Csend van.
Mindenki alszik.
Mély szuszogás.
Az én szívemet csak a könnyeim töltik meg.
És persze te.
Mindenhol ott vagy, sosem szólalsz meg.
Nem is hallottam még a hangod.
Biztosan szép.
Te is szép vagy.
És csendes.
Minden és mindenki néma.
Továbbra is sírok, mert látni akarlak, de nem tehetem.
Csak miattad szeretem a buszokat.
Szeretlek.
Csend van.
A szél megszólal.
A csillagok énekelnek.
A Hold új szakmát kezd operaénekesként.
De még akkor is kurva mély a csend.
Senki sincs ébren.
Csak én, és a könnyeim persze.
A szél.
A csillagok.
A Hold.
Hidd el, akkor is csend van.
Mit lehet itt csinálni?
Mire jó az élet?
Csak vagyunk és kész, a csendben.
Hogy mi is erősítsük a csendet.
Nem beszélünk.
Nem suttogunk szeretleket, mert valójában nem is szeretjük egymást (csak én téged).
Csupán hallgatunk.
Hallgatjuk a semmis világunk semmis csendjét.
Alszok.
Csendet álmodok.
Csend van.
