Ezüst eső

0.1

🆇︎🅰︎🆄︎🅿︎🅸︎

- Clotilde Talia Manon Xaupí, azt hittem már soha nem érsz ide!- jött felém a bátyám széttárt kezekkel, és azonnal karjai közé is zárt.

- Tudod már előbb itt lettem volna, ha nem a te idétlen leveledet olvasom.- néztem fel rá összehúzott szemekkel.

- Milyen levelet?- nézett rám döbbenten a bátyám.

- Tristen, ne játszd már magad, megkaptam reggel a leveledet.

- Milyen levelet kincsem?- lépett azonnal élénk édesanyám, majd magához is ölelt, és egy-egy puszit nyomott arcom két oldalára- Boldog születésnapot életem.

- Köszönöm anyu. És Tristen egy obszcén levelét kaptam meg reggel, és a miatt késtem,- hajoltam le a kis Corgihoz, és el is engedem, hogy futkározzon nyugodtan a házban, és keresse meg a szüleim idős bernáthegyijét- az volt a levélben, hogy nagyon sajnálja valami C.H. hogy huszonegy éve magamra hagyott, és nektek adott. Nem is tudtam, hogy ilyen kreatív vagy bátyuskám.- fordultam felé, de ő még mindig úgy nézett rám, mintha két fejem lenne.

- Tristen, Margaret, engedjétek már beljebb Clotildet.- lépett ki az előszobába édesapám is, de ebben a pillanatban édesanyám, aki a jobbomon állt, mintha egy parancsszót hallott volna azonnal összecsuklott.

- ANYA.- kaptam utána, de már késő volt, mert a földön feküdt.

🅶︎🅰︎🆂︎🅻︎🆈︎

A bőröndömet magam után húzva lépkedtem a lakásom belseje felé, miközben a kulcsaimat ledobtam a komódra.

- Megjöttem.- léptem be a nappaliba, ahol a kanapéról valaki leesik, Caterina pedig felül az ágyon magához szorítva a takarót.

- Pierre?- nézett rám hatalmas szemekkel- Nem úgy volt, hogy holnap jössz haza?!- sipákolt a nő.

- Még én vagyok a hibás?!- mutatok magamra.

- Haver figyelj- kelt fel az ismeretlen is, majd elindul felém.

- Na húzzál kifelé, mielőtt az orrodat is betöröm. Löktem meg az ismeretlent, majd már ki is tessékem az ajtón, egy takaróval maga körül. Arcomat dörzsölve értem vissza a nappaliba, ahol már Caterina állt velem szemben fehérneműben, és sírni kezdet.

- Pierre olyan sokat vagy távol, komolyan nem bírtam volna ilyen sokat egyedül.- indult meg felém, majd magához ölelt, én pedig magam fölé emeletem kezeimet- Nem tudom mi ütött belém, de nem teszek többé ilyent. Komolyan nem fogok ilyent csinálni.

- Hát velem biztos, hogy nem.- helyeseltem azonnal- Menj fel, és pakolj össze!- dörrentem rá, mire összerezzenve válik el tőlem vörös szemekkel.

Ellépek előle, majd a konyha felé megyek, és töltök magamnak egy pohár whiskyt, amit azonnal le is húzok.

- De Pierre, én

- CATERINA, MENJ ÉS PAKOLJ ÖSSZE!- fordultam felé, még mindig dühösen, a poharat pedig a márvány pulthoz csapatam. A nő összerezzent.

Egyszer sem bántottam még nőt, és ezen nem is akarok változtatni. Töltök magamnak még egy pohár italt. Igaz, hogy nem akarom bántani, de ami fáj, az fáj, ez pedig borzalamsan fáj. Mintha valaki kitépte volna a szívemet, és elkezdett volna ugrálni rajta. Még egy pohár ital. A nő szipogása. Még egy pohár. Hallom ahogy szedi a dolgait, polcról polcra. Megállok a nappali ajtajában, és az ajtófélfának dőlve figyelem a nőt, miközben a pohárból kortyolok egy nagyot.

- Annyira sajnálom.- fordul felém megdagadt vörös szemekkel.

- Ja, én is.- bólintok, majd elindulok fel a lépcsőn, de a felénél még visszafordulok a barna felé- A kulcsot, ami nálad van, azt hagyd a komódon. A címet pedig felejtsd el, kössz.- azonnal a fürdő felé vettem az irányt. Kell most nekem egy hideg zuhany.

Mire ismét leérek már sehol nincs a nő, a kulcs a komódon, az ebédlő asztalon egy levél volt. Egy rózsfolttal lezárva. Elfintorodva téptem szét, majd dobtam a darabokat a kukába.

A nappaliba sétálva tettem csípőre a kezem. Felgyújtani nem tudom a kanapét...

Már csak pár lépcső maradt, hogy kint legyen a kanapé az utcán, löktem rajta még egyet, mire egy éles sikítást hallottam meg az utcáról. Mire először megijedtem, majd mérges lettem.

- Caterina! Mondtam, hogy menj el innen!- ugrottam át az ágyon, hogy az utcára érkezzek, csak hogy nem az a nő áll velem szemben, akire számítok.

- Te normális vagy?- ripakodik rám a barna hajú sapkát viselő futó nő.

- Jézusom nagyon sajnálom.- néztem körbe döbbenten, de ha utcán nem volt senki más. Paranoiás vagyok.

- Ja, én is.- morogta a nő, majd ki is került volna, ha nem hallom meg, hogy szipog, e miatt elkaptam a felkarját. Lehet nem kellett volna az az utolsó pohár whisky...- Mit akar maga?!- kiált fel, ismét a nő.

- Jól van?

- Amíg nem akart valami rám dobni egy kanapét, addig jól voltam.- rántotta ki a karját a kezemből- Bunkó!- nézett rám összehúzott szemekkel, amikből lassan de biztosan könnyek folytak le.

Megrázta a fejét, megtörölte az arcát, majd sálat a szája elé húzta, és el is indult tovább az utcán.

Én már láttam valahol ezt a nőt...

•🌼•

Itt is van a második rész, ami még mindig csak bevezető, és ezek után kezdődik majd el a történet valójában. Remélem tetszeni fog majd mindenkinek!❤️