Mindenki fél valamitől.. (folytatás)

#2

-Tessék itt van! Tedd meg! Na mire vársz?! Lőj csak le, Bill! Úgy is ezt akarod!
-Mivan?
Idegesnek és csalódottnak tűnt.
-Mindenkinek jobb lesz. Csak egy lövés, Bill! Gondolj bele.. minden problémád megoldódna.
Hangja a végére elcsuklott, a levegőt szaggatottan és szaporán vette, ahogyan én is.
A pisztolyt kezembe vettem, bár esetlenül, de céloztam. Nem csináltam még ilyet, tapasztalatom nem volt e téren.
Mindenesetre hangos durranásal repült a golyó, és eltaláltam. Telibe a mellkasába lőttem. Egyszerre volt jó és rossz érzés is.
Mintha lassított felvételben dőlne a földre holtan, az avarba a levelek közé, az élet pedig egyszerűen elpárologna belőle.
Azthiszem meghalt.

~Bill~

-Bill! Hé, Bill! Jól vagy?!-rángatott meg anyukám.
Teljesen le voltam izzadva, s lihegtem. Riadtan ültem fel, és kérdőn pillantottam felé.
-Hozzak esetleg.. egy vizet?-kérdezte. Látszott, nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel.
-Jah..-válaszoltam a zavart képű nőnek. Nem tudom kívülről mi történhetett velem, amitől ennyire megijedt, de ez engem is megrémít.
Átvettem a vizes pólómat és nadrágomat, a cuccaimat az ágyról a mosóba vittem.
Elfogadtam a vizet, és hatalmasat kortyolva egy perc alatt eltüntettem.
Rettenetesen fura érzésem támadt az álmomtól. Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelenthet. Az agyam idegesen kattog, és sehogyan sem jövök rá az okra.
Miután rendbeszedtem magam, elmentem egy kicsit levegőzni.

Kiléptem a házból és egyenesen, reflexszerűen a fejemre csaptam a fekete kapucnis pulóveremet. Hideg volt, hiába anyukám szavai ellenére sem vettem fel kabátot.
Nagyon régen találkoztam ezekkel az érzésekkel. A bűnbánat, a szomorúság, a 'saját magamat okolom' stílus, a bűntudat, lelkiismeret-furdalás és a gyász. Mégis, mintha ez az eset milliószor jobban megviselt volna, mint Georgie elvesztése. Akkor sem voltam jó sokáig önmagam, elzárkóztam sok minden elől, s csak nehezen emésztettem meg.
Stella mindig is fontosabb volt nekem, mint bármi vagy bárki más. Mellette úgy éreztem, hogy jobb és sikeres vagyok, egyszerűen jó hatással volt rám. A gondjaim hirtelen apróbbak lettek, mintha meg is szűntek volna. Csak rá tudtam egyedül koncentrálni. De nem vigyáztam rá eléggé.
-Gondolod ez segít?
-Nem tudom..-válaszoltam őszintén.
-Ne menj oda.-egy pillanatig megtorpantam, de végülis eszembe jutott minden, s a fájó gondolat azonnal megbénított.
-Miért ne? Amúgy sem tudsz megállítani, akkor meg miért dumálsz?-magam sem tudom, miért vagyok ennyire ellenszenves, talán az "én vagyok mindenért a hibás" szöveg dühöt váltott ki belőlem.
-Csak hiszed.

Leültem a padra és azonnal egy furcsa érzés uralkodott el rajtam. Talán.. mintha csak lennék. Hirtelen azt sem tudom miért vagyok itt, de nem akarok elmenni. Ilyen létezik?
-Mondtam, hogy ne gyere ide.
Próbáltam kiszűrni a gondolataimból, és csak bámultam magam elé.
-Jót akarok neked, Bill.-törte meg a csendet.
Egy kicsit ürítenem kellett a kósza gondolataimat. Néztem, milyen sivár is tud lenni egy temető. Szó szerint nincs élet. Egy-két hülye madár repdes ide-oda, az ő zajukat csak lehet időnként hallani, esetleg másokat. Bár ez Derry...
-Olyan üresnek érzem magam..-szólaltam meg most én.
-Van ötleted, miért?-jött azonnal a válasz.
Néha elgondolkodom, hogy nem-e vagyok skizofrén.
-Hiányzol, Stella.

