1×1

2K 78 8
                                    

Kilépek a házból melyből az ajtó nyitásánál csak úgy száguld ki az alkohol szaga. Becsapva magam mögött az ajtót, indulok el, hidegen hagyva apám haragos ordítozását. Zsebre téve jégcsapos kezem hagyom hogy könnyeim utat törjenek maguknak. Lehajtott fejjel sétálok tovább és érzem hogy újra folyik le a homlokomon a vér. Oldalamból már szinte ömlik. Gyomrom lüktet és érzem hogy a kezemen lévő sebet irritálja a pulóverem de ez a legkisebb fájdalmam amit érzek. Lábam remeg szinte már annyira hogy mingyárt összeesek de nem állok meg. Amikor odaértem a romos házhoz felmentem és észre vettem hogy valaki van vagy volt itt. A fa ajtó amit szinte csak egy hajszál tart, ki van nyitva. Felmentem a tetőre és kiálltam a szélére. Innen gyönyörű minden. Belátni az egész várost. Megnyugtat. Ekkor éreztem hogy szédülök és a hányinger is elkapott. Lábaim megremegtek majd látásom is elhomájosult. Azt hittem hogy elájulok és leesek de nem... Ekkor fogott meg egy kéz és magához rántva tartott meg. Itt elsötétült minden és nem tudom mitörtént...

•Changing years• Where stories live. Discover now