Egy ősi világ hősei

Első rész

  -Gyere már! El fogunk késni!-sürgetett legjobb barátnőm, Laila. Az osztálykirándulás a suliban még jó ötletnek tűnt, de miután kiderült, hogy egy erdőbe megyünk, egyből megváltozott a hozzáállásom. Tudni kell rólam, hogy UTÁLOM a természetet. A sok mérgező növény, rovar, és a vadállatok. Senki sem normális, aki magától egy ilyen helyre akar menni. De most itt vagyok. Egyetlen táskával messze a civilizációtól. És nincs wi-fi-m se. Remek. -Megyek már ne ordibálj-forgattam a szemeim látva barátnőm megmagyarázhatatlan lelkesedését. A fakunyhókhoz kellett érnünk a megbeszélt időpontra, vagy az éjszakát kint tölhettük a szabadban. Kettesével zavartak minket az ösvényre, ami a táborba vezetett. Térképünk nem volt, így jobb híján azt a vékonyka de baromi hosszú csapást tudtuk követni, amire leraktak minket. Az az egy szerencsénk volt, hogy elveszni nem tudtunk, ugyanis az egyenruhánk fekete-fehér kombója majdhogynem világított az őszi erdő barna-narancs világában.

                                                    -Fél órával később-

  Megkaptuk a kunyhók beosztásait, és nem meglepő módon Lailával egy házba kerültünk. Legjobb barátnők vagyunk már óvoda óta, és a tanárnőnek esze ágában sincs szétválasztani minket. Egyszer próbálta meg, akkor is megbánta. Mivel hat ágyas szobák vannak, ezért egybe kerültünk még pár lánnyal, akik nem voltak ott az eligazításon. Amikor végre megtaláltuk a házunkat, azt kellett látnunk, hogy a lányok akik hozzánk lettek beosztva, már nagyban pakolnak. Elég lassan tűnt fel, hogy egyik csaj sem ismerős, ami elég szokatlan tekintve hogy nagyon jó az arcmemóriám. Látszódott, hogy az idegenek barátnők, hisz amint megláttak minket, megdermedtek, és utána közelebb húzódtak egymáshoz, mintha még nem láttak volna embert. Én és Laila is csak álltunk lesokkolva a furcsa szerzetek láttán, mert ugyancsak állítom ilyen bagázst én még életemben nem láttam. -Sziasztok én Emily Girman  vagyok- törtem meg a kínos csöndet, ami alatt meredten bámultunk egymásra a négy ismeretlennel. -Én pedig Laila Cafford-bökte ki megszeppenve Laila. Mivel nem vették a célzást, hogy nekik mit kellene tenniük, Laila rásegített kicsit. -Titeket hogy hívnak?- tette fel a kérdést, ami mindkettőnket foglalkoztatott. A legmagasabb leányzó zökkent ki először a bámulásból. Amíg rájuk meredtünk, addig jól megnéztem  szerencsétlent. Kb. 170 cm magas lehetett, fekete hátközépig érő hajjal, és citromsárga (?!) szemekkel. A bőre szinte már ijesztően sápadt volt. Ennek ellenére nagyon kedvesnek tűnt. -Sziasztok-mosolygott ránk- én Luna vagyok. Ma érkeztem az osztályba velük együtt-mutatott rá a három még mindig bámuló lányra. Akkor vettem észre, hogy az egyik kiscsaj haja élénk lila és rózsaszín, ahogy a szeme is. Eközben Luna ráunt a barátnői zavarbaejtő bambulására, és csettintett egyet a szemük előtt. Úgy kapták fel a fejüket, mintha most ébredtek volna fel. -Az én nevem Ametyst!- sivította a rendellenesen alacsony lila hajú lány.              

  Magamban elkáromkodtam magam, amikor meghallottam a vércse vijjogására emléztető hangot. Egy kínos mosolyt erőltettem az arcomra, majd odafordultam az Ametyst mellett álló két lányhoz. Az első benyomás elég érdekes volt . Az egyik csajból áradt a sötétség. A szó legszorosabb értelmében. Sötétlila és fekete csuklya, fekete szem, fekete jelek az arcán, és sötétlila haj. Egyenruha luxus? -Jinxnek hívnak- jött a rekedt hang a lány irányából. Bólintottam egyet még mindig az erőltetett mosollyal a fejemen, majd tekintetem átsiklott az utolsó idegenre. -Én Tira vagyok. Örvendek a találkozásnak!-szólalt meg a többiektől eltérő finom stílusban az imént még komoly arckifejezést öltő lány. Átlagos növésű volt, platinaszőke hajjal, és fehér szemekkel. Kvázi a teljes ellentéte Jinxnek, amit láthatóan Laila is észrevett. Mivel  a műmosolyom lassan hervadni kezdett, és helyét átvette a zavarodottság, Tira újra magához ragadta a szót. -Jinx és én ikertestvérek vagyunk-magyarázta kissé unottan, mire Lailával szemünkben megcsillant a mindent-értés szikrája. Összenéztünk ahogy szoktunk, és szótlanul megtárgyaltunk mindent. Majd beállt a kínos csend. Hosszú másodpercekig néztünk egymásra a jövevényekkel, amikor meghallottuk a csengettyű magas hangját. -GYÜLEKEZŐ FAJANKÓK!!!!!-ordította kedvenc tanárom, Miss Peternikov. Az orosz osztályfőnökünk dörmögős hangja betöltötte az egész erdőt.