~Stan~
-És még mindig nyomoznak?-kérdeztem meglepetten. A bokor mögül figyeltük a tett helyszínét. Kicsit már sötét volt, így pár ember zseblampával világított.
-Nem, hallod bújócskáznak.-szólt be rögtön Richie. A fiún látszott, hogy legszívesebben nem itt töltené a szabad idejét, de nem mondja.
-De mégis mit keresnek?-érdeklődőtt jogosan Eddie.-Saját magával végzett, nem?-suttogta az utóbbit halkabban, mert azért mégis egy olyan "tabu" témáról beszélünk.
-Nem.-ütötte meg a fülünket egy mély, férfi hang. Ezek szerint akármennyire is suttogott Eddie, valaki meghallotta-Mit kerestek itt?-nézett ránk kissé lenézően.
-Oh.. bocsánat. Mi csak..-próbálta kimagyarázni Eddie. A fiú kereste a szavakat, de nem sikerült neki. A helyében én sem tudtam volna ebben a helyzetben válaszolni, úgy, hogy ne nézzünk ki pszichopatáknak, akik egy bokorban leskelődnek.
-Tűnjetek el innen. Ez nem nektek való hely.-közölte nyersen. A kezében levő cigarettába erősen beleszívott, majd lekezelően felénk fújta a füstöt.
-Valóban? Na idefigyeljen, maga seggarcú.-kezdett bele Richie. Próbáltam leállítani a szemüvegest, de az akkor is folytatta.-Kétszer, ismétlem kétszer egy kibaszott mutáns bohóccal küzdöttem meg a nyáron, ami majdnem megölt minket, de maguk lófaszt sem kezdtek az egésszel. Hogy miért nem? Na látja, ez baromi jó kérdés. Esetleg forduljon a kollégákhoz bizalommal.
-Rich ne most..
-Halálra rémültem a nyári szünetben, ahelyett, hogy akármilyen hülyeséget csináltam volna. Lementem mindenféle hugyos vizekbe, harcoltam egy tetves házban, ahol a drogosok sem szívesen tanyáznak már, és majdnem ott halt meg velem együtt az összes barátom. Felfogta? Dehogy fogta fel.-legyintett.
-Richie elég..
-Ha még mindig nem esett volna le, akkor csak közlöm, hogy az én egyik legjobb barátom meg is halt, történetesen itt, engedje már meg, hogy kb. egy tíz méteres bokor mögül bámuljam azt a helyszínt, ahol kinyiffant!-ordította el. Miután befejezte, ő is egy kicsit magába fordult. Egyszerű dühkitörés volt, értem én, de akkor sem kellett volna így viselkednie. Ez tény.
Eddiere néztem, aki szerintem még nem fogta fel a hallottakat, majd a rendőrfőnökre, aki nagyot sóhajtva így szólt:
-Marha vicces volt, kölyök. Lehet túl sok filmet nézel, nem gondolod?-nevetett.-És nem, semmi okból kifolyólag sem nézheted meg a helyszínt.
-Majd meglátjuk.
-Na elég legyen ebből.-állított le minket.-Mutáns bohóc.. még ilyet..-motyogta, miközben beszállt a kocsijába és elhajtott.
-És akkor csodálkozol, hogy a tanárnő sem hitte el?-utalt Eds Richie nyári beszámolójára, mire a szemüveges oldalba lökte.

~Léna~
-Pssszt. Fiúk!-suttogtam a három baromnak, akik a bokor mögül figyelték a történéseket.
Furán rámnéztek, majd közelebb mentem hozzájuk. Először nem tudtam megszólalni. A feszültség érezhető volt közöttünk. Nagyon is.
-Ezt elhagyta a rendőr.-mutattam meg nekik a dossziét némi gondolkodás után. Pár másodpercig hezitáltak végül egymásra néztek, és mintha szemmel kommunikáltak volna, egyszerre biccentettek egyet. És még a nők a nehéz esetek... hagyjuk már.
-Na mutasd mi van benne.-türelmetlenkedtek.
Kicsit félve nyitottam ki a mappát a teletömködött papírokkal. Kivettem az első lapot, és bingo.
-Ez Stelláé.-nyelt nagyot Stan, miután kiolvasta a lapon szereplő személy nevét.-1991 Derry.. blablabla
Féltünk is, de közben izgatottak is voltunk. Nem tudtuk, hogy mi vár a papíron, de reménykedtünk, hogy minden rendben lesz. Felpillantottam a szemem sarkából a három fiúra, aki ugyanilyen reakcióval fürkészte a papírt.
Végigfutottam az értelmetlen sorokat, s a szemem egy résznél megakadt. A pulzusom az egekbe szökött, úgy éreztem mindjárt össze esek. Egyre gyorsabban követte a tekintetem a sorokat, az izzadtság egyre jobban folyt a homlokomról, a szívem egyre hevesebben vert, az agyam alig fogta fel az információkat.

-Gyilkosság.

~Bill~
-Ideje menni.
-Igen, azthiszem.-álltam fel a padról. Elég sötét volt már, kb nyolc vagy kilenc óra lehetett. Odaléptem a sírhoz, a követ megtapintottam. Az az émelygő érzés azonnal átfutott rajtam. Könnyeimmel küszködve olvastam a feliratot, de itt már nem bírtam. Teljesen elborult az agyam, mérhetetlenül szomorú és dühös lettem.
A sírásban majd' megfulladva gondolkodtam az együtt töltött időkre.

Az első pillanattól fogva egy aprócska dolog fogott meg benne. Hogy nem kezelt engem és a többieket úgy, mint a többi gyökér az iskolában, inkább ő maga is közénk tartozott. Az érzés, hogy azon az egy napon minden máshogy történt volna egyszerre boldogsággal és szomorúsággal tölt el. Sokszor belegondoltam már, mi lett volna, ha aznap reggel nem futok vele össze. Valószínű, hogy egy másik lány neadjisten' fiúhoz megy oda. Sok szempontból mégis ez lett volna a jobb, ha nem én leszek a kiválasztott. Nem kellett volna belerángatni a borzalmakra, s nem jutottunk volna el idáig.
Néha eszembe jut, hogy először az kapcsolt minket össze a legjobban, hogy mindketten elvesztettük a testvérünket egyazon okból.
Azt a gyászt együtt vészeltük át, bármit megtettünk volna a másikért.
Stella az életben rengeteget segített nekem.

De ki fog nekem segíteni?

Haliii

Igen tudom már vagy ezer éve nem volt rész, de nem akarok összecsapott munkát kiadni.

előforduló hibák miatt elnézést☹️✋

Ha tetszett ez a rész írj kommentbe egy "🖤" emojit.

jó lebegést!🤡🎈