Valami annyira nem jó,
A tetőt sem fedi már a hó,
A szorongás az ami lenyom,
Az egész gúsba köt, s lábmon beton.
Úgy érzem nincsen már kiút,
Ez a végzet, nincs haza út.
A láng bennem kezd kihunyni,
Az agyam még visz előre, s kezem kinyúl
segítséget keres, majd erőtlenül a földre hull.
Sok mindennel végeztem már,
S csak néhány dologért kár,
Körülöttem egy felszínes vár
A falakon túl már senki sem vár.
Néha kinyitom a kapukat,
Néhányan beöntik a szarukat.
YOU ARE READING
My poetry
Poetry"A poem begins as a lump in the throat, a sense of wrong, a homesickness, a lovesickness." - Robert Frost ©Copyright - Minden jog fenntartva! Utánközlés csak is engedéllyel lehetséges!
