Mindenki fél valamitől.. (folytatás)

#1

3 hónappal később.

~Bill~
Gondolataimba meredve álltam a kék színű kopott szekrényem előtt. Hallgattam körülöttem a hangos zsivajt.
-Bill?!-kiáltott nekem valaki messziről. Nagyon nem érdekelt, hogy ki az, s mit akar, így csak flegmán becsaptam az ajtót, majd elrohantam onnan. A szemem sarkából láttam, hogy ez a bizonyos személy egyre gyorsabban követ engem, ezért én is szaporáztam a lépteim. A folyosó végén már nem akartam tovább ezt játszani, így idegesen megtorpantam, és kérdőre vontam.
-Mit akarsz?-csúszott ki egyből a számon, ám nem hangzott túl visszataszítóan.
-Figyelj én nagyon..-nem akartam végig hallgatni a süket dumát, így közbevágtam.
-Nem kell.-és ezzel kikerülve a lányt órára mentem.

A csengő pont akkor szólalt meg, mikor lehuppantam a leghátsó sorba.
-Hali Bill.-ült le előttem Rich, próbált felém egy biztató mosolyt dobni.-Hogy vagy?
Egy kis idő után csak megrántottam a két vállam. Megértően bólogatott, s visszafordult a helyére.

-Bill Denbrough.-lépett be az igazgatóhelyettes.-Kérlek, velem jönnél?-monoton hangja nem volt túl kedves, akármennyire is próbálkozott.
A szemeim egy percre teljesen kikerekedtek. Az egész teremben csend honolt, mindenki megvetően pillantott rám. Mintha megöltem volna valakit.
-Va-va-vajon m-mi ro-ro-rosszat cs-cs-csináltál, B-B-Billy?-szólt be Addams, mire az összes gyerek kuncogni kezdett, kivéve Richiék. Az engem pásztázó szemek egészen addig égették a bőröm, míg teljesen el nem hagytam a termet.

Mrs. Hilson elvezetett a tanáriba, majd az igazgató elé.
-Bizonyára sejted, miért vagy itt.-kortyolt bele büszkén és lenézően a kávéjába, ami olyan fekete, mint egyes emberek lelke.-Foglalj helyet.-mutatott Mr. Ramsay a székre, majd ő is velem szemben leült.
-Minek... hívatott be?..-kérdeztem rá.
-Ahogyan mostanában látom.-sóhajtott egy hatalmasat, mikor a papírokat olvasgatta.-Fiam, bukásra állsz.-közölte nyersen. Őszintén nem lepett meg. Tudtam, hogy a jegyeim elég rosszak az utóbbi időben.-Három választási lehetőséged van.-hajolt át az asztalon.-Az egyik az, hogy rendesen összekapod magad, és olyan gyerek leszel, aki szorgalmas és tanul, vagy..
-Nem.-szakítottam félbe.-Nem megy..
-Megkérdezhetem, hogy miért?-kevergette a löttyöt a csészében.
-Egyszerűen csak.. semmi köze hozzá.-mosolyogtam gúnyosan.
-Értem.-tartott szünetet.-Szóval a második az az, hogy beiratkozol egy közös tanulócsoportba..
-Kizárt.-ráztam hevesen a fejemet.-Sajnálom, de nem.
-Vagy kinevezek neked egy diákot, aki segít neked felzárkózni.-fejezte be.-Holnapra kérem a választ.-mosolygott rám ő is egy kicsit gúnyosan, majd mintha a homlokára lett volna írva, hogy húzzak el innen, felkaptam a fekete hátizsákomat, és leültem egy kinti padra.

-Áh Bill.. mindenhol Téged kerestünk.-ült le mellém Eddie.-Mit mondtak?
-Semmit..-tömörítettem le. Összehúzott szemekkel fürkészett engem, mintha lenne valami szokatlan rajtam.-Abbahagynád?-dünnyögtem.
-Jah.. hogyne.-és ezzel felállt, majd eltűnt.
Nagyon jól esik, hogy a barátaim foglalkoznak velem, de néha inkább csak azt kívánom bár ne létezne senki a világon, csak én, s minden üres és csendes lenne. Sokkal egyszerűbb lenne az élet.

Nem volt kedvem órára menni, így mikor becsengettek, csak a folyosón sétálgattam. Gondolkodtam, leginkább magamon.
-Tudtam, hogy itt talállak.-jött felém egy alak.
-Ki.. ki az?-hátráltam.-Léna?! Már megint?!-akadtam ki, mikor megbizonyosodtam, hogy tényleg ő az.
-Bill kérlek hallgass meg. Csak beszélni szeretnék.
-De én nem akarok.-ezzel elindultam az ellenkező irányba.
-Hallottam róla.-húzott vissza.-De mióta eltávolodtunk..

