Egy ősi világ hősei

Ötödik rész

  Miután elhagytuk a faburkot, nagyjából 2 órán át gyalogoltunk, mire elértük a palotát. Ez idő alatt kicsit jobban megismertük a lányokat, kik mint kiderült, a királyi testőrség tagjai. Alex csak pár szót fűzött hozzá a beszélgetéshez itt-ott, de többnyire szótlan volt. Az elfről csak annyit tudtunk meg, hogy a királyi testőrség kapitányának a tanácsadója, és legjobb barátja. A négy gráciának a "fajtájára" is fény derült. Luna vérfarkas, Ametyst ékkőtündér, az ikrek pedig a fény és a sötétség apostolai. Egyértelmű hogy melyikük melyiket testesíti meg. Mi pedig meséltünk nekik a mi világunkról; a Földről. Az idő viszont gyorsan telt, és nem engedte hogy ennél több férjen bele ebbe a szűk 2 órába.

  A palota gyönyörű volt. Teljes mértékben fából készült, mégis pompázatos tornyok, bástyák és falak díszítették. Nagyjából olyan magas lehetett, mint egy 20 emeletes bérház. Lailával szájtátva álltunk a kapu előtt, úgy bámultunk fel az épületre. Öt perc múlva viszont a többiek megunták a várakozást, és betessékeltek minket a falakon belülre. Rögtön öt különböző lépcsősor fogadott bennünket. Mi a középsőn indultunk el felfelé, majd amikor felértünk a kereken száz lépcsőfokon, az elénk táruló három folyosó közül szintén a középsőt választottuk. Belülről még elképesztőbb volt a palota stílusa és berendezése. Puritán, mégis díszes. Elegáns, mégis természetes. A padlót csiszolt kőlapok borították, a falakra pedig egy ősi világ hőseinek történeteit vésték. A hatalmas üvegezett ablakokon dőlt be a koradélutáni napfény. Az egész olyan varázslatos volt, hogy nehéz szavakkal kifejezni. Akkor nem is voltunk rá képesek, de mégis tudtuk, hogy a másik is ugyanezt érzi. Egy széles folyosón haladtunk végig, melynek végén egy templomkapu méretű ajtó várt bennünket. A két oldalán őrök strázsáltak, és amikor elhaladtunk mellettük , tisztelegtek, és kitárták a gigászi ajtószárnyakat. Beléptünk. A hirtelen fényáradat elvakított, majd amikor kitisztult a látásom, megpillantottam egy termet. Egy végtelen termet. Fák nőttek benne, és óriási színes gombák, tavak, dombok díszítették. Mindennek a közepében egy kővel kirakott ösvény foglalt helyet. Alex váltott pár szót az őrökkel, majd hozzánk fordult.

 -Most találkozni fogtok az uralkodóinkkal. Mutassatok tiszteletet. A trónteremben sétálgatnak éppen, még nem értesültek az érkezésünkről. A gyermekeik is velük vannak, ne lepődjetek meg.- Kicsit összeszorult a gyomrom, amikor meghallottam az "uralkodó" szót. Egyből az uralkodók elé visznek minket?! Mit akar ez jelenteni? Az a másik hogy mióta lehet sétálgatni egy trónteremben?!  Lailára néztem, ő pedig rám. Az ő szemében is aggodalom és zavarodottság tükröződött. Mivel a többiek elindultak az ösvényen, egy hang nélküli eszmecserét követően utánuk siettünk. 

   Mint kiderült a "trónterem" az a terem, amiben épp voltunk. Legalább tíz percen át sétáltunk az úton, miközben csodáltuk a tájat. Hogy lehet ennyi minden egy teremben?!  Ennek ellenére folyamatosan fáradtunk, hisz egész nap gyalogoltunk. Már épp meg akartam volna kérdőjelezni az információt, miszerint a királyi pár valahol itt tartózkodik , amikor kicsit távolabb alakokat vettünk észre az ösvényen felénk közeledni. Ahogy haladtunk feléjük, kirajzolódott egy kecses nő és egy szikár férfi alakja. Békésen sétálgattak és beszélgettek. Nagyon fenséges látványt nyújtottak. Biztos ők azok! A nő finom vonásai kiemelték különleges mandula alakú szemét. A királynőt válltól térdközépig drapp és halványsárga selyemruha fedte. Királynőhöz képest elég rövid ruhát hord. Eddig még nem láttam uralkodót, akinek látszott a lába. Szimpi. Nyakában halványsárga gyöngysor ékeskedett, míg hátát egy hatalmas masni díszítette. Kibontott fekete haján levélkoszorú volt. Biztos még ebben a világban is páratlan szépségnek számít . Hasonló megdöbbentő érzéseket váltott ki a király öltözéke is. Szintén fekete hajában sötétebb színű levélkoszorú volt, mint a feleségéében. Biztos a koszorú a királyi ékszer. Magas termetű volt, és határozott kisugárzású. Fenyőzöld szeme karakteres arccal párosult, és amikor nevetett, a szokatlanul hegyes fogai is látszódtak. Sötétzöld és fekete ruházatot viselt, de neki a karja látszódott ki. Laza!  Lábán páncélcsizma volt. Miután végigmértem őket, láttam hogy ők is ugyanezt teszik velünk. De nem megvetően, hanem csupán kíváncsiságból. Szemükből kedvesség és szeretet sugárzott. A kis csapatunk feje, Alex, térdet hajtott a királyi pár előtt, és mi is követtük a példáját. Meg se mertünk nyikkanni. Amikor felálltunk, fejünket leszegtük, és a földet néztük. Egyszer csak nevetést hallottunk- a királynő nevetett, amit inkább kacajnak neveznék. De nevetett. Rajtunk. A viselkedésünkön. A király is éppenhogy el tudta rejteni a kibuggyanó nevetésbuborékot. Miután Lailával összenéztünk (ismételten), felemeltük a fejünket, és kérdő tekintettel meredtünk a tündéri párra.