AZ ÁSZ ÉS A DÁMA

𝟣.𝟢𝟦

Jó reggelt, na, sziklába ütközött már a Costa Concordiád?

Aiden üzenete jelent meg az értesítés szalagon, mikor csekkoltam a telefonomat, mint minden reggel ébredés után.

Lehet nem is Concordiára szálltam fel...

Küldtem el neki a választ, majd mosoly kúszott arcomra, ahogy a tegnapi beszélgetést felidéztem. A képernyő felső sarkába pillantva realizáltam, hogy fél nyolc van, így illet reggelizni mennem, s e célból kikeltem az ágyból. Egy magasderekú farmerba bújtattam hosszú lábaimat, amihez egy fehér, dekoltázsánál csipkézett topra esett választásom. Fekete tűsarkút húztam, aminek pántját ezüst ékkövek díszítették, akárcsak fülbevalómat és ahhoz passzoló karkötőmet. Telefonomat és szobám kulcskártyáját a fekete bőr borítéktáskámba csúsztatva hagytam el a helyiséget.

A lift ajtaja épp csukódott be, mikor a folyosó végén megpillantottam egy ismerős arcot, melyet abban a fényben szőkésnek tűnő, de valójában vörös hajszálak kereteztek. Elliot heves karcsapásokkal integetett nekem s én két kezemmel megakadályoztam, hogy bezáródjon, így Elliot be tudott ugrani az utolsó pillanatban.

― Szép reggelt ― kúszott mosoly kisfiús bájjal ölelt arcára. ― Nagyon csinos vagy, készülsz valahová?

― Reggeli után be kell mennem a városba elintézni pár dolgot.

― Szívesen bekísérlek ― ajánlotta fel, majd kilépve a liftből a reggeliző felé mentünk. ― Megmutathatom a kedvenc könyvesboltomat, ami mellett közvetlen egy fagyizó van. Meg szívesen játszok veled pár játszmát, hogy gyakorolj az estére.

― Remekül hangzik ― mosolyogtam rá és a svédasztalos terítékről palacsintát tettem a tányéromra mellé körítésnek pár szem gyümölcsöt. A szobaszámommal ellátott asztalhoz ültem, ahol az általános fűszerek, mint a só és bors volt kis tartókban, illetve Kanadához közeli városhoz híven helyet kapott egy üveg juharszirup is. Gazdagon megborítottam vele a légiesen könnyű palacsintát, majd falatozni kezdtem s közben az embereket figyeltem, akik különböző társadalmi kasztokba tartoztak.

Szemeim végül a helyiségbe érkező fiúnál állapottak meg. Fehér pólójának vékony anyaga belátást engedett a kidolgozott izmaira, melyeken mitagadás, sakkozni lehetne, csakúgy, mint széles vállain. Fekete farmerbe bújtatott lábai, melyek testének háromnegyedét alkották, atlétikai múltról, vagy legalábbis sportolói mivoltról árulkodtak. Ennek a srácnak még a bokája is tökéletes.

Rántottát szedett magának és piritóst, majd csatlakozott az öccseihez, akik nem messze tőlem ültek. Ryan pár szót váltott velük miközben gyönyörű tekintetével a teret pásztázta, mintha csak keresne valamit. Gesztenyebarna íriszei megállapodtak rajtam, majd hosszú lábaival közelíteni kezdett felém.

― Jó reggelt Sierra ― üdvözölt friss arckifejezéssel és kócos hajába túrt. A most keltem ki az ágyból külső lehető legjobb kivitelezése állt mellettem, ami szívdöglesztő látványt nyújtott.

― Neked is ― mosolyogtam rá, mire feljebb tolta szemüvegét és fejével a testvérei irányába biccentett.

― Van kedved csatlakozni hozzánk? ― kérdezte. Kissé meglepődve nagyokat pislogtam s zavaromat látva nevetve hozzátette. ― Nem harapunk.

― Végülis, miért ne?! ― adtam be derekamat és kezembe akartam venni reggelimet, hogy azzal együtt célba vegyem a három Tremblay asztalához, de Ryan megelőzve engem, kezébe vette a tányéromat és testvérei felé vette az irányt.

― Nem is indulhatna szebben a reggel, mint egy ilyen gyönyörű hölgy társaságában ― húzta száját kaján vigyorra Peter miközben belekortyolt egy almalének álcázott üvegbe, ami színéből gyanítva whiskeyt tartalmazott.

― Nektek is jó reggelt ― feleltem tapintatosan. Szívem szerint lekevertem volna neki egyet. Minden férfinak, aki egy darab húsként tekint egy nőre jár egy hatalmas pofon.

― Mik a terveid mára? ― érdeklődött Peter. Szemem sarkából észleltem, ahogy Ryan erőszakosan böködte villájával a rántottát akárhányszor Peter szóra nyitotta száját.

