Nem érdekel, csak szeress! || Taeyoonkook ff (Befejezett)

15.rész

Jungkook szemszögéből:

Idegesen ültem a váróteremben, feszült testtartásom olyan mértékét öltött, hogy már a szék is repedésnek indult. Már azt vártam mikor szakad be alattam. Talán még az is jobb érzést keltett volna bennem, mint amit most éreztem. Legszívesebben véresre vertem volna a kezemet, addig amíg az iegrendszerem és a szervezetem teljesen össze nem omlik.

Lehajtottam a fejemet, s tekintetemet a hófehér padlóra szegeztem, ahol csak egyetlen egy hiba ékeskedett. Egy vöröses folt, amely Taehyung vérének származéka volt. Csak néztem, már lassan maga a vegyületi összetételébe is bele láthattam volna. Mégis egyedül csak maga a pszichés terrort véltem felfedezni, amit ez az aprócska szín árasztott magából. A fájdalmat. Semmi mást..

Mást nem láttam, csak ezt az érzést, mely síkoltott. Kiabált a segítségért. De én továbbra is csak ültem, s fixíroztam eme képletet, ami már engem is felemésztett.

Majd elém lépett egy férfi, s felszólított.
-Dr. Jeon. A maga fia túlélte. De sajnos a másik baba nem.. - Lehelte a szavakat. Felkaptam a fejemet, s a kollégára néztem,aprót bólintva. Nem tudtam megszólalni, csak hálásan néztem a fehér köppenyesre. Mégis fájdalmat éreztem még mindig. Pontosan tudtam, hogy Taehyung érzéseit érzem. Remélem Yoongi bele is pusztul abba a fájdalomba, amit Taehyung is átél.

Taehyung szemszögéből:

Laposakat pislogtam, ahogy az orvos közölt velem mindent. Egy aprócska szót sem tudtam kiejteni a számon, csak torzult arcom mimikáiból olvashattak volna ki bármit is. De valahogy azt is elrejtettem. Nem szerettem volna, hogy bárki is tudja, hogy milyen gondolataim vannak. Csak sodródni szerettem volna az árral, de nem tudtam. Nem is mertem. Mert van még kiért élni..
Fáj, de tovább kell lépni...

Lehúnytam a szememet, majd Jungkookot képzeltem magam elé, ahogy édes nyúszi mosolyával tekint rám. Szívem eme emlékképekre, oly' hevesen kezdett verni, hogy maga az érzéki nyugalmat árasztotta.
Hirtelen kezeket éreztem meg az arcomnál, majd kinyitva íriszeimet, alfáméval néztem farkasszemet, kinek ajka hosszú puszit lehelt az enyémre.

-Édesem. Hogy vagy? - Simított végig az arcomon, míg íriszeivel féltve őrizte az enyémet.
Csak biccentettem, majd belső farkasommal jeleztem. Hogy is lehetnék Jungkook? Elvesztettem az egyik gyermeket és a szerelmemet. Hogy lehetnék?

Keserűen elmosolyodott, s újabb érintést ejtett.
-Minden rendben lesz Taehyung. Csak engedd, hogy még jobban szeresselek. Hagy töltsem én ki azt az űrt, amit az a szemétláda hagyott. - Kérlelt, de én csak bólintottam egyet. Már hogy felejthetném el akit teljes szívemből szerettem.. S akit még most is szeretek...

Yoongi szemszögéből:

-Yoongihh egy picit gyorsabbanh - Lihegte Jimin, két aprócska szó között, majd gyengéden mart a hátamba, ami valahogy olyan fájdalmasan hatott, hogy kénytelen voltam egyből kihúzódni belőle.

Egyből mellé is feküdtem. Fejembe olyan fájdalom hasított, de a mellkasomba még erősebb volt.
Szám bizseregni kezdett, szemfogaim úgy lüktettek a fájdalomtól, hogy azt hittem menten sírva fakadok.
-Mi a baj életem? - Simított a karomra Jimin, de én képtelen voltam ráfigyelni. Csak a fájdalom járta át a testemet, lelkemet.

S ez más nem lehetett, csak is Taehyung. Vagyis a baba elment..

Összeszorítottam a számat.
Jézusom, mit tettem?

Sziasztok!
Igen tudom nagyon rég volt már rész, de az az igazság, hogy nem igen van időm. De igyekszem néha-néha hozni részt 😊

Mindenkinek nagyon szép estét!