Szívem főnöke

24. rész

Elfeküdtem az ágyon és elaludtam mint a mormota. Az orvos adott egy kis lazító ínyekciót, gondolom kedélyállapot javítót, miután mindent elmeséltem neki. Nem is kell mondanom, hogy anya teljesen kiborult, de nem hibáztatott. Valami együttérzésfélét véltem felfedezni a tekintetében. Jól esett, ez picit segítette az ellazulásomat.
Össze álmodtam mindent. Péter és én a szobájában amint ott állok előtte ruha nélkül. Borzongtam. Annyira utálni akartam ezt az érzést, de nem tudtam. Megszédültem a gondolattól, attól, ahogy a pillantására gondoltam ami végigcikázott pucér testemen. Hihetetlen, hogy ez velem történt.
Ő álmaim férfia.
És pont.

Frissen ébredtem fel. Még mindig a csinos ruhám volt rajtam, kezem könnyen pihent a hasamon. Jól éreztem magam. Elmúlt a rosszullét.
Felültem, a telefonomat kerestem. A párnám alatt találtam meg. Anya szokta oda tenni.
Apa és Edina keresett. Sokszor. Edina messenger üzenetekkel is megrohamozott.
"Hogy vagy?"
"Minden okés babám?"
"Írj!"
"Hahóó"
"Halihó"
"Aggódom érted drágám"
"Na jó nem zavarlak."
"Majd írd meg mizu!"
"Szeretlek"
Megtöröltem a szemem és letettem a telóm. Nem akartam most vissza írni neki mert akkor sose vakarom le magamról.
Rápillantottam az órámra. Fel négy. Anya már biztos elment egyedül. Nem baj. Legalább megúsztam, de most meg minthogyha sajnálnám. Látni akartam meg nem is. De most inkább látni akartam. Tiszta agyrém vagyok. Jobb lesz ha nekikezdek valami elfoglaltságnak és sürgősen kiverem a fejemből ezt az embert. Nem is tudom talán festenem kéne. A múlt évben részt vettem unalomból egy festő tanfolyamon és olyan jól éreztem magam mint még soha. Úgy döntöttem kezdeni fogok valamit a tehetségenmel, mivel elég ügyesnel bizonyultam. Aztán elfelejtődött mert Hunor elvett minden időmet. Amit persze nem bánok.
Úgyhogy fogom magam és elkezdek mással foglalkozni. Mr. Teddelateledonos innentől kezdve a múlté. A magam érdekében. El kell felejtenem.
Olyan csendes volt a szobám, nagyon zavart. Megkeresem anyát.
Vajon elment a terepjáróért, vagy lemondta?
Mekkora balhét csinálok, hiszen ha lemondta, és apa is vissza mondta a kérésemre, akkor Péter két vevőt is bukott.
Mehint a Péter. Fene egye meg.
Leszaladtam a lépcsőn.
-Anya! -kiáltottam, de nem jött válasz. A konyhába mentem. Üres volt.
A teraszajtó felől hangok szűrőstek be. Nevetés, magasabb és lágyabb hangok. Mintha egy nő és egy férfi beszélgetne. Az egyik anya volt ez biztos. A másik.... talán anya udvarlója. Ki kell deríteni.
Szikrázó napsütésben ragyogott a terasