You're Still The One /HUSBANDS/(Larry Stylinson Ff) BEFEJEZETT

8.

Louis kialvatlanul és nyűgösen ébredt. A belső órája már annyira hozzászokott a korai keléshez, hogy meg sem lepődött, mikor hat körül kipattantak a szemei annak ellenére, hogy hajnal négykor még a digitális órát bámulta az ágya mellett. Erőszakkal vette rá magát a kényszerű lustálkodásra, hisz semmi értelme nem lett volna elkezdenie a napot, ha úgyis a falak közt kell töltenie. Nyolc előtt azonban az ízületei már lázadoztak. Vett hát egy frissítő zuhanyt, megmosta a fogait, kényelmes, otthoni öltözetbe bújt, úgy indult le a lépcsőkön a konyhába.

Harry bongyori üstökét már az emeletről kiszúrta. A nappaliban, a kanapén ült felhúzott lábakkal, a tegnapi lila köntösben, ami nem segített sokat Louis reggeli – és amúgy is Harry közelében szinte állandó – merevedésén. Le sem véve a szemét róla sétált mellé.

- Jó reggelt! – köszöntötte halkan. Harry felnézett rá, a tekintete zavart, szinte kétségbe esést tükrözött, az egész teste vacogott. Úgy szorította magára a frottírt, mintha az lenne az utolsó esélye a fagyhalál ellen.
- Basszus, Harry! Beteg vagy? Fáj valamid? Vagy csak meghűltél tegnap? - lépett azonnal közelebb tenyerét férje homlokához érintve.
- Csak fázom – jött a szűkszavú válasz.
- Nem tűnsz lázasnak, de ez nem jelent semmit. Főzök egy teát és hozok neked egy takarót, várj egy kicsit!

- Jjjó, kköszi – válaszolt Harry összekoccanó fogakkal. Tudta, hogy mindjárt jobb lesz, annak idején, ha beteg volt, ami párszor előfordult, mindig Lou gondoskodott róla, ápolta és vigyázott rá. Harry esküdni mert volna, hogy egy édesanya se csinálná különbül. Hallotta is a vízforraló kortyogását, aztán Lou súlyos lépteit az emelet felé. Hamarosan egy plüss takaróval tért vissza, amit kétrétegbe hajtott, hogy vastagabb legyen, azzal terítette be a férjét. Egészen a nyakáig felhúzta  ott pedig a vállai felett betűrögette, ahogy azt illik.

- Mindjárt hozom a teát – nézett a zöld szemekbe, amik hálásan fogadták a gesztusát.
Elkészítette az italokat, magának kávét, Harrynek az üres teát, majd egy kis tálcára helyezte a bögréket letette a kis dohányzóasztalra.
- Tessék – nyújtotta Harry felé a gőzölgő teát. A férfi örömmel szorította jéghideg kezeit a bögre forró falához, aztán megilletődötten nézett Louis-ra.

- Eeez még megvan? - kérdezte a zöld H mint Harry, H mint Home felirat láttán. Louis csak ekkor vette észre, hogy automatikusan a saját bögréjében szervírozta Harry italát, amit kincsként őrzött a konyhaszekrényében a kék L mint Louis, L mint Love jeligés sajátja mellett. Friss házasok voltak, mikor csináltatták őket az egyik dekorációs kisboltban. Mindkettőjükén a feliratok alatt az összefonódó gyűrűjük díszelgett. Úgy néztek ki, mint egy fektetett nyolcas, a végtelen szimbóluma. Akkoriban szentül hitték, hogy a kapcsolatuk örök és megbonthatatlan marad...

- Igen... - mosolyodott el kínosan Louis. - Nem volt szívem kidobni – tette hozzá erőltetett könnyedséggel. Valójában meg sem fordult a fejében semmi hasonló, sőt ha valaki megpróbálta volna rábeszélni, hogy szabaduljon meg tőle, valószínűleg nem örült volna a válaszának. 

Harry nagyot kortyolt a forró teából, majd fintorba húzta vastag ajkait.
- Lassan... Megégeti a ... A nyelved – figyelmeztette Louis. Harry nyelvének említése megint csak kellemes bizsergéssel töltötte el a testét, amint eszébe jutott, mi mindenre is képes vele a göndör szépség.
- Nem... Igazából pont jó, csak... Kérhetnék bele egy kis tejet? És cukrot? - kérdezte szégyellősen Harry.
- Persze, de tegnap pont emiatt dobattad ki velem. Azt mondtad, már nem  úgy iszod – állt fel Louis.
- Igen tudom, csak most... Úgy szeretném.

Louis megtette, amire a férje kérte, aztán az órájára nézve megállapította, hogy mindjárt kilenc, nyit az iroda, fel kell hívnia Sankarát, hogy beszámoljon neki a helyzetről és hogy pár napig nem lehet személyesen jelen a munkahelyükön.