― Akad néhány elintéznivalóm, ami miatt a központba kell mennem és hamár bent vagyok Elliot megmutatja nekem a várost.

― Csatlakozhatok? ― kérdezte Ryan mikor száját egy bordó szalvétába törölte.

― Persze ― vágta rá Elliot azonnal és, miután mindenki végzett a szobánkba vonultunk, hogy ráncba szedve magunkat nekivágjunk Detroit felfedezésének.

Ryan és Elliot türelmesen vártak rám a recepciónál s mikor indultunk volna egy füttyszóra fordultunk vissza.

― Kirándul a csipet csapat, ezt nem hagyhatom ki! ― kurjantotta Peter és átkarolva testvére vállát a szőke tincseit fedő szalmakalapot Elliot fejébe húzta.

A nyári napsütés kellemesen melegített minket lágy szellő társaságában, így nem alakult ki fülledt, párás idő. A különféle szobrokon át, focipályán keresztül mindent megnéztünk fényképpel dokumentálva. A lilásodó égen a felhők rózsaszín mámorban úsztak már, mikor egy templomhoz érkeztünk a nap zárásaként, a játszma előtt, amikor még nem ellenfelek vagyunk az asztal két oldalán.

― Ez gyönyörű ― tekintetemet végigvezettem a robosztus templom boltozatán. Az art deco stílus közel áll a szívhez, ezért nyerte el tetszésemet ilyen kiemelkedően az épület.

A sötét mahagóni padok egyikén ültem az oltár közelében Ryan és Elliott között, Peter pedig valahol a hátsó sorokban nyomogatta telefonját, az értesítések hangjából megállapítva a Tindert használta.
Egy újabb alkalom amikor az öklömet kívántam Peter Tremblay arcába. Ha listát vezetnék az ilyen alkalmakról, valószínűleg az összes fát ki kéne vágni és még az sem lenne elegendő a szükséges papírmennyiséghez.

― Akárhányszor imádkozom, mindig valakire gondolok, akinek jól esne egy segítő kéz, vagy egy sugallat ami a jó irányba sarkallja ― mesélte Ryan suttogva. Elliot eldőlve a vállamon pihentette fejét és csendesen szundított, mint egy jóllakott óvodás.

― Most kiért imádkoztál? ― kérdeztem oldalasan a fiú felé fordítva fejemet.

― Érted ― felelte. ― Mert ma este megszégyenítő idő alatt foglak laposra verni pókerban ― nevetett fel miközben feljebb tolta szemüvegét s a harsány kacaja visszhangozva nyomatékosult.

― Ahhoz nekem is lesz egy két szavam ― fontam karba kezeimet, majd visszatértem az eredeti témánkhoz. ― Egyébként én mindig az anyukámért imádkozom, hogy bárhol is legyen a világon, biztonságban és egészségben, remélhetőleg boldognak tudhassam.

― Jó lehet ha valaki ilyen közeli kapcsolataot ápol az édesanyjával ― jelentette ki sóvárogva.

― Épp ellenkezőleg ― horkantottam fel. ― Fogalmam sincs kik a szüleim, nem is találkoztam velük, még a nevüket sem tudom. Gyermekotthonban nőttem fel három-négy éves korom után és a nevelők elbeszélései alapján anyám mindennél jobban szeretett engem, s miután apám elhagyta őt, ő egyedül akart felnevelni engem, hogy "ketten a világ ellen" majd megoldunk mindent, csak... ― kezdtem, de egy arcomon legördülő könnycsepp félbeszakított. ―...csak anyagi háttér hiánya miatt nem lett volna képes megteremteni nekem a szükséges körülményeket, a jobb élet reményében pedig az otthonba iratott. Azért imádkozom, hogy egy nap megismerjem és megköszönjem neki mindazt amit értem tett, hogy amikor nem volt semmije, akkor is odaadta nekem mindenét.

― Ez egy igazán szép gondolat ― tűrte fülem mögé egy arcomba lógó tincsemet, majd ujját arcomon végigvezetve letörölte könnyem.

Szamóca piros ajkait szinte dorombolva hagyták el a szavai, melyektől libabőrös lettem és az arcomra kiülő pírt csak fokozta, mikor ajkait enyémekkel összefűzve hosszas csókban részesített.
A pulzusom az egekbe szökött, éreztem, mintha a szívem egyre hevesebben verne, mintha ki akarna szakadni mellkasomból. Bőröm forrni kezdett, mikor kezével megérintett akár, mint egy kitörni készülő vulkán. Majd mikor magához ölelt magamba szívtam férfias illatát, mely már-már elbódított s mikor elváltunk, úgy éreztem, mintha hiányozna valami.