Narancs és csokoládé

N E G Y E D I K

Amarilla

A késő nyári szellő lágyan simogatja bőrömet, amibe néha-néha beleborzongok. Az őszi kikericsek lila virágjainak hada festi meg előttünk az utat. Ödön nagyban magyaráz mellettem, amire ismét nem figyelek, mert a csodásabbnál csodásabb kora reggeli ébredező növények és természet elvonja róla figyelmem. A madarak békésen csicseregnek, egymásnak fecsegik a tegnap történéseit, ezzel egy gyönyörű dallamot adva a járókelők fülének.

– Kacsa pulcsi – Ödön vállával lök meg, minek hatására felé vezetem tekintetemet.

– Kacsa pulcsi? – kérdés formájában ismétlem meg szavait. Ödönnél tulajdonképpen sokszor nem lehet tudni, hogy mire is gondol. Legalábbis én nem mindig értem teljesen, de kezdek hozzászokni. Egy hét sok. Ezzel a fiúval biztosan. Rengeteget beszél, viccelődik és sok programot talál ki, ami alól én rendszerességgel kivágom magamat valahogy. Kezdek csalódni benne, de nem rossz értelemben. Első benyomásra beképzelt, önelégült srácnak tűnt, viszont egyáltalán nem az. Normális, viszont a véleményét mindig kifejti habozás nélkül.

– Igen – mondja és ujja karom bőrét kezdi felszántani. A hirtelen jött érintéstől akaratlanul is eltávolodok tőle egy lépést. Semmi bajom vele, de valahogy sosem szerettem, ha számomra nem túl közeli ismerősök fogdosnak. Egyszerűen idegennek érzem az érintésüket. – Libabőr. – Szemeimmel a kezét figyelem, ahogy maga mellé ejti. Szám egy hatalmas „ó"-t formál, amint felfogom, hogy miről beszélt pár perce. Kézfején tökéletesen kirajzolódnak a vérrel teli erei, amit vékony bőre von védelem alá. Felsőtestének szépen kidolgozott izmai láthatóan formálódnak a csekély vastagságú fehér pólója alatt, minek színe tökéletesen illik napbarnított bőréhez.

– Belle, hol jársz megint? – annyira elgondolkozok, hogy észrevétlenül lelépek az útra, amit egy ideges sofőr egy hangos autókürttel díjaz. Ödön ránt vissza léptemből. A szívem heves ütemet kezd el játszani a testemen belül és füleimben hallom haragos játékát. – Belle még olvasás közben is figyelt a környezetére, de neked ez még könyv nélkül sem megy – állapítja meg. A gyalogátkelő lámpája zöldre vált és mindenki egy emberként indul meg. Egy percre ledöbbenve az előbbi nyugodtságán és saját magam nyugtalanságán, indulok meg én is utána. Kíváncsi lennék, hogy létezhet e valami olyan dolog, ami kizökkenti abból a komfortzónájából, amiben van. Ha még attól sem rezdül meg, hogy kis híján öngyilkos lettem mellette, akkor milyen dolog kell ahhoz, hogy kizökkenjen? Zsebéből előhúzva egy kis dobozkát, kivesz belőle egy fehér cigarettát és rágyújt. Miért jó a dohány?

– Miért? – teszem fel kérdésemet, miközben szemeimet a káros dolgokat tartalmazó papír göngyölegen tartom.

– Nem értem a kérdést, ha csak egy szót teszel fel belőle – mély barna szemeit az enyéimbe vezeti, amitől egyből kezd elönteni a pánik és a melegség, ami biztosan az arcom színén is felfedezhető.

– Miért dohányzol? Nem túl egészséges.

– Nem túl egészséges? Szerintem egy osztályba lehet sorolni a dohányzást az ivással. Ha mértékkel teszi valaki, akkor nincs gond. Viszont ha függő lesz tőle, akkor hatalmas problémát tud okozni – egyre hangosabban beszél, hogy a mellettünk elhaladó járművek ne nyomják el mély, férfias hangját.

– De azzal, hogy te dohányzol, nem csak magadnak ártasz, hanem a környezetedben élőknek is. A passzív dohányzás is ugyan olyan rossz, mint az aktív. Kutatások is bizonyítják, hogy a passz..

– A kipufogó füst is káros, mégis autóba ülsz – tulajdonképpen ez jogos érv, de ő tehetne a dohányzás ellen, viszont én gyalog nem jutnék el Szarvasról Szegedre. – Magával ragadott abban az időszakban, amikor először kipróbáltam. Sokszor lenyugtatott. Amikor rám törtek az emlékek, vagy csak valami felidegesített, szóval mikor nagy stressz ért, csak elővettem egy szálat beleszívtam és hirtelen mintha minden gondom elszállt volna. – Hanglejtése egyre nehezebb lesz, mintha fájna neki minden egyes kiejtett szó. Hangja nem cseng olyan dallamosan és lágyan, ahogy pár perce, sokkal inkább erőltetetten és gyengén. Bal kezét táskájának pántjába akasztja, ezzel még nagyobbra növelve a köztünk lévő távolságot. – Tudom, hogy káros, de segít abban, hogy feldolgozzam a történéseket.