Különleges Karácsony 2/1 || Taegi ff(Befejezett)

3.nap

  
   Jimin halk léptei ütik meg fülem, ahogy a puha szőnyegen mögém settenkedik, majd megérzem karjait, ahogy hátulról át fognak, aprócska kezeit össze kulcsolja mellkasomon, arcát pedig vállamba fúrja.
  Halkan fel sóhajtok. A kicsike megint depis, olyankor szokott ennyire bújni. No meg mikor kis korunkban valami rosszat tett, de gondolom most nem erről lehet szó.
-Akarsz róla beszélni? - kérdezem, de ő csak a fejét rázza. Felegyenesedik és a hűtőhöz slattyog, majd miután meg találja a kedvenc ivó joghurtját egyből fel hajtja azt.
-Chim...ahm.. kérdezhetek valamit? - motyogom, mire kiváncsian fordul felém.
-Bármit! - le ül velem szemben az asztalhoz, de én ránézni sem merek. - Szóval?
-Én, csak... honnan tudod, hogy valaki iránt, többet érzel mint barátság? Úgy értem... - teljesen össze zavarodtam-áh, mindegy, hülyeség! - pattanok fel idegesen.
-Várj, várj! - kap a kezem után. - Te most kiről beszéltél? Talán... Yoongi-ról?
  Mivel nem válaszolok , csak a kezemre simít.
-Figyelj, mondd el neki. Nincs veszíteni valód. Vagy csókold meg! - mondja,majd bólogat is mellé. - Akkor legalább tudni fogod, hogy ez tényleg az-e aminek gondolod. Ha meg nem, még akkor is elnézést kérhetsz. De mindenképp fontos, hogy légy őszinte. És ne csak vele, önmagaddal is!
-Mióta vagy Te ilyen rohadtul okos? - pislogok rá meg lepetten,mire csak halványan fel nevet.
-Csak, ezeket én is átérzem,tesó!

