"Először gyengéden fonta körém karjait, végigsimítva a továbbra is meztelen hátamon. De aztán amint észbe kaptam, szorítása szorosabb lett. Teljesen a karjaiba zárt. A teste kellemes meleget árasztott felém. A szívem nagyobbakat dobbant, a sírásom p...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az üzenetet olvasva legszívesebben földhöz vágtam volna a telefont. Forrt bennem a düh. Nem jött álom a szememre, akárhogy próbálkoztam. Nem írtam vissza Eriknek, aminek az lett az eredménye, hogy megjelent a házunk előtt. Hiába állt az út közepén, mint egy pszichopata, nem mentem ki hozzá. Tudta, hogy látom, ezért egy-két óra múlva végre eltűnt.
Másnap a suliban kerültem, nem szóltam hozzá. Próbáltam minél többet Zalánnal lenni, és boldognak tűnni. Mintha mi sem történt volna - bár közben minden szünetben lecsekkoltam minden közösségi médiát, minden oldalt, amihez Ákos hozzáférhet és posztolhat. Meglepett, de a nap végéig sehol nem találtam semmit. Gondoltam vagy gondolkodik a bosszún, vagy csak idő kell mire megszerkeszti a videót - Akárhogy is legyen, úgy éreztem, beszélnem kell vele. Még nem avattam bele Zalánt, egyedül kellett próbát állnom.
Órák után kisiettem az iskola bejáratához. Vártam, mikor jelenik meg az ördög a barátaival. Nem kellett egy fél napot ott töltenem, két-három perc múlva meg is jelent. Két oldalán két magas, izmos csávó sétált, akiket még csak nem is láttam soha. Ahogy meglátott, megtorpant. Remegve elindultam felé, mire a hajába túrt, kellemetlen arckifejezéssel.
- Mit akarsz, buzika? - kérdezte, mire éreztem, az arcom lángolni kezd a szégyenérzettől.
- Nem tudnánk beszélni? Kérlek.
- Figyelek, mondjad - mondta karba tett kézzel. A tekintetem a magas srácokra siklott, majd vissza Ákosra. Ebből megértette a célzást - Kettesben? Négyszemközt? Dugni is akarsz esetleg? Akadj le rólam! - mondta, majd elindult, elhaladt mellettem (pontosabban majdnem rajtam keresztül, mivel jó erősen levállalt).
- Csak kérlek, ne posztolj tele mindent velem! Nem tettem ellened semmit! - emeltem meg a hangomat, mire méregtől összeráncolt szemöldökkel tekintett rám.
- Nem tettél semmit? Te undorító buzeráns! A pokolra jut az összes ilyen! - ordított rám, mire már a torkomat fojtogatta a sírás.
- Az vagyok, igen! A fiúkat szeretem, de nem nyomulok rá senkire. Senki olyanra, aki nem akarja, főleg rád nem! - tört ki belőlem. A kirohanásom még Ákost is meglepte - Nem tudom, mi olyan kurva nagy baj abban, ha élem az életemet. Nem lehetek boldog? Mi olyan nagy bajod van azzal, ha kipróbálnám, milyen az a szerelem? Talán sokkal jobb vagyok nálad, melegként, talán sokkal nagyobb szívem van mint neked. Talán te azt sem tudod mi az a szeretet, és attól még, hogy nekem a fiúk jönnek be, nem vagyok rossz ember!
- Fogd be! Milyen szerelemről halandzsálsz? Arra a gyerekre gondolsz, akit még nem is láttál maszk nélkül? Attól hogy feláll rá a faszod attól ez még nem jelent semmit - a szavai mardosták a szívemet. De... én tudtam már, ki van a maszk alatt. Ezek szerint nem volt tervben, hogy a titkos személy felvállalja magát? De akkor miért tette? Hogy jobban fájjon..?
- Hogy jött ő képbe? Te kérted meg? Mit ajánlottál fel neki érte? És mire volt ez jó? Válaszolj basszus! - ordítottam már első könnyeimet kicsordítva. Már nem tudtam visszafojtani őket többé. Ám ekkor megéreztem egy érintést. A szívem nagyobbat dobbant. Hátranéztem, Erik állt ott. Időközben már közénk gyűlt egy kisebb tömeg, mindenki nézte az előadásunkat.
