo szíveskedett elvinni a Park házhoz - ami még most is hatalmas a harmadik látogatásomkor is -, ahol meglepetésemre már az ajtóban vártak engem mind a négyen. Azért kicsit ijesztően hatott, hogy négy ember tömörül a pici nyílászáróban, arra várva, hogy érkezzek.

Bálok alkalmával már volt alkalmam megcsodálni az alsó szint pár részét - a nappalit, az előteret, a hátsó kertet, valamint felületesen az étkezőt is -, de a háznak a nagy részét nem láttam még. Ez remek lehetőség erre, mivel mozgatja a fantáziámat milyen lehet ezt a házat látni nap, mint nap. Miután a kocsiból sikeresen kiszállok, már rögvest elindulok az ajtóhoz, hiszen JinHo utánam hozza a cuccaimat, ahogy arra a szüleim megkérték az alkalmazása előtt. Egy feltétel volt tulajdonképpen.

- Csakhogy ide értél kedvesem! Már nagyon vártuk, hogy megérkezz. A vacsora már készül, a szakácsunk remek. Gyere, gyere csak beljebb - kezd el Jimin édesanyja magyarázni mikor eléjük érek, majd mindenkit elhessegetve a csuklómnál fogva behúz a hatalmas házba. - Rendezkedj be, majd szólunk ha készen van - torpan meg az előszoba közepén, mire rögvest a cipőmet kezdem elkapkodni magamról. Annyira igyekezett velem befelé, hogy időm sem volt lehajolni.

- Adja csak ide - jelenik meg egy fiatal lány, aki a kezemben tartott lábbelimért nyújtja a kezét. - Berakom Jimin-shi szekrényébe az ő cipői mellé.

Végül átadom neki, kissé vonakodva ugyan, de engedem, vigye csak ha annyira szeretné. Bár lehet nem a főnöke parancsára bánik velem úgy, mint egy ideszületett családtaggal.

A holmim sikeresen beér a házba, mit fel is visznek az egyik szobába - Jiminébe ha jól sejtem -, JinHo meg majd miután megtette elköszönve visszaindul az otthonomba. Kicsit megilletődve állok a hatalmas helyiségben, Somin már rég visszavackolta magát a szobájába, egyedül Jimin és az apukája állnak az étkezőben, engem fürkészve. Az a lány, aki elvitte a cipellőmet, egy halvány lila színű papuccsal tér vissza, letéve azt elém, hogy felvehessem.

Megköszönöm, mire csak távozik minden szó nélkül. Kicsit megilletődöm, mivelhogy otthon nálunk Gihwa legalább egy "ez a munkám"-at elmotyog az orra alatt, de biztos ez valami északi szokás. A beszélgető férfipáros felé pillantok, Bonghyun éppen a barátom vállát ütögeti meg mosolyogva, s már el is tűnik egy folyosón.

Jimin végül közelebb merészkedik hozzám, gondolom észleli a zavaromat egy idegen körülmények között. A homlokomra lehel egy finom csókot, miután elválik kezeit a derekamra simítja, mire belőlem egy apró mosolyt csal elő. Kezeimmel felbátorodva simítok végig a mellkasán, meglepődve, hogy kidolgozott a testrésze.

- A szüleim nagyon izgatottak, hogy itt vagy. Tegnap egy egész takarítószervezet volt a házban, azóta pedig megparancsolta anya, hogy tilos kupit hagyni - mondja nekem halkan a fiú, emiatt egy apró kuncogás hagyja el a számat. - Én is örülök.

Ismételten kapok egy puszit a homlokom közepére, majd a kezével kicsit meglök a lépcső felé miközben a fejével biccent ugyanabba az irányba. Vele együtt sétálok az emeletre, egészen addig, míg fel nem érünk. A grádics tetején megtorpanok, s szétnézek. Ugyan azok a színek uralkodnak a folyosón, mint ami lent is van. Egyaránt lehet balra, s jobbra menni, az utóbbi pedig egy kanyarral is folytatódik.