Valahogy olyan vontatott a forgatás. Most nincs kedvem bohóckodni és Yoongin is látszik, hogy valamin örlődik.
  Olykor, lopva felém néz és különös pillantásokkal méreget, amiket nem tudok nem észre venni.
Ebben a különös, feszült hangulatban telik el a nap, én pedig nem igazán tudok, vagy akarok rajta változtatni.
-Van programod délutánra? - kérdezi a fotózás végeztével, amin már meg sem lepődöm.
-Igazából anya megkért, hogy szerezzek be neki néhány dolgot, mert apa ezen a héten még túlórázik, anya kocsija meg szerelőnél van.
-Ah értem , szívesen veled tartanék , nekem se ártana pár dolgot beszereznem.
-Ok. Egyedül laksz? - kérdezem, mert valahogy most esik le, hogy erről nem is beszéltünk.
-Igen! Nem akartam anya nyakára erőltetni magam, van így is elég baja. - húzza el a száját.
  A szülei anno el váltak, így meg is értem.
-Kocsival vagy? - kérdezem.
-Nincs még kocsim, nem akartam még ezzel foglalkozni, hisz ki tudja meddig maradok!
  Na, ez a kijelentése viszont kissé rosszul esett.
-Miért, mitől függ, hogy maradsz-e egyáltalán? - teszem fel a kérdést félve, de nem is tudom mire számítsak. Biztosan nem fogja kijelenteni, hogy csakis rajtam, pedig ha rajtam múlna...
-Hát, sok mindentől, de egy személytől biztosan, csak, még beszélnem kell vele! - mondja, de nem néz a szemembe. Hát ennyi, nem is tudom, mit gondoltam.
-Ha gondolod, vásárolj be Te is, be fér a kocsiba. - mondom végül, majd  fel kapom a kabátom és el hagyom a termet Yoongi-val a nyomomban.
  A plázába érve végül ketté válunk, én kezemben anya listájával, Yoongi meg találomra elindul valamerre.
  Jó óra leteltével indulok meg a parkolóba, ahol a kocsit hagytam. Yoongi már ott vár, türelmesen, mintha nem minuszok röpködnének körülötte.
-Sajnálom! Sokat kellett várnod rám? - kérdezem.
-Bármennyit várnék rád! - mondja, mire meglepetten nyikkanok, ahogy rá pillantok.
-Tessék? - kérdezem, mert nem is biztos jól hallottam-e.
-Úgy öt percet vártam rád! - jön a válasz, de biztos vagyok benne, hogy előbb nem ezt mondta.
  Be pakoljuk a szatyrokat a kocsiba, majd be ülünk.
  Izgatottan indítom be a kocsit, magam sem értem miért.
  Régen is mindig együtt lógtunk, most is ezt csináljuk. Miért érzem mégis másnak?Valahogy olyan intenzívebb az egész helyzet, mintha a múlt már nem is számítana, nem is létezne.
-Minden rendben? - hallom meg a hangját. - Egész nap olyan fura voltál!
-Semmi baj! - kapszkodom a kormányba, majd mivel sárga lámpát kapok, lassítok, így mire pirosra vált, már meg is állok. - Csak kezdek fáradni, jó lesz majd az a pár nap pihenés az ünnepek között.
  Látom, hogy nem hisz nekem, de én nem tudom mit mondhatnék neki,mikor még magam sem vagyok tisztában vele, mi zajlik bennem.
  Az út anyáékhoz elég rövid, így hamar oda érünk.
  Anya hamar meg jelenik, majd ahogy meg látja Yoongit, meg lepetten kiált fel.
-Nahát, Yoongi! Kincsem, nem is tudtam hogy itthon vagy. Miért nem szóltál? - fordul felém.
-Én is tegnapelőtt tudtam meg! - mondom zavartan, majd inkább ki megyek és be hordom a kocsiból anya cuccait, addig is hadd beszélgessenek.
  Mikor mindennel végeztem, elindulok a nappali felé, ahol olyasmit hallok, amire nem számítottam.
-Igazából Tae az oka, hiányzott és mivel már nem kellett maradnom, így gondoltam, kockáztatok. Csak nem tudom, mit mondhatnék neki.
-Csak légy őszinte. Ha szeret elfogadja, bármit is mondasz neki. Lehet nincs tisztában önmagával, de az tény, hogy nagyon meg viselte a távolléted. Csak adj magatoknak egy esélyt, meg érdemlitek.
  Ezt a pillanatot használom ki arra, hogy jó hangosan trappolva jelezzem, hogy meg jöttem.
  Össze zavarodottan ülök az egyik kanapéval szemközti székbe, onnan hallgatom a beszélgetést, amibe most nincs kedvem bele folyni, csak hallgatom őket, ahogy Yoongi mesél az elmúlt négy évről, ahogy nevetgélve nosztalgiáznak. Anya helyettem is mesél, amit Yoongi figyelmesen hallgat, néha be-be szúrva egy-egy kérdést, de ami mindezidő alatt számít, az hogy többször is enyémbe fúrja tekintetét.
  Búcsút veszünk anyától, majd haza viszem Yoongit. Miután ki pakol a csomagtartóból fej fájásra hivatkozom és el köszönök.
  Magamban akarok lenni. Tudom hogy ilyenkor Jimin még a táncteremben sanyargatja magát, úgyhogy kicsit egyedül lehetek.
  Hazaérve össze dobok egy kis rament, eleget, hogy a törpének is maradjon, majd miután betolom az adagomat, inkább egy forró zuhany mellett döntök.
  Már az ágyban fekszem, de még mindíg képtelen vagyok eligazodni magamon, vagy akár Yoongin.
  Igaz lenne, hogy csak miattam jött haza? És ha igen, akkor miért nem mondja el? Miért nem lép?
  És én? Magam sem tudom, velem mi a helyzet!
Egyet tudok! Holnap beszélni fogok vele!Ki fogom deríteni mi ez, mert úgy érzem, részemről már túl léptem azon a bizonyos határon.
  Akarom őt, mindenáron!