Az éjszaka új színe (Befejezett)

8 Nálam 8

  A lépteit követtem. Egyszerre mozdultak a lábaink, figyeltem a párhuzamos mozgásra. Közepes tempóban haladt, néha visszanézve rám. A táskáját hosszú pántra húzva hordta. A vörös selymes hajával gyöngéden játszott a szél. Tetőtől talpig végigmértem, kihasználtam az alkalmat, hogy nem lát engem, és én úgy figyelhetem. Megfogtam a táskám pántját, és úgy követtem a léptei ritmusát tovább. Közeledtünk a buszmegállóhoz. A cipőnk tompa kopogása és a város zajai szűrődtek be a fülemen át a tudatomba. Idilli pillanat volt, nyugodt. Egészen addig, amíg meg nem szólított.

- Norbi - nézett hátra - Ugye nem baj, ha becézlek? - kérdezte, mire fölábrándulva ráztam hevesen a fejemet. Elvigyorodott, majd megvárt, hogy egymás mellett haladjunk - Arra gondoltam, hogy akár ma megcsinálhatnánk a törit... Így, hogy Krisznek semmikor sem jó, igazából mindegy, hogy ma vagy holnap, legalábbis nekem - mondta, majd szünetet tartott. Gondolkozási időt hagyott nekem? Vagy..? - És azt is el kéne dönteni, hogy kinél csináljuk - mondta, mire felnéztem rá. Mosolyogva figyelt le rám. Annyira helyes... - De nem akarok betolakodni az életedbe, úgyhogy csinálhatjuk nálam.

- Mmm, mindegy, nem zavar, ha nálunk írjuk - vigyorogtam erőltetetten. Gombóc csücsült a torkomban, mivel nem volt igaz, amit mondtam. Egyből felvinni a szobámba, hogy lássa, hol élek... - És jó ma, mert... Minél előbb, annál jobb - sütöttem le a szemem, majd újra a lépteinket figyeltem.

- Akkor... Nálad? Most, egyből? - kérdezte, amibe a lábam is beleremegett. Tudom, túlreagálok mindent, mindent túlizgulok.

- Hát én... - kezdtem a nemistudommit, amikor éppen odaértünk a buszmegállóhoz.

- Rendben, akkor így lesz - mosolygott, majd nekitámaszkodott az üvegnek. 

  Nem sokkal később meg is jött a busz. Felszállásnál egymásra néztünk, mire mutatta, hogy menjek előre. Milyen udvarias... A hátsó ülések felé vettem az irányt. Beültem a szokásos helyemre, az ablakhoz. Bizonytalanul néztem a közeledő Erikre. 

- Szabad? Vagy... - mutatott a mellettem lévő helyre. Helyeslően bólogattam, a táskámat pedig az ölembe fogtam, kényelembe helyeztem magam. Mellém ült, a lába pedig hozzáért az enyémhez. A levegőt is visszafogtam, úgy néztem ki az ablakon. Az utunk csöndben telt.

-~-~-

  Közeledtünk a megállómhoz. Ahol reggelente felszállok, és délutánonként le. A park előtti, amelyben totyogva fotózni szoktam, hogy elüssem az időt. Finoman megköszörültem a torkomat, a kezemmel hozzáérve Erik karjához.

- Most kell majd leszállnunk - mondtam a felfigyelő fejének. Felkelve a vállára vette a táskáját. Nagyot nyelve követtem példáját.

  Mikor leszálltunk, Erik körbenézett. Ismeretlen volt neki a terület, valószínűleg még nem járt ott azelőtt. Halvány mosollyal az arcomon indultam meg hazafelé, nyomomban a vörössel. A gombóc azonban egyre nagyobbra nőtt a torkomban. Tudtam, hogy attól a pillanattól, hogy megérkezünk a ház elé, tudni fogja, hol lakom. 

- Még a buszon dobtam egy üzit Krisznek, hogy megcsináljuk ketten - mondta engem beérve, így már mellettem sétálva - Vissza is írt, azt mondja, csak este engedik haza. De most sunyiban küldött egy oldalt a témával kapcsolatban. Ezt segítségül vehetjük majd.

- Király - mondtam kis gondolkodás után, mire halkan felnevetett. 

  Az út nagy része csendben telt, nem sok mindenről beszéltünk. Mikor odaértünk az ismerős, fekete vaskerítésű családi házhoz, Erikre néztem. A fejét oldalra fordítva mérte végig a lakást. Megindultam a kiskapu felé, a kulcsomat előkeresve. A kezem remegett, úgy helyeztem be a kulcslyukba. Mikor sikerült kinyitnom az ajtót, a vörösre nézve beengedtem. Visszazártam utána, mivel mindig be szoktuk zárni. Aztán következett a bejárati ajtó, amely nyitva volt, ugyanis otthon volt az anyukám. Belépve a kellemes meleg átjárta a testemet. Levettem a cipőmet, majd remegő léptekkel indultam be a házba. Erik nyugodtan nézelődött. Jobbra a konyhában megpillantottam anyát, akinek köszöntem. Ő ezt mosolyogva viszonozna. Ezután látta csak meg az utánam botladozó vöröst. Elképedve nézte.