AZ ÁSZ ÉS A DÁMA

𝟣.𝟣𝟨

♕ RYAN TREMBLAY SZEMSZÖGE ♕

― Kimegyek a mosdóba ― súgta fülembe Sierra hasára szorítva kezeit. Alig mert venni a gnocchimból, mégis úgy látszott, nagy gondot okozott neki a tejszínes spenótos szósz.

Válaszul csak bólintottam neki, majd Petert siettetve felállítottam, aki furcsamód nem kötöszködött és nem alázta meg barátnőmet a tőle megszokott módon.

― Bármennyire is tűnt bájosnak a hölgy, örülök, hogy magunkra hagyott bennünket, ugyanis hoztam nektek valamit.

― Amikor legutóbb ezt mondtad porig égettél egy faházat, anya meghalt, Ryan szeme rosszabb lett, mint egy százévesé, akinek szürkehályogja van, te pedig megvakultál ― oldalamon idősb öcsém mogorván piszkálta az előtte heverő francia rakott krumplit, mely gyerekkorában kedvence volt, különösen ahogy anyánk készítette.

― Ne is törődj vele, biztos idegen a szervezetének, hogy nem whiskeyt iszik, hanem fehérbort ― jegyeztem meg oldalba bökve Petert, arra sarkallva, hogy vegyen vissza Elliot és apánk kínzásából, mert amíg mi szócsatáztunk, legkisebb fivérem szégyenlősen könnyeivel küszködött, míg apánk arca bűntudattól torzult el a baleset firtatása kapcsán. ― Mutasd, mit hoztál nekünk?

― A nosztalgia vonat egy újabb állomása ― utalt a nekünk rendelt kedvenc ételeinkre. A földön lábainál heverő ajándékos táskát keresve kutakodott, melyből három teletubbie plüsst húzott elő. Elliot szemeit sűrű könnyfátyol takarta, ahogy gyermekkori emlékkép élesedett fejében. Látszott rajta, hogy szabadulni akar a gondolattól mert a szívét mardosta ahogy maga előtt látott ötünket a karácsonyfa körül.

Alig érek anya derekáig, mikor zöld keretes gyerekszemüvegem mögül izgatottan szugerálom az autós papírba csomagolt ajándékokat. Elliot apa nyakában, gömbölyded arcát lágyan simogatja a világítás meleg fénye, Peter anya csipőjén át öleli őt és közben széles mosollyal nézi a hatalmas karácsonyfát, ami az akkori jelentőségteljes százegy centi magasságból egy óriásnak tűnt.

Kezemben tartom az ajándékot, amin apa kövér betűi kanyarogtak. Ha tudom, hogy sokkal később elveszti szeme világát ezáltal többet nem vesz tollat a kezébe, akkor elrakom minden ilyen cetlijét.

Elliot egy piros teletubbie plüsst szorongat, ami szinte nagyobb mint ő. Tökéletesen tükrözi pirospozsgás orcáit és feje tetején lapuló tincseit. Peter kezében egy lilát pillantok meg, ami kedvenc hockey csapatának mezszíne. Én is feltépem az autós csomagolópapírt, de nem ér meglepetés amikor megpillantom a zöld játékot. A mese figuráit, melyet pénteken az óvoda és iskola után néztünk, a kezeinkben tartottunk a sárga kivételével. Illetve az extázistól kómásan látom meg anya francia lakkozott kezeiben a hiányzó darabot, majd pár pillanattal később hosszú szőke haja takaróként borítja apát, ahogy ölelésébe vonja. Még most is fülemben táncol hangja szerelmes dallama, ahogy keresztnevéből formált becenevén szólítja; Lala, az ő kicsi Lalája.

Gyorsan szertefoszlattam a képet mielőtt megkönnyeztem volna Peternek új támadási felületet adva, de amint két pislogás után magamhoz tértem, vettem csak észre, hogy túl sokáig időztem emlékeim országában, mert Elliot  már kezében tartotta a figurát, apa egy zsebkendőt nyújtott felém szipogásom alapján irányolva, Peter pedig... Említett öcsémnek hűlt helyét leltem mikor könnyes szemmel körbenéztem.

― Mindjárt jövök ― motyogtam elfogadva apa zsebkendőjét és amilyen gyorsan lehetett menekültem, mert szabadulni akartam a fojtogató emlékképektől. Átszelve a szálloda előcsarnokát közelítettem meg a bejáratot, hogy a sötétbe borult este hideg levegője fejbe vágva felfrissítsen. Ökölbe szorított kezeim miatt körmeim húsomba vágtak miközben megfékeztem magam attól, hogy a műemlék jellegű épület falába verjek, vagy a torkomat maró kiáltást kieresszem magamból, végtére is egy drága öltönyt viselő úriember vagyok, az istenért!