A drámát és a romantikát összevonni? Főleg egy gimnazista lány életében? Nem a legokosabb döntés.
Vanity és az Eastwood gimi története évekkel ezelőtt megkezdődött, de vajon két év kihagyás után mire kell felkészülnie a lánynak? Az élete jelentős f...
Sok időt szenteltem rá hogy kiderítsem miért akarja mindenki hogy távol maradjak Rydertől. Egy kicsit zűrös a megjelenése, de ez akkor sem olyan nyomós ok arra, hogy kerülnöm kéne. Tehát hétről hétre egyre több mindent tudtam meg, de mégsem eleget. Szinte semmi konkrétum nem állt a birtokomba, egy ponton már feleslegesnek tartottam ezt a nyomozósdit, ezért felhagytam vele. A kerülésre vissza térve, ha akartam volna se tudtam volna, mivel Ryder megtette helyettem. Az este óta amikor felhívott Winstont keresve, semmiféle kapcsolatot nem nyitott felém. Se hívás, se üzenet mégcsak össze sem futottunk a véletlen által. Végülis nem bántam, legalább a többiek se nyaggattak miatta.
Winstonnal szerencsére minden szuperül alakult, szinte egyszer sem kaptunk össze az elmúlt egy hónapban, maximum jelentéktelen dolgokon, de hát ez természetes. Ami még nagy dolognak számít, hogy Alexia és Kimberly kibékültek. Már ideje volt őket együtt nevetni látni. Kim és a bátyám elég sok időt töltenek együtt, de nem kötik mindenki orrára. Azt vallják hogy nincsenek együtt, de ahogy egymásra néznek mindent elárul. Alexia viszonylag jól fogadja, persze bántja hogy így alakult, de elfogadta hogy ők ketten bármi történjék is, mindig vissza találnak egymáshoz.
Anya szerencsére nem okozott csalódást. Tartotta amit elkezdett, ennek köszönhetően sokkal közelebb kerültünk egymáshoz ebben a rövid időszakban. Bizalmasan elmeséltem neki minden kis részletet, ami jelenleg felforgatja az egész életemet, az arckifejezéseiből lekövetkeztetve többször elveszítette a fonalat. Végülis elég hosszú idő történésit zúdítottam rá, nem csodálkoztam a reakcióján. Ettől eltekintve nagyon jó tanácsokat adott, már nagy szükségem volt egy anya-lánya beszélgetésre.
Winston és a haverjai egy újabb bulit szerveztek, ezúttal mi is felkerültünk a vendéglistára. Olyan jól alakultak a dolgaink mostanság, ezt a bulit egy amolyan megpecsételő ünneplésnek is nevezhetnénk. Sok résztvevőt szerveztek be a fiúk, nem csalódtam bennük. Winston végig lelkes volt és vidám, hatalmas örömmel töltött el így látni őt.
A party kezdete előtt, még amikor készülődtem csak, nagyon feszült voltam. Nem szerettem volna ezzel foglalkozni, de aggasztott a gondolat hogy mi van ha Ryder is ott lesz az este. Bár kevés esélyt láttam rá, hisz ő maga mondta hogy nem rajong a házibulikért. Reménykedni tudtam csak benne hogy nem változtatja meg a véleményét.
A lányok már a taxiban vártak türelmetlenül, sose szólnának időbe, így mindig én vagyok az utolsó. Winstonék házához érve már hallatszott hogy javában zajlik a buli. Az egész utca a hangos zenétől és a bent lévők őrjöngésétől zengett.
- Szíveeeeeeem. - kiabált Winston utat törve felénk, amikor észlelte az érkezésünk. Elnézve a viselkedését, ő sem volt már szomjas.
- Hé, fellöksz mindenkit. - tartottam meg nevetve az egyensúlyából kiingó fiút.
- Nem izgat. - bújt hozzám mint egy kis gyerek. Olyan aranyos és vicces volt egyszerre.
Kezdetlegesen egész jól éreztem magam, ittunk pár pohárral, a lányokkal azonban próbáltuk tartani a szintet Kim múltkori esetére tekintve. Sok új ismerőst szereztem, Winston barátai nagyon közvetlenek voltak felém. Már azt gondoltam hogy többen nem is jöhetnek, majd beállított egy csapat fiú. Első ránézésre mind idősebbek voltak, mint a jelenlévők többsége. Utolsónak Ryder lépett be a házba, ahogy megláttam a szívem kihagyott egy ütemet. Mély levegőket kellett vennem, egyik pillanatról a másikra szörnyen kellemetlenül éreztem magam. Ha ez nem lett volna elég még rám is tekintett. Először rezzenéstelen arccal bámult, majd tetőtől-talpig végig mért, aztán hirtelen félre nézett. A torkom összeszorult, a kezem izzadni kezdett. Szó nélkül az emeleti mosdóba rohantam és bezártam magam mögött az ajtót. Belenéztem a tükörbe és a kétségbeesett tükörképem nézett vissza rám. Hogy lehet hogy már csak a puszta jelenlétével ekkora hatást gyakorol rám? Nem hagyhattam hogy bárki észrevegye ezt rajtam, főként nem Winston, szóval kénytelen voltam maximálisan összeszedni a lelki erőmet és visszatérni a többiek közé, mintha mi sem történt volna az imént.
- Minden rendben? - suttogott a fülembe Winston aggódva.
- Persze, persze. - vigyorogtam, és egy puszit adtam neki.
- Winston gyere kicsit. - lépett elénk Ryder a semmiből, majd amint közölte a mondanivalóját ott hagyott minket.
- Egy pillanat. - csókolt meg és futott a bátyja után.
Nem tudom hogy miért, de nagyon felidegesített a szituáció. Ryder mond valamit és Winston rögtön úgy tesz ahogy utasítva van. Mérgembe újra inni kezdtem, de most nem figyeltem a határokra. Elakartam terelni a gondolataimat és ezt a módszert találtam a leghatásosabbnak. Nekem nem sok pia kell ahhoz hogy kiforduljak magamból, főleg nem akkor amikor egyszerre csúszik le egy bizonyos mennyiség. Ahogy érezni kezdtem az alkohol hatását, türelmetlenebb lettem. Nem tudtam hova mehettek, ezért az egész házat felkutattam utánuk.
Az emeleten jártam és már csak egyetlen szoba volt, ahol nem jártam. Eszetlenül berontottam, de szerencsére nem feleslegesen. Ryder ült az ágyon velem szembe, közben telefonált, de amint meglátott elhallgatott.
- Hol van Winston? - kérdeztem az ittas hangomon, Ryder erre megrázta a fejét és a szemeit forgatta rám.
- Ahogy látod, itt nincs. - adott választ semmitmondón, és lerakta maga mellé a telefont.
- Te rángattad el úgyhogy biztosan tudod hol van. - dőltem az ajtónak karba tett kézzel, ezúttal értelmes válaszra várva.
- Nincs deja vu érzésed? - húzta a száját egy sejtelmes mosolyra, közben hátra dőlt és a kezeivel támasztotta magát.
- Nincs. - forgattam a szemeim, hiába tudtam hogy mire céloz.
- És most? - állt fel, majd megindult felém és csak közvetlenül előttem állt meg, olyan közel hogy tisztán hallottam amikor levegőt vett.
- Lépj hátrébb, kérlek. - csuklott meg a hangom. Féltem, de közben olyan forróság töltötte fel az egész testem, amihez foghatót sosem éreztem azelőtt. Talán nem is Ryder, hanem az érzés amit bennem keltett rémisztett meg annyira.
- Biztos? - hajolt közelebb. Ha nem fordítottam volna el a fejem biztosan összeértek volna az ajkaink.
- Igen - löktem el magamtól - Mit művelsz?! - kiabáltam rá dühösen.
- És te? - kérdezett vissza egy elégedett mosollyal az arcán.
Felesleges lett volna magyarázkodnom, ebben a helyzetben ő győzedelmeskedett. Tudta hogy nem akarom ellökni magamtól és bármennyire nehéz beismerni, tényleg nem akartam...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
