Narancs és csokoládé

H A R M A D I K

Amarilla

– Istenem, mi ez? – teszem fel kérdésemet, leginkább magamnak. Álmomból valamilyen Istentelen hangos rádióhang ébreszt fel. Ugyanakkor, még mielőtt realizálhatnám magamban a történéseket, Kamilla megmagyarázza értetlenkedésem tárgyát.

– A kolesz rádió. Minden reggel fél hétkor meg fog szólalni, hogy mindenki felébredjen – magyarázza a lány. Lassan kinyitom szemeimet, de egyből pislogásra kényszerülök, mert az ablakok tárva nyitva vannak és a sötétítő sincs már előttük. Kell pár perc, amíg a szemem hozzászokik az erős fényhez.

– Csinálok kávét a konyhában, te is kérsz? – néz rám a velem szemben ülő lány, aki minden bizonnyal már régóta ébren lehet, mert már szépen elegánsan fel van öltözve és szerintem a haját is begöndörítette. Komolyan, úgy festünk, mint Belle és a szörnyeteg Gabrielle-Suzanne könyvében. Csak amíg Kamilla a csodaszép Bellet személyesíti meg, addig én leginkább a szörnyetegre hajazok. Még Mrs. Potts vagy Csészike kinézetével is beérném, de nem, én teljes mértékben a Szörnyetegre hasonlítok.

– Nem kérek köszönöm – utasítom vissza illedelmesen ajánlatát, mire a lány bólint egyet és kisétál az ajtón.

Pár másodpercig még ülök Kamilla távozása után az ágyamon, aztán ráveszem magam és a tükör elé sétálok.. A szobában a bejárati ajtó mellett, jobbra van egy nem túl nagy, de elegendő méretű tükör, ami előtt egy kisebb íróasztal foglal helyet. A másik oldalon egy étkezőasztal, beljebb haladva pedig az egyszemélyes ágyak, melyek mellett egy szekrény foglal helyet.

– Borzalmas – suttogom magamnak, ahogy belenézek a tükörbe. A hajam össze vissza áll, nem is egyenes és még csak göndörnek sem mondható. A szekrényem mellé sétálok, hogy kihalásszam a legmélyéről a hajsütővasamat és bedugom a konnektorba.

– Nem tudod mit hagysz ki! – ér vissza Kamilla kávéval a kezében. Ez a lány, hihetetlen gyors volt. – Hoztam vendéget is – mosolyodik el és pár másodperc után Bátor is becsattog utána. Ez a srác mégis, minek köszönhetően van már ébren? Ez nem vall rá. Ha nem tudnám, azt hinném, összebeszéltek tegnap, hogy fél hét után pár perccel találkoznak majd a konyhában. Oké, biztos nem.

– Csá Be.. ő, szörnyi? – köszön Ödön. Köszönöm szépen, nagyon jól esik ez a megnevezés. Foglalkozni viszont nem tudok vele, mert hihetetlenül zavarba jövök a jelenlététől. Bátortól már megszoktam, hogy látott pizsamában, égig meredező lobonccal, de ez így rettentően kínos. És még kínosabb, hogy a pizsama felsőm alatt, nincs melltartó, bőröm ér a vékonyka anyaghoz. Vajon feltűnt neki? Istenem.

– Mit takargatsz Belle? – kérdésére veszem csak észre, hogy akaratlanul is magam elé emeltem kezemet, mintha éppen egy szál semmiben állnék előtte.

– Semmit – érzem, ahogyan arcom újra lángolni kezd jelenlétében. Most komolyan, ha ez így fog menni, akkor én félév előtt felgyulladok és nem a hosszabbító miatt ég majd le a kollégium. Nos igen, a tegnap esti gyűlésen közölték, hogy senki nem használhat elosztót, mivel a kollégium áramhálózata rég volt felújítva és kigyulladna tőle a rendszer. Nem pont ezekkel a szavakkal mondták, de a lényeg ez volt. Viszont csak egy konnektor van a szobában és még tegnap este megbeszéltük Kamillával, hogy már csak azért is hozni fogunk elosztót. Milyen hülyeség már? Ezért nem ég le egy épület.

– Csak nem azt akarod mondani, hogy a lenge pólócska alatt nincs más? – sétál hozzám közelebb, de a kérdésétől annyira zavarba jövök, hogy egy szó sem jön ki a számon.

– Haver, ne itt már – ment meg Bátor. Istenem, köszönöm, hogy vagy nekem.

– Jól van Belle – mér végig tetőtől-talpig Ödön. – Majd máskor folytatjuk – nevet fel, miközben kisétál a szobából. Szemem sarkából látom, ahogyan Bátor is elmosolyodik, de amint ránézek, haláli komoly arcot vág. Egyébként miért áll Kamilla mellett?