Az éjszaka új színe (Befejezett)

17 Újra itthon, édes otthon 17

  Ijedten kaptam hátra a fejemet. Egy szempár meredt rám. Mély, sötétbarnák. Elkapott az ámulat. Nem mozdultam, a lélegzetemet is lelassítottam. Csodás érzés volt ilyen közelről látni egy őzt. A kis lomha szempillái befele kémleltek, az orra pedig mozgott szaglászás közben. Megvizsgálta a bejárat sarkát, majd felkapva a fejét rám nézett. Pattogva ugrált el. Kisétáltam az ajtóhoz, hogy utána nézzek. Elképesztő megnyugvást éreztem a szívemben. Már csak arra gondoltam, hogy bárcsak lefotózhattam volna.

  A tekintetem a kezemben lévő apró dobozkára siklott. Csak egy pillantás. Ekkor vettem észre, hogy a záron egy apró kulcslyuk van. Csak ne legyen bezárva, kérlek! Megpróbáltam felnyitni, de nem jártam sikerrel. Idegesen fújtam ki a levegőt, majd visszamentem a nagy ládához. 

- Meg fogom találni a kulcsot. Biztos itt lesz valahol - gondoltam. De nem aznap akartam nekiállni keresgélni. Ki kellett valamit találnom, ami miatt nem mentem suliba. Bár nem akartam hazudni se anyának, se senkinek, azért azt mégsem mondhattam, hogy követtem az éjszaka közepén az erdőbe egy idegent. Így valamit sürgősen ki kellett gondolnom hazáig.

  Arra, hogy visszainduljak, a gyomrom korgása ösztönzött. Farkaséhes voltam és gyenge is. Összeszedtem magamat, majd felkaptam a telefonomat. A tekintetem viszont megakadt a földön heverő könyvön, amit nem raktam vissza a többi közé. Elgondolkodva vettem föl. A hónom alá fogtam, majd sietősen elindultam a visszafelé vezető úton.

-~-~-

- Már lógsz is az iskolából? - ordított rám anya a fejét fogva - Szétaggódtam magamat, mikor reggel nem voltál itthon, majd utána hívtak az iskolából hogy nem vagy bent. Magyarázd meg kérlek, mi a mentséged!

- Anya én... - kezdtem dadogva. A szívem összeszorult, nem akartam hazudni... De nem mondhattam teljesen igazat - Ma reggel korábban felkeltem, ezért elmentem... sétálni. Én... vittem a telómat is, csak... - magyaráztam idegesen - Tudod kimerült vagyok. A napokban túl nagy rajtam a teher, nagyon fáradt vagyok.

- És hol voltál? Mit... Miért nem vetted fel a telefont? - lépett anyukám közelebb, és a fejemet két keze közé fogta.

- Elaludtam. Találtam egy jó helyet, leültem pihenni. Behunytam a szememet, és álomba merültem, sajnálom - sóhajtottam könnyes szemekkel.

- Norbi... Hát mire van az anyukád? Miért nem szóltál? Igazoltam volna a napodat, tudod, hogy megértenélek! Számíthatsz rám, az anyukád vagyok! - simogatta meg az arcomat, lágy mosolyt eresztve rám. Rosszul éreztem magamat amiért nem mondtam igazat, de azért nem volt minden szavam hazugság - Biztosan éhes vagy. Gyere, ülj le, adok enni!

- Rendben - mondtam halkan - De előtte felmehetek megmosakodni? - kérdeztem a könyvet a pulcsim alatt tartogatva.

- Persze, addig előkészítem az ebédedet - mondta, mire azzal a lendülettel sarkon fordulva felmentem a lépcsőn. A szobámba léptem, kivettem a könyvet a ruhám alól, majd gyorsan beraktam a híres fiókba. Abba, melyben egykor a törött telefon is lapult. A titkos fiók...

  Bementem a mosdóba, majd megnyitottam a csapot. A hideg víz felfrissítette az arcomat, lemosta a forró aggodalmat. Kicsit megnyugodtam, elrendeztem a hajamat, úgy mentem le enni.

  Anyukám végig ott volt mellettem, amíg majszoltam. Általános dolgokról beszéltünk. Régen volt már, hogy ilyen nyugodtan tudtunk beszélgetni, csak úgy simán együtt időt tölteni. Jól esett a lelkemnek az a kis pillanat.

  Miután jóllaktam, és anyával is kibeszéltem a fél életemet, felmentem a szobámba. Dobtam egy üzit Zalánnak, hogy minden rendben, ne féltsen. De aztán ő visszaírt, és beszélgetés lett belőle. Miközben feküdtem az ágyon, a mobilomat nyomogatva nevetgéltem. Zalán feldobta a kedvemet, újra belegondoltam, milyen szerencsés vagyok ezzel a sráccal. De időközben Erikre is gondoltam. Legszívesebben ráírtam volna, de féltem, inkább hagytam, pedig jól esett volna egy kis cseverészés vele is.