Mindenki fél valamitől.. (folytatás)

#4

-Ne csinálj hülyeséget.
-Ez nem az.
A fekete kis gombot megnyomva egy fülbemászó dallam csapta meg a fülem. Azonnal ajtót is nyitottak.
-Szia...?-köszönt az anyuka. Csendesen végigmért, majd újból a szemembe nézett. Szőke hosszú haja volt, és eléggé karcsú. Hát igen. Gazdag család.
-Jacket keresem.-vágtam rá.
-Nincs itthon.-közölte, és rámcsapta a hatalmas fekete ajtót. Pár percig csak néztem magam elé. Gondoltam újra megpróbálom, de nem akartam rontani a helyzeten, így elléptem a küszöbtől.

-Pedig azthittem most balhé lesz.
-Őszintén.. én is.
-Deszkás park.
-Mivan vele?
-Menj oda. Ott szokott lenni.
-Pfff kösz az infót. Megnyugtat, hogy ennyit tudsz róla.

Ezúttal a deszkás park felé vettem az irányt. Köztudottan hajléktalan szálló is egyben.
Amilyen gyorsan csak tudtam szaporáztam a lépteimet.

Amikor az utolsó sarkon fordultam be, már messziről hallottam az Addams bandát.
Idegesen rohantam oda.
A padon ültek, s valami füves cigit szívtak. Elég erősnek tűntek, és erre csak későn jöttem rá, hogy egyedül hat ellen nem lesz valami könnyű. De nem akartam gyávának tűnni, hogy visszarohanok.
Mikor észrevették, hogy célirányosan feléjük tartok, a vezér felállt, és ő is felém sietett.

-Vigyázz magadra.

-Tudom hogy te ölted meg.-löktem rajta egy erőteljeset.
-Mi a faszról dumálsz?-lökött vissza ő is.
-Stella. Tudok a kis ügyeitekről.
-Még mindig nem tudom miről beszélsz.-értetlenkedett, és körülnézett az állítólagos barátai között.
-Meglátogatta a húgát odafent.-böfögte oda valamelyik srác. Nem tűnt valami ápoltnak, szerintem vagy egy hete nem fürdött. Be van állva mint a rohadt élet.
-Áh most már mindent értek.-nevetett.-Nem én voltam, Denbrough.-komorodott el.-És ha végre felfogtad azzal a csepp agyaddal, húzz el innen, ez nem neked való hely.-köpködte a szavakat, majd beletúrt abba a barna göndör hajába, és megígazítva a matt fekete bőrdzsekijét egy pimasz mosoly került az arcára. Ezzel ő be is fejezte, nem akarta az időt rám pazarolni.
-Megfenyegetted azzal, hogy megölöd.-szembesítettem vele.
-Honnan tudsz te erről?-torpant meg.
-Ott voltam.-füllentettem a szemébe.
-Hazudsz. Ki mondta el?!-dühödött be.
-Szóval mégis igaz.-vigyorogtam.-Te vagy a gyilkos.-húztam be neki egyet, mire ő a földre esett.
Az orrából és szájából ömlött a vér.
Az 5 csávó felfigyelt a bunyóra, s mikor az újabb ütést akartam bemérni Addamsnek, kettő hátulról lefogott. Kapálóztam, rúgtam, haraptam, mindent elkövettem, de nem engedtek.
Addams felkelt, és gyomorba rúgott, majd az öklével is szépen átrendezte az arcom.
Már csak arra emlékszem, ahogy üvöltöznek, hogy "üsd, üsd!" és a rendőrök pedig a helyszínre igyekeztek.

***

-Fiúk, ezt mégis mire véljem?-nézett ránk a rendőr. A fejemhez tartott jéggel próbáltam enyhíteni a fájdalmat, az orromból zsebkendőcafatok álltak ki és vörösen virítottak.
A mellettem ülő fiú higgadtan elvolt a pár karcolásával.
-Ez a kis fasz jött oda bunyózni. Hát megkapta.-fröcsögte a szavakat.
-Aha.-értelmezte.-Miért kezdtél bele a verekedésbe?-intézte felém a kérdést.
-Ő egy gyilkos. Azonnal csukják le!-förmedtem rá.
-Mégis honnan veszed ezt az információt?-kezdett el írni egy papírra.-Biztos vagy ebben? Bizonyíték nélkül nem igazán helyes okolni valakit valami miatt.
-Megfenyegette a barátn... a barátomat.-javítottam ki magam, majd szúrós szemekkel a mellettem ülőre néztem.
-Ez nem igaz!-csattant fel.-Azt se tudom miről beszél!
-Oh igen? Akkor ha beszámolok a kis dolgaidról talán eszedbe jutnak a történések...
-Elég legyen!-állított le minket a rendőr, aki eddig szótlanul irogatott minden elhangzott szót.-Ezt most elnézem nektek, de ha mégegyszer találkozunk.-állt meg egy pillanatra.-...Ne legyen ilyen!-mondta fenyegetve.
Jack nagyképűen felállt, a hajába túrt, és nagyképűen kiviharzott a szobából.
-Hazamehetsz.-pillantott rám vissza, mikor látta, hogy egy tapodtat sem mozdulok. A kávéját szürcsölgetve bement egy másik helységbe, engem pedig egyedül hagyott.
Mikor kellőképpen megbizonyosodtam, hogy senki sincs itt rajtam kívül, a szekrényekhez siettem, ahol az iratokat tartják.
Kamerákat nem igazán vettem észre, de ha lenne sem érdekelne. Csak megnézek valamit, úgy sem viszem el.

