Egy ősi világ hősei

Harmadik rész

Lassan kinyitottam a szemem. Egy pillanat alatt átfutott az agyamon a nap összes eseménye. Négy furcsa lány átküldött engem és Lalát egy fura helyre, amitől elájultunk, aztán egy kihalt faluban ránk támadott egy füst-izé, Laila megmentett, egy elf megölte a támadónkat, és megint elájultunk. Mindezt tisztáztam magammal, aztán lassan felültem. Ezúttal nem a retkes földön , hanem egy pihe-puha ágyban tértem magamhoz. Fák helyett fehér fal vett körül. A szobában hat ágy volt, és egy kandallóban tűz ropogott. Laila már ébren volt, és beszélgetett valakivel, akit csak homályosan láttam. Még meg kell szoknom Lala az új külsőjét! Még ha csak átmeneti is. Megvártam hogy kitisztuljon a látásom, majd felkeltem.

Laila egy fotelben ült a kandalló mellett. Amikor meghallotta hogy felkeltem, odafordult felém.-Ni csak, felkelt Csipkerózsika!-villantotta meg hírhedt vigyorát Laila. Megforgattam a szemem, és odamentem barinőmhöz. Azonban pár pillanat múlva megtorpantam, mert így láthatóvá vált számomra Lala beszélgetőtársa. A srác volt az, aki megmentett minket a lénytől. A tüzet bámulta, csak gondolom megérezte a szememet a hátán, és megfordult. Végigmért, majd megszólalt.-Te lennél Emily?- tette fel a cseppet sem ostoba kérdést. Most komolyan. Hárman vagyunk a szobában, és Lailát ismered. Innentől kezdve miért nem egyértelmű a válasz a hülye kérdésedre? -Igen én vagyok Emily. -válaszoltam kimérten, de még mindig nem vettem le a szemem a füléről. Mi van ha csak át akar verni a fülével? Szerintem nem igazi. Láthatóan zavarta, hogy folyton a hallónyílását stírölöm.-Ilyen érdekes lenne a fülem?- kérdezte érthetetlenül feszülten. -Igen. Nem mindennap találkozom elfekkel.-válaszoltam. Felhúzta az egyik szemöldökét, és Lalára nézett, majd vissza rám. -De neked nem kellene hogy furcsa legyen a fajtám-mondta.-Miért is nem?-kérdeztem csípősen. Egy másik világból jöttem (valószínűleg) . És ott nem természetesek az elfek! -Mert te is elf vagy.- nézett rám furcsállón. Kikerekedett szemekkel bámultam rá. A fülemhez kaptam a kezem. Hegyes volt. -Mi a....LAILA ERRŐL MIÉRT NEM SZÓLTÁL?!- kérdeztem Lalát. -Mert nem kérdezted-nézett rám ártatlan szemekkel. LAILAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!

-Van valami egyéb változás is rajtam, amiről esetleg nem szóltál, drága barátnőm?-kérdeztem, amire Lala helyett a hegyes fülű fiú válaszolt.-Esetleg a szemed?- mondta. Mivel nem számítottam a nemlegesen kívül másfajta válaszra, ezért még jobban meghökkentem. -Mi van a szememmel?-tettem fel a kérdést elkeseredetten. -Az egyik égkék színű, a másik meg türkizkék.-kaptam választ a megmentőnktől. Ha már a szemem színe is megváltozott, akkor nem lehetett volna egy színű? Hallod amit mondok Univerzum? -Valami más van még?-kérdeztem. -Nem, ennyi volt amiről nem szóltam.- válaszolt Lala. Megkönyebbültem. Aztán eszembe jutott valami.- A nevedet azért megtudhatnám? Te már tudod az enyémet.- fordultam az elf felé. -Jaj, persze! Ezt el is felejtettem -kapott a fejéhez- Alexander vagyok. De nevezz csak Alexnak. Még egy párszor fogunk találkozni. -darálta le a mondandóját. Rövid, tömör, lényegre törő. Fuh, de utálom az irodalmat! De most legalább volt alkalmam rendesen megnézni Alexet.

Nagyjából egy magas lehetett velem. Hosszú sötétbarna haját hátul egy copfba fogta. Szeme piros volt, és a szeme sarkaiból rőt csíkok indultak ki. Biztos valami harci festés. Karmazsin színű durva anyagú pólóján átvetett egy fekete szíjat, ami a szintén fekete övéhez kapcsolódott. Mindezen egy bíbor és fekete sál volt. Csuklóján fekete páncél ékeskedett. Koromfekete nadrágján vörös "térdvédőt" viselt. Mindezt megspékelte egy (milyen meglepő) fekete-piros páncélcsizmával.Micsoda ízlés! Ha itt mindenki így öltözködik én kinyírom magam.

Alex még egyszer ránk mosolygott, majd elindult az ajtó felé. -Várj!- kiáltottam utána. Ránéztem, de amikor kérdő tekintettel nézett vissza, zavarba jöttem, és ezért a földre szegeztem a tekintetemet. -Csak...meg akartam köszönni hogy megmentettél minket tegnap attól a füst-izétől...Szóval köszi!-emeltem fel a fejem.-Nem tesz semmit, főleg miután ez a munkám.-mosolyodott el, és továbbment.-Ja, és az nem tegnap volt, hanem három nappal ezelőtt. Csak átaludtad.-mondta úgy, hogy vissza sem nézett, majd mind köszönésképpen, intett egyet. Kiment a szobából, és otthagyott minket. Még egy darabig néztem az ajtót, amely mögött eltűnt, aztán mennykőcsapásként tudatosult bennem, amit mondott. -Várj... három napja? Azaz három napig aludtam? -képedtem el. Laila felé fordultam. Szerencsétlen majd' leesett a fotelról, annyira röhögött. Rajtam. És most először, de nem utoljára kívántam azt, hogy bárcsak otthon ülhetnék egy könyvvel a kezemben forrócsokit szürcsölgetve.