Miután Pennywise-t végleg megöltük, mindenki velem jött, elvittük Stellát a kórházba. Az orvosok nem sokat jósoltak neki, bent tartották. Minden nap bementünk hozzá meglátogatni, de Léna többször nem jött el. Nem akart egyikőnkkel sem szóbaállni, került minket.
Aztán Stella sikeresen felépült, már ahogy. A lány nem is kérdezett Léna felől, mintha elfelejtette volna, hogy létezett is ő valaha.
Egy hónap múlva Léna végre megkeresett engem, majd elmesélte, hogy az anyja szerint rossz hatással vagyunk rá. Így eltiltotta tőlünk.
Idegenek lettünk. Úgy kellett viselkednünk egymással, mint akik soha sem találkoztak. Ezért is lepődöm meg a hirtelen felkeresés miatt.
-Szóval.. örülnék, ha mesélnél róla.-mutatott egy könyörgő arckifejezést.
-Majd talán máskor.-folytak a könnyek a szememből megállás nélkül. Egyszerűen ahogyan jobban belegondoltam, kitört belőlem. Haza kellett mennem.

[timeskip]
-Bill.-köhintett egyet anyám, mikor kinyiotta a szobám ajtaját.-Keresnek.
-Ki keres?-morogtam vissza. Senkivel sem volt kedvem beszélgetni.
-Egy lány.-majd kijjebb tárta az ajtót, s Léna besétált rajta.
-Mit keresel itt?!-háborodtam fel.
-Meséld el. Mégis.. mi történt veled, Bill?!-aggodalmaskodott, mikor észrevette a pengéket és az üvegszilánkokat a földön.-Uramisten..
-Nem a Te dolgod.-kapkodtam össze őket, majd kidobtam a szemetesbe.
-Engedd meg, hogy segítsek..
-Boldogulok.
-Nem úgy látom.-vágott vissza.
Éreztem, hogy tényleg segíteni akar. De mégis mintha.. mintha félne. Tőlem.
-Tudom, hogy egyedül érzed magad, de.. én mindig itt leszek neked. Bármiben segítek, amiben csak kell. Csak szólj.-fejezte be. A csend beült közénk. Idegesítően zakatolt az agyam.
-Soha.. de Soha.-csordult ki egy könnycsepp.-Nem voltam egy jó ember..-nem tudtam befejezni, mert itt már bőgtem, mint valami kislány. Léna azonnal odajött, majd szorosan a karjai közé vett. Azthiszem ez az ölelés nagyon sokat segített, de még így sem tudok magammal megbékélni.
-Nálad jobbat soha sem ismertem.-nézett mélyen a szemembe.
-Miattam halt meg Georgie.. miattam.-a sós víz már szinte égetett.-És.. miattam...
-Shhhh...-állított meg. Léna egy olyan barát volt számomra, aki mindig megértett engem.-Annyira sajnálom.-szipogott már ő is. A bűntudat rettenetesen marta a lelkem, már annyira, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Ez azthiszem örök életem végéig kísérni fog.

~Rich~
-Beverly szerintetek tudja? Vagy Ben.. Mike?-harapott bele a szendvicsébe Stan.
-Mittomén'.
-Szerintem kizárt. Bill senkinek se beszél róla..-szögezte le Eds.-Mondjuk el mi..?
-Megőrültél?!-akadtam ki.-Jó oké.. felőlem ti meghalhattok, de én még nem akarok.-tettem fel védekezés képpen a kezem.
-Ez mondjuk igaz. Bill tuti fellógatna.-gondolt bele Stanley.
-Egyébként eléggé fura.. ez a Lénás "ügy".-fordultunk be a sarkon.
-Jah.. Mondjuk nem is csodálom. Ideköltöznek, egyenesen a halálba.-érvelt Eds.-Stan, megtennéd nekem azt a szívességet, hogy NEM CSÁMCSOGSZ A FÜLEMBE??? MERT ROHADTUL IDEGESÍT!!-ordított rá a fiú. Uris megforgatta a szemeit, majd a szendvicse a kukában landolt.
-Megettem volna..-adtam elő a műsírást, s szomorúan a kaja felé néztem.
-Gyere már Richie!-húztak maguk után, engem kiábránditva a gyászból.

~Bill~
-Szia..-nyitott ajtót.
-Jónapot.-köszöntem a rekedt hangomon.-Zavarok?
-Nem, dehogy.. gyere csak be.-tárta ki előttem, majd illedelmesen beléptem a házba.
Azthiszem, hogy jót fog tenni egy kis beszélgetés. Olyannal, aki tud róla, de mégsem a részletekről. Ezért is látogattam meg Stella édesanyját.
-Nyugudtan ülj csak le.-törölgette a -gondolom-könnyes szemeit.-A virág az enyém?
-Ahm.. igen.-nyújtottam át, a csokrot, amit útközben vettem.
Betette egy kopott vázába, és velem szemben leült.
-Szóval.. mi szél hozott?-próbált egy kis jó kedvet mutatni felém, de én átláttam rajta. Éreztem, hogy szenved, mégis erősnek akarja magát mutatni.
Úgy érzem, hogy nagy hibát követtem el. Talán mégsem kellett volna betennem a lábam ebbe a házba?

Hali💓

ebben a részben elég sok dolog történt, remélem követhető és érhető volt 😅

rövidebbre terveztem az első részt-meg persze a többit is-deee valahogyan nem tudtam rendesen lezárni, ezért hosszabb lett

amúúúgy tudom hogy ez elég uncsi lett, a következőkben beindítom a storyt ígérem.

Ha tetszett ez a rész, kérlek valamilyen módon támogass🤗 (esetleg dobj meg egy keksszel a kommentben 🍪)

Jó lebegést!🤡🎈