4.RÉSZ

1.9K 126 34
                                    

Miközben zuhanyoztam csak az járt a fejemben, hogy Jungkook hová az istenben rakhatta el a drogom. De ne higgye azt, hogy ezzel bármit is megakadályozott. Megfogom keresni vagy veszek másikat. Pfu nagyon utálom. Mondanám azt, hogy remélem anyám hamar megunja, de nem lennék előrébb, mert az osztályfőnököm. Miért ver az isten ennyire?

Miután lefürödtem és hajat mostam, szép lassan neki álltam törölközni. Épp a hajam töröltem és így nem láttam semmit, mikor két kezet éreztem meg a derekamon. Hirtelen ugrottam egyet és magam elé kaptam a törölközőt.
-Jaj, de ijedős valaki. -mosolygott önelégült fejjel Jungkook.
-Jézusom! Menj már ki! Minek jöttél be? Még nem végeztem! -néztem rá mérgesen, miközben minél több részem próbáltam eltakarni.
-Jaj Taehyung nekem is farkam van, ne takargasd már magad!
-Azt csinálok amit akarok, de minek jöttél be? Mindjárt végzek és akkor bejöhetsz. -fújtam ki idegesen a levegőt.
-Beszéljünk. -mondta egyszerűen.
-Beszélünk, ha felöltöztem.
-De én most akarok!
-Az engem rohadtul nem érdekel!
-Engem meg az nem érdekel, hogy felvagy e öltözve vagy nem.
-Jungkook!
-Taehyung. -lépett hozzám közelebb, mire én hátrább léptem.
Ezt addig játszottuk míg a falnak nem ütköztem és ott ragadtam a fal és Jungkook között.
-Mit akarsz? -kérdeztem flegmán.
-Egyességet kötni. -támaszkodott meg a fejem mellett a kezeivel.
-Milyet?
-Tudod rájöttem, hogy ezzel a drogos üggyel én milyen szépen tudnálak zsarolni téged. -simított az arcomra, mire picit elhúzódtam.
-Ne merj zsarolni! -förmedtem rá.
-Ne? Azt nem te döntöd el! -fogott két kézzel a csípőmre, mire én mind a két kezem a mellkasára tettem, hogy ellökjem, de a gravitáció működik a fürdőben is, így a törölközőm a padlóra esett ezzel felfedve meztelen testem.
-Baszki? -mondtam, de nem tudtam lehajolni érte, mert túl kicsi volt a fal, köztem és Jungkook között a hely.
-Oh TaeTae. -simogattam az oldalam.
-Ne molesztálj már! Ha baszni akarsz menj anyámhoz! -löktem egyet rajta, de elkapta a csuklóm és a falhoz szorított.
Nem hazudok most nagyon megijedtem és a szívem is ezerrel ver.
-Nem szeretem, ha ellöknek. -mondta elsötétült szemekkel, én meg csak ijedten néztem rá.
Mit akar most velem?
-Térjünk a tárgyra. Nem köpök se anyádnak, se az igazgatónak, se a rendőrségnek, ha egyezséget kötsz velem. Ha viszont nem, akkor sajnos mehetsz a kiskorúak börtönébe.
-Hogy lehetsz ekkora egy fasz? Ne zsarolj már! Engedj el és hagyj békén!
-De ez nekem jó érzés. Szóval hogy döntesz? -döntötte oldalra a fejét.
-Mit akarsz mit tegyek? -kérdeztem már full idegesen.
Már épp nyitotta volna a száját mikor...
-Jungkookie itt vagy? -kopogott be anyám a fürdőbe.

Mikor meghallotta anyám hangját csak kerek szemekkel nézett rám és nekem ekkor beugrott valami.
-Nincs itt! Én fürdők! -kiabáltam vissza anyának.
Jungkook hátrébb lépett tőlem pár lépést és értetlen fejet vágott.
-Jó, ha látod szólj neki, hogy már nagyon várom. -mondta anyám a nagyon szót kélyesen, majd hallotam, hogy elmegy.
-Menj, már anyám nagyon vár téged. -nyomtam meg a nagyon szót.
-Ezzel nem úszól meg semmit. -lépett egyet felém.
-Állj! Kvittek vagyunk szerintem. Nem köptelek be anyámnak. -mondtam mosolyogva, mire láttam, hogy fel tudna robbanni az idegtől.
-Oké.... játszunk így! -vágta rá, majd kiviharzott a fürdőből.

Ezek után örülve a fejemnek rendeztem el magam, majd bújtam be az ágyamba aludni.

...

Másnap reggel nem az ébresztőórára keltem, hanem...
-Jó reggelt Taehyung. Az első órád tesi lesz velem és háromnegyed hét van. -húzta fel a redőnyt Jungkook, mire azt hittem kiég a retinám.
-Mi a faszt csinálsz? Meg vagy zakkanva? -húztam a fejemre a takarót.
-Olyan szép kedd reggelünk van. -rántotta le rólam a takarót, mire rákaptam a mérges tekintetem, de ő csak vigyorgott.
-Hétkor szoktam kelni. Add vissza. -nyúltam a takaró után, de elfutott vele egyenesen ki a szobámból.
Idegesen futottam utánna és kergetőztünk. Ezt anyám végig nézte az asztalnál ülve a kávéját iszogatva.
-Add vissza! -kaptam meg a takaró véget és rángatni kezdtem.
-Minek? Készülj az iskolába. Elviszlek. -mondta miközben elengedte a takaróm végre.
-Nem kell elvinni. Van lábam. -mentem durcásan a szobámba, de ő utánnam jött.
A szobába az ágyra dobtam a takarót, majd előszedtem a ruhákat amiket fel akarok venni.
-Ki mennél? -kérdeztem Jungkookot, aki csak úgy állt a szobám közepén már felöltözve. Hány órakor kelt ez fel?
-Miért? Láttalak már meztelenül. -nyalt végig az alsó ajkán.
-Nem hagy nyugodni a tény, hogy tegnap este enyhén kikerültem a kis játékod? -tettem ölbe a kezem.
-Oh a játék csak most kezdődik. Egyébként öltözz fel, mert ebbe a kis fehér pólóban és alsóban amiben vagy feláll tőled a faszom. -mondta, majd csak úgy kiment a szobából.

HOGY MIT MONDTÁL? -kiabálta a hang a fejemben és tátott szájjal álltam a szoba közepén hűlt helyét nézve.








Sziasztok. Ne haragudj, hogy múlt héten nem hoztam részt. Most igyekeztem magam gyorsan pótolni így hétfőn. Viszont a hétvégén még szeretnék egy részt hozni szóval igyekszem össze szedni magam. Egyébkent aki már régóta olvas az tudja, hogy bolond vagyok és szeretek egyszerre 100 könyvet írni. És most is kényszerem van neki állni a többi könyvem is javítani, valamint az újakat, amiket még egyszer se tettem ki, neki állni írni. Szóval az lenne a kérdésem, hogy lennének e olvasóim, ha neki állnák a többi könyvemnek is? Vagyis, hogy érdekelne e titeket?😅 A következő részt pedig puszi mindenkinek. 💜

Daddy (Taekook ff)Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu