ғᴏʀᴛʏ - ᴛᴡᴏ

3.6K 115 10
                                    

Negyvenkettedik fejezet

𝐆𝐫𝐢𝐦 𝐦𝐚𝐬𝐤

Elhatároztam, hogy a nyaram jelentős pillanatait leírom, hogy mindig vissza tudjak gondolni ezekre az időkre. Eddig csak végtelen bulikról, strandolásról és egyéb átlagos nyárhoz fűződő eseményről tudnék beszámolni. Már három hét telt el azóta, amióta Ryderrel hivatalosan is együtt vagyunk. Rengeteg időt töltünk egymással, szinte a nap 0-24 óráját. Amióta elmondta az igazságot, róla és az apja mocskos üzletérről sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Minden apró részletet megosztunk a másikkal még akkor is amikor tényleg semmi szükség nincs rá. Az egyetlen nehézség, hogy a lányoknak nem mondhatok egy szót se. Nagy befolyással van rám az akciónk, hogy minél előbb kivonjuk Rydert, Mr. Palmer köréből, amit Alexia vesz rajtam észre főként. Az egyetlen ember, akivel megoszthatok mindent Ryderen kívül, az apa. Majdnem minden nap ki járok a temetőbe és akár órák hosszát is beszélgetek a sírkövet bámulva. Nicholas betegesnek gondol, de csak azért mert ő sem érti a tetteim miértjét. A mai nap más lesz és talán sors fordító is. Ryder tárgyal az apjával, hogy mindenből kilép és ha kell még a nevéről is le mond. Úgy látta jónak, ha nem tartok vele, csak a háttérből, azaz otthonról támogatom. Szerintem mondanom sem kell, hogy mennyire izgultam és minden pillanatban a telefonomat figyeltem, Ryder üzenetére várva.

Késő este volt már, amikor csöngettek az ajtónkon. Őrült tempóban rohantam le az emeletről meggyőződve róla, hogy Ryder az.

- Te mit keresel itt? - találtam szembe magam a nagyanyámmal.

- Kis szívem, nem válaszolsz a hívásaimra, ennyire nem haragudhatsz rám. - incselkedett.

- De rohadtul haragszom, el sem tudom mondani mennyire. Ha nem Nicholáshoz jöttél, akkor el is mehetsz, mivel rajta kívül más nem kíváncsi rád ebben a házban. - szögeztem le dühösen. Bambán nézett vissza rám, meglepte a határozottságom.

- Mi folyik itt? - jelent meg anya mellettem.

- Semmi a nagyi épp menni készül. - azzal a lendülettel be is csuktam az ajtót.

- Mit akart? - húzta össze a szemöldökét.

- Szerinted? - forgattam a szemeim.

- Nagyon kitartó. - célzott a sorozatos csengő hangra.

- Mit nem é-- nyitottam ki ismét az ajtót feldúltan, ezúttal Ryder állt velem szemben.

- Hátrább az agarakkal. - próbált csillapítani.

- Hála Istennek. - vetettem magam a fiú karjaiba és megkönnyebbülten hozzá bújtam.

- Mi történt? - nézett anyára.

- Eleanor nagyi és a bocsánatkérései. - válaszolt, majd magunkra hagyott minket.

- Hogy ment? - koncentráltam az apjával való egyezkedésre. Mielőtt válaszolt volna kimerülten a kanapéra dobta magát.

- Már tudom, hogy honnan örököltem a makacsságom. - dörzsölte a homlokát, ezzel nem a legjobbakat sugallva.

- Ne játsz az idegeimmel. - ültem az ölébe.

- Nem azzal játszanék most a legszívesebben. - markolat a fenekembe és a nyakam kezdte csókolgatni.

- Miért érzem azt, hogy csak én veszem komolyan ezt az ügyet? - pattantam fel, háborodottan.

- Jó, na. Hosszú volt ez a nap, nem hibáztathatsz amiért le akarom vezetni a stresszt. - játszotta a dacos kis gyereket, akitől elvették a játékát.

- Térjünk a tárgyra, ha nem akarod, hogy duplán stresszes legyek. - mordultam rá vészjóslón.

- Igen is hölgyem! - tisztelgett szórakozásból. Nem volt könnyű dolgom, de bele ment. A mai naptól szabad vagyok és az ég világon semmivel sem tartozok neki. - nyögte ki végre, amire egy naphosszat vártam.

- Komolyan? - kaptam a kezem a szám elé örömömben. Megcsináltad! - ugrottam a karjaiba, lelkesedésemben pedig csókokkal leptem el az egész arcát.

- Ezt az energiát hagyd meg kicsit későbbre. - kacsintott hivalkodón.

Félre tettem Ryder perverz megjegyzéseit, mivel rettentően boldog voltam. Bevallom egy kicsit meglepett, hogy az apja ilyen egyszerűen útjára eresztette, de minél előbb és zökkenőmentesebben, annál jobb.
A nagy ünneplésben kicsit elengedtük magunkat, nem törődve vele, hogy a nappaliban vagyunk. Bár kellett volna, mivel Nicholas és Winston sétált be a házba, ami egyszerre volt baromira kellemetlen, de egy picit vicces is. Winston megkérdezte, hogy minek örülünk ennyire, Ryder azonban kerülte a válaszadást, ami szintén gyanússá vált. Nem szerettem volna kételkedni benne, de a bizonytalanság mára már a rossz tulajdonságaim gyökeres része.

- El szeretnélek vinni valahová. - törte meg a csendet, mikor már az elalvás szélén álltunk.

- A szemkendő nem játszik. - jelentettem ki, mire elnevette magát.

- Ne aggódj nem gondoltam rá. Ki szeretném használni az apámból származó hasznot, ameddig lehet. Nyár végén mindenből ki írja a nevem, de így lesz a jó. - motyogott a plafont bámulva. Kicsit úgy hangzott mintha megbánta volna, hogy így döntött.

- És mi lenne az a haszon?

- Van egy faházunk a hegyekben. Tudom, hogy mennyire szereted a nyarat és eszed ágában sincs a hóban nyaralni, de megszeretném mutatni neked mielőtt az apám elveszi tőlem. Sokat jelent nekem az a hely és veled szeretnék utoljára oda menni. - fordult felém és mélyen a szemembe nézett.

- Én lennék a legboldogabb ember, ha a hóban nyaralhatnék veled. - válaszoltam elviccelve.

Az elmúlt időben volt szerencsém minél többet látni Ryder érzelmes oldalából. Annyira más amikor nem ölti fel azt a zord álarcot, de úgy érzem kezdem megérteni, hogy miért teszi. Minden erőmmel azon leszek, hogy végre kiléphessen az álca mögül és megmutathassa, hogy milyen csodálatos ember is valójában.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝗢𝘂𝗿 𝗹𝗶𝘁𝘁𝗹𝗲 𝗹𝗶𝗲𝘀 | HU ✔️Where stories live. Discover now