  Tíz perc megbeszélés után csapatokra oszlottunk, és elindultunk kirándulni. Kettő induló csapat között el kellett telnie 5 percnek, nem mehetett egyszerre mindenki. Persze a csapatösszeállítás szobák szerint volt, így egy csapatba kerültem Lunával, Ametystel, Jinxel, Tirával, és persze Lailával. Volt egy kijelölt ösvény, amit egy térképről kellett leolvasnunk. Egyedül. Minek néznek minket? Eddig még a kertbe sem mentem ki GPS nélkül! Amikor elindultunk, hátrahívtam legjobb barátnőmet, és tartottunk egy kupaktanácsot.-Te nem tartod őket furának?-kérdeztem tőle. -Dehogynem! Főleg Ametystet. Annak a csajnak a szeme nem normális. Viszont Jinx is gyanús , és nagyon ijesztő!-ismerte be Laila -De nem kéne velük öszebarátkoznunk? A tanárnő le fog szidni minket ha nem segítünk nekik maximálisan beilleszkedni.-magyarázta a megszokott kedves stílusában sötétbarna hajú barátném.-Az igaz. De olyan nehéz velük beszédbe elegyedni, mint vizet facsarni egy kőből.-motyogtam inkább magamnak, mintsem Lalának. (Néha így becézem Lailát) -De elfogadom a kihívást! Még ma estig összebarátkozunk velük, és segítünk nekik minnél több barátot szerezni!-kiáltottam suttogva (igen tudok ilyet), majd meg sem várva Laila reakciójat előre kocogtam Lunához.

  Épp a térképet nézegette, amikor odaértem hozzá. Már kezdett sötétedni, és az idő is hűvösödött.-Tudod hogy hol vagyunk?-tettem fel vicceskedve a barátságos szándékú társalgás első kérdését. Persze azt vártam, hogy a válasz igen lesz, persze, természetesen, vagy valami hasonló. De a válasz -Nem nagyon- volt. Kikerekedett szemekkel bámultam Lunára, aki bűnbánó arccal nézett rám. Persze első dolgom az volt, hogy elkezdtem kérdezgetni szerencsétlent, hogy ezt mégis mikor akarta elmondani, mióta nem tudja hol vagyunk, és persze szóltam a többieknek is, akik követve példámat felháborodtak/kétségbe estek. Közben teljesen leszállt az éjszaka. Egy ember nem szedte le Luna fejét. Jinx. Csak állt ott, és figyelt minket a csuklyálya alól. Bevallom, éjszaka az a lány ijesztőbb volt minden rémálmomnál. 10 perc tüntetőleges hallgatás után megszólalt.-Keressünk egy fényforrást, mert világosban hamarabb megtaláljuk az ösvényt, vagy az emberek minket. Ráadásul a tűz távol tartja a vadállatokat.-mondta ijesztő nyugodtsággal. Mi csak bámultunk rá mint borjú az újkapura, de végül csak elindultunk egy fényforrásért. (A tanárnő beszedte a telefonunkat, így se segítséget nem tudtunk kérni, se világítani nem tudtunk.) Nagyjából negyed óra csendes menetelés után megláttunk egy kis fényt. Mindenki felderült, és elkezdtünk futni. Hiba volt.

  Már csak 30 méter választhatott el minket a derengő fénytől, amikor a legelől sprintelő Laila egy sikkantást követően eltűnt egy bokorsor mögött. Mindenki megdermedt. Miután felocsúdtunk, odarohantunk a bokorfalhoz.-Háromra megyünk-mondta Ametyst.-Egy, kettő, három!-és nekilódultunk. Egy emberként sikítottunk fel. (Természetes kivételt képzett Jinx). Elkezdtünk csúszni lefelé a sáros meredek lejtőn, és persze visítottunk, mint koca a disznóvágáson. Kb. 10 másodpercig csúsztunk lefelé (sokkal többnek tűnt), amikor hirtelen véget ért a  lanka. Lala már ott várt minket a lejtő alján. És ott volt előttünk a fény forrása. Egy körben növő lilán világító ibolya telep. Eddig sem voltam jó bioszból, de nem ősz van? Mellesleg nem tanultunk semmilyen világító növényről! Az ikrek, Luna, és Ame sokatmondóan összenéztek. Én ezt Lalával észre sem véve csodálkozva közelebb mentünk egy körhöz. Már ott voltunk fél méterre a hozzánk legközelebb eső csodától, amikor Tira belökte Lailát egy másik kör közepébe. A virágok felragyogtak, megjelent egy fénysugár, majd a legjobb barinőm köddé vált a kört alkotó virágokkal egyetemben.-Mi a ******?! Hová le...-kezdtem bele, de Ametyst lökött rajtam is egyet, és így én is bekerültem egy körbe. A körülöttem megjelenő fénysugáron keresztül még láttam, hogy a lányok szintén beállnak egy-egy telepbe. Azután csak arra emlékszem, hogy zuhanok.