-Itt nem találod meg.
-És ha mégis?!-kutattam a fiókban
-Mert orvosi lelet, a kórházban több esélyed lenne.-elengedtem a fülem mellett, s a lehető leggyorsabban kutattam.
-S... Sa.. St.. Stella.... Megvan!-kiáltottam örömömben, mikor megtaláltam a keresett papírokat.

Kíváncsian lapozgattam a kis füzetet, de semmi érdekeset nem találtam.
Gondosan visszahelyeztem oda, ahonnan elvettem, és kiosontam a folyosóra.

-De nem drogoztam, értsd meg!
-A többieknek mit mondjak? Hm?
A lány nem szólt.
-Stella..
-Szeretnék kérni tőled valamit.
Bólogattam.
-Anyukámnál van a naplóm. Kérd el tőle.
-Nem fogja odaadni..-fújtam ki a levegőt.
-Bill, muszáj. Ez nagyon fontos. Próbáld meg.-kérlelt.

Kiérve a hatalmas rozoga épületből egyenesen a Clark ház felé vonszoltam magam.
A szél azonban rettenetesen fújt, és az utcán különösen senki sem tartózkodott. Ez kissé meglepett, de tisztáztam magamban, hogy még mindig Derryben élek, s ez a város tele van olyan titkokkal, amit még nem ástak fel.

Zavartan nyomtam be a csengőt, és türelmetlenül vártam, hogy kinyitódjon az ajtó. Ami végre pár perc után meg is történt.
-Már vártalak.-mondta ki, mire nekem kigubbadtak a szemeim, s a szivem pár ütemet kihagyott.
Kitárta a bejáratot, és én pedig beléptem rajta.
Leültem az asztalhoz, Mr. Clark mellé. A férfi nem nézett rám, de éreztem, hogy az érkezésem előtt történt itt valami.
-Gondoltam..-köszörültem meg a torkom.-Megkérdezem, hogy vannak.(?)-vigyorogtam.
-Voltunk már jobban is, köszönjük.-mormogta az újság mögött Oliver.-Tudod, fiam, nem rég tudtuk meg, hogy a lányunkat valaki megölte.-csapta le az újságot az asztalra, s izzó szemeivel keresett bennem valamit. Nagyot nyeltem, majd egy kis segítségkérő tekintettel a nőre néztem, aki leállíotta a férjét.
Ő idegesen, még egy utolsó pillantást rám vetve, hogy örökre bennem égjen ez a nézés, elment a szobájába.

-Neharagudj, Bill.-kért alázatosan bocsánatot.-Oliver mostanában kicsit indulatos.-kicsit?
-Egy naplóért jöttem.-tértem is a lényegre, mivel már el akartam menni ebből a házból. Rossz itt lenni.
-Stella naplójáért?-kérdezett vissza egy kicsit furán.-Hát én odaadom, de sok papír ki van tépve, vagy át van firkálva.
Értetlenkedve néztem a Stellára az ajtóban, de ő csak megrántotta a vállát.

Stella anyukájával felmentem az emeletre, majd az érintetlenül hagyott szobába beléptem. Egy kicsit émelygő érzés fogott el, miszerint már nagyon rég jártam itt. És akkor is itt még volt élet, már nincs. A kopott falak szinte könyörögnek, a letakart bútorok pedig porosan állnak.

-Tessék.-nyomta a kezembe. A piros kötésű kis könyv immáron ott pihent a tenyeremben.
Az első oldalt megpillantva-ahol a tulajdonos adatai szerepelnek-összehúztam a szemöldököm, mivel az eddig átfirkált oldal a szemem láttára tisztult ki.

-Ez a Te műved?
-Anya nem tudhatta meg, mi áll rajta.

Stella neve helyett csak annyi van, hogy "ismeretlen" a kor helyett csak "nagyon sok". Ez talán mindent megmagyarázott az én fejemben.

Miután kiléptem a házból, egyenesen hazasiettem, mert nagyon érdekesnek találtam a naplót. Mégis egy fura érzés fogott el, miszerint lehet nem kéne beleolvasni. De voltaképpen Stella kért meg rá. Vagyis... mindegy.

Vajon találok benne olyat, amit nem kéne?

Hali

az előző rész végén azt írtam hogy "holnap" kaptok egy részt ehhez képest kiderült hogy egy kamugép vagyok ik 😔

mindenesetre ebben a szaros oktatásban rengeteg házit kapunk, össze-vissza. Az egyik tanárnak ide küld vissza, de valami másik platformon küldte, a másik a holnapi határidőt adja meg egy projekt feladatra stb stb 🤦🏻‍♀️🤦🏻‍♀️🤦🏻‍♀️
Ti hogy bírjátok?

Jó lebegést!🤡🎈