61. rész

1K 69 1
                                    

Vettem egy nagy levegőt és elmeséltem neki mindent, ami történt január elseje óta, gondosan ügyelve arra, hogy minden részletet megtudjon az Erickkel történtekről. Ezt egyébként mindenféle hátsó szándék nélkül tettem, mert eszembe se jutott őt felidegesíteni vagy féltékennyé tenni, csak egyszerűen jobbnak láttam elmondani az igazat.

- Értem... - reagált hosszú szünet után a hallottakra.

- Szóval nem volt semmi olyan, amire a drága Réta gondol - forgattam a szememimet.

- Ja, végülis kétszer majdnem megfektetett, az semmi olyan - mondta cinikusan.

- Te akartad hallani, hogy mi történt - vágtam a fejéhez.

- Jó, de neked hogy esne, ha elkezdeném mondani, hogy Rétus kétszer leszopott? - dobta vissza a labdát.

- Vicces, hogy nem feltételes módban mondtad - nevettem fel.

- Miii? - értetlenkedett.

- Azt mondtad Réta kétszer leszo...

- Tudom mit mondtam.

- De akkor ezek szerint tényleg megtörtént
... Mert Erickkel én nem feküdtem le - néztem rá gúnyosan.

- Ne lovagolj már a szavakon! - háborgott megint.

- Akkor inkább Ericken fogok! - adtam a tökéletes végszót a beszélgetésünknek, és megint arra vártam, hogy eltűnjön, de ehelyett hangod röhögésbe kezdett.

- Hogy lehetsz ilyen bolond? - kérdezte, miközben a nevetéstől kicsordult könnycseppeit törölgette.

- Te vagy az! - kezdtem el ütni egy párnával.

Az egyik lendítésemnél kikapta a kezemből és eldobta a szoba másik szélére, közelebb csúszott és hosszasan megcsókolt. Én esküszöm próbáltam ellenállni, de mégis belementem a dologba és minden másodpercét élveztem. Sajnos. Pedig annyira fókuszáltam arra, hogy ne törjek meg, mert tényleg nem kell ez a stressz az életembe, de rá nem lehet haragudni. Vagy ha lehet, akkor is csak rövid ideig. Hihetetlen.

- Öltözz már te nő, mert már rég el kellett volna indulnunk! - sürgetett, amikor elváltak ajkaink.

Átsétáltam a szobába és az ágyra raktam a földön heverő zsákot, majd lassan lehúztam a cipzárt, így egy - valószínűleg - méregdrága, pezsgőszínű selyemruha terült el előttem. Átrohantam a nappaliba és mérgesen néztem Alexre, aki nem értette mi történik éppen.

- Ugye tudod, hogy azt a ruhát nem veszem fel!

- Akkor én meg a telefont nem fogom, ha hívsz! - zárta rövidre a vitát, így visszatrappoltam a szobába és belebújtam a ruhába.

Egy percig hezitáltam, hogy átlibbenjek-e Alexhoz vagy már túl késő elküldeni őt mégis a picsába, de végül az ajtófélfának dőlve vártam, hogy felnézzen a telefonjából.

- Megfésülködhetnél - jött a reakciója, ami egy kicsit másabb volt, mint amire számítottam.

- Kösz - vetettem oda neki és elmentem rendbeszedni magam a fürdőbe.

Nem tudtam eldönteni, hogy Belle-nek vagy Csipkerózsikának érzem magam a csodaszép ruciban, de amikor felvettem a kristályokkal kirakott magassarkút, akkor igazi Hamupipőke lettem. Legalább lesz egy jó indokom, hogy éjfélkor lelépjek, ha a 'hercegem' paraszt lesz. Bármennyire jó ez a poén, már egyszer elsütöttem, így nem adom meg neki azt az örömet, hogy ezt a fejemhez vágja.

Kérése ellenére sem fésülködtem meg, mert akkor úgy néznék ki, mint egy oroszlán, de azért hátrafogtam az ezer éve frufrunak vágott tincseimet. Újra megpróbálkoztam a lenyűgözésével, és nagy levegőt véve beléptem hozzá. Elégedett mosoly kúszott az arcára, majd elindult felém és lementünk a kocsihoz. Óráknak tűnt a bolyongás, amíg szeltük Pest utcáit, sőt már volt egy olyan fura érzésem, hogy régen elhagytuk a szeretett fővárosunkat, így aggódó tekintettel nézegettem a lehajtók tábláit.

B A B A B Ó | ByeAlexWhere stories live. Discover now