10.

1.2K 163 69
                                    

Harry néhány perc elteltével jelent meg újra a lépcső tetején. Enyhén megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet, majd jól begyakorolt mozdulatokkal, fejedelmi tartással lépkedett lefelé, mintha legalábbis a kifutón lenne. Hatványozottan jobban is érezte magát a saját ruháiban, még ha ki is mentek azóta a divatból. Még ha ki is fogyott belőlük és a krémszínű nadrágot csak egy Louis-tól kölcsön vett övvel tudta a derekán tartani.
A rózsaszín, vidám virágmintákkal tarkított inget csak félig gombolta be, hisz régen is így szokta és azóta sem igazán kellett semmit rejtegetnie. Mindig is élvezte magán az elismerő tekinteteket, most sem volt ez másként. Bár Lou azúrjaiban az elismerésen tagadhatatlanul valami más is csillant. Harry ha jelzőt akart volna találni rá, talán azt mondta volna: éhes.

És nem is járt messze a valóságtól, Louis-nak alig sikerült elnyomnia a feltörő nyögését, amikor férje ott állt előtte, ugyanúgy, mint rég, bár kicsit soványabban és sokkal rövidebb hajjal, de ő volt, ugyanaz a Harry, akibe tizennyolc éves kora óta olthatatlanul szerelmes. Képtelen volt elfordítani a tekintetét, képtelen volt kiűzni a gondolataiból a feltóduló emlékeket, abból az időből, amikor még szabadon szerethette, akkor vethette rá magát, amikor akarta. Mert Harry mindig készen állt, sosem mondott ellent, sosem keresett kifogásokat, ugyanúgy élvezte az együtt töltött órákat, mint Louis. Sőt gyakran kezdeményezett, az egykori félénk, szerény fiúból a házasságuk második-harmadik évére igazi pajzán, pimasz kis csábító lett, Louis legnagyobb örömére.

Louis megpróbálta a lehető legészrevehetetlenebbül megigazítani magát. A látvány és az emlékei most ellene dolgoztak, felforralták a vérét és kegyetlenül felhívták a figyelmét a kétévi önmegtartóztatás természetellenes mivoltára. Mert nagy ritkán azt a kis kézimunkát, amit magán ejtett meg, mikor már szinte fájtak a golyói, mindennek lehetett nevezni, csak nem kiegyensúlyozott szexuális életnek.
Amikor Harry elhagyta, hónapokon keresztül még csak eszébe sem jutott, hogy könnyítsen magán. Olyan mélyre süllyedt a csalódottságában és bánatában, hogy még a gondolataiban sem fordult meg, hogy a teste igényeivel törődjön. Most viszont minden idegszála sikoltott a gyengédségért, és ha Harry csak egy ici-pici érdeklődést mutatott volna...

De nem. Megeresztett ugyan egy gyengécske mosolyt, de nem vett tudomást férje felajzott állapotáról. Mintha észre sem vette volna...

- Mehetünk, ha gondolod, kész vagyok – mondta tettre készen, kiragadva Louis-t a révületből.
- Öhm... Igen, persze. - szedte össze magát némiképp Louis és a francia ablakhoz terelte Harryt, ami a teraszon át a hátsó kertbe vezetett.
- Nem tűnik olyan szörnyűnek – jegyezte meg Harry, ahogy kilépett a házból. Nem is értette, hogy néhány felborult szék, pár földre hullott gally miért jelent ekkora problémát. Hogyan lehet, hogy ennyitől vészhelyzet állt elő és napokra elzárta őt a világától? Ezt az okfejtését azonban hamar újra kellett gondolnia, ahogy elérte a korlátot és teljes rálátása nyílott névrokona pusztítására. Ami ebből a szögből már jobban látszott, az sokkoló volt. Még a kert oldalában lévő kis fészernek is hiányoztak darabjai, az ablaka például teljesen eltűnt.
- Helyesbítek, a kár jelentős – javította ki magát döbbenten.
- Az – felelte Louis színtelen hangon. Bár ő Harryt bámulta, tudomást sem véve a világról körülöttük.

- Mihez kezdesz most? - kérdezte a göndör. A lépcsőkön lesétált a kikövezett sétányra, ott nem kellett attól félnie, hogy drága cipője a sárba ragad. Louis követte, tanulva a hibájából most Harry mögött maradt. Ami szintén nem volt jó döntés, mert így most a kecsesen ringó csípőjét, a hosszú, formás lábait és a kerek popsiját kellett néznie. Kínlódva szorította össze a szemeit és vett egy mély levegőt, hogy lenyugtassa magát.

You're Still The One /HUSBANDS/(Larry Stylinson Ff) BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now