Kávé, két kiskanál cukorral /Jikook/✔

~2~

Napjainkban

  - Mit kérnek? - állt meg mellettük az egyik pincér lány. Jungkook futó pillantást vetett rá, majd szinte Jiminnel egyszerre szólalt meg.
- Kávét, két kiskanál cukorral.

  Jimin elpirult, mivel a vele szemben ülő azonnal rákapta a tekintetét. Egy mondat, mégis mennyi emlék! A szőke és a fekete hajú fejében egymást kergették a gondolatok, emlékek, szavak: mégsem szólalt meg egyik sem. Pár másodperc múlva a kisebbik törte meg a szemkontaktust, ugyanis elfordította a fejét. A párás ablakon keresztül nézte a kinti tájat. Olyan volt, mint a szakítása Jungkookkal: zavaros.
- Hogy van Sarang? - szólalt meg egy kis idő után. A hangja rekedt volt. Szíve szerint sírt volna, de nem akart megalázkodni. Nem akart megint.

  Pont akkor hozták ki a rendelt italjaikat. A lány kissé ügyetlenkedve rakta le a két csészét, majd sietősen távozott. A két férfi közt lévő frusztráció szinte átvágta a teret.
- Az anyjánál van - válaszolt a feltett kérdésre Jungkook.
- Aranyos kislány - sohajtott fel Jimin - Hasonlít rád - mosolyodott el szomorúan - Nagyon aranyos a kislányod. - ivott bele a kávéjába. Nem akart a vele szemben ülőre nézni: fájt neki. Borzasztóan fájt, még mindig, hogy egyáltalán az a kislány létezett, hiába volt tündéri. Gyűlölte a tudatott, hogy annak az édes kis csöppségnek a volt... Ugyan már, kit akar átverni, a szerelmének a lánya.

  Jungkook válaszolni akart, de Jimin közbe vágott. Nem akart magyarázatot. Látta, amit látott, hitt a két szemének. Nem akart hinni semmilyen kitalált hazugságnak, hiába lett volna édes a hazugság. Az igazság úgyis, mindennap egy gyönyörű kislány arcával mosolygott volna rá.
- Hogy megy az üzlet? - nézett rá végre Jimin.

  Jungkook a kapcsolatuk ideje alatt vágott bele egy cégbe: örökölt az apjától egy vállalatot, igazgató volt Korea egyik legnagyobb építőipari társaságánál. Miután szakítottak Jiminnel, Sarang születésekor, Jungkookot előléptették főigazgatóvá.
- Elég jól megy, köszönöm a  kérdést - rakta bele a kiskanalat a kávéjába Jungkook - Szimplán csak stresszes és kiszámíthatatlan. Most is munkaügyben vagyok itt igazából - pillant fel a szökére - Fel fogunk vásárolni egy lakóparkot.

  Jimin telefonja pittyent egyet, ezért félbe hagyta a mondandóját. Mindig ez volt: amikor a fiatalabb valami fontosabbat akart volna közölni, valaki, valami mindig félbeszakította. Ez persze csak a magánéletében volt így, a hírhedten rideg Jeon főigazgatót még a titkárnője is remegve zavarta meg a dolgában.
- Mennem kell - Sohajtott Jimin - Be kell mennem a céghez - nézett fel, majd el is szégyelte magát. Úgy viselkedett egy pillanatra, mintha még mindig együtt lettek volna, amikor minden kis apróságot elmondtak egymásnak, amikor olyan szoros volt köztük a kapocs, hogy még a Jeon család sem tudta őket szétszedni. Amikor minden tökéletes volt...

  Jimin az asztalon hagyta a kávé árát, majd sietve összekapta a holmiait, és kiindult.

  Vagyis kiindult volna, ha Jungkook nem kapja el a csuklóját, és tartja vissza. Az érintése mentén bizseregni kezdett a bőre, pedig a fiatalabb a szövetkabáton keresztül tartotta egy helyben az idősebbet. Persze, ha akart volna, simán kiszabadulhatot volna, de ugyan már. Senki sem akart volna csak úgy elmenni Jeon Jungkook kezei közül.
- Találkozzunk még, Jimin - szólalt meg kissé halkabban a fekete hajú. Talán változott a hangja? Erre gondolt a szöszi, mivel valahogy sokkal intenzíven hatott rá a másik. A gyomra görcsbe rándult, a lábai remegni kezdtek, és a jól ismert kiselefánt helyet foglalt a mellkasán.

  Miután szakítottak Jungkookkal, Jimin szétesett. Összefolytak a napok, azt sem tudta, hogy melyik napszak van. Bele temetkezett a munkájába, folyamatosan írt. És ami a legrosszabb volt: gondolkodott. Egyfolytában azon törte a fejét, hogy hol rontotta el. Talán a teste nem volt elég jó? Dagadt volt? Sovány? Csúnya? Mi nem tetszett rajta, hogy egy másik lányt választott? Akárhogy is gondolkozott, nem tudott rájönni, hogy miért hagyta el, miért bánt vele olyan csúnyán olyan sok ember előtt, miért alázta meg, és, hogy miért hitte azt, hogy valaha jó lesz neki. Aztán Jimin  rájött.

  Sosem vele volt a hiba, Jungkooknak nem egy nő, nem egy jó menet, hanem egy kicsiszett gerinc hiányzott.

  Mégis, ahogy folyton rágondolt, az emlékek, a vele eltöltött idő egyszerűen indokolatlanná tette a másik lépését. Ha valakit úgy szeretsz, mint senki mást, akkor miért dobod el egy esti menetért?

  - Én nem akarok veled találkozni - húzta ki a kezét a másik mancsából - Hagyj békén, Jungkook.

  Jimin sietve távozott a kávézóból. Az ajtó fölé szerelt kis csengő nem szólt olyan vidáman, mint szokott. Kint az eső jobban rákezdett, amivel egyhuzamban a könnyei is megeredtek a fiúnak. Az utca most olyan volt, mint a lelke: üres, de mégis zavaros a felkavaró vihartól. Azért mégis megtapsolta magát fejben, hogy legalább nem Jungkook, hanem egy csapat hajléktalan előtt sírta el magát.

2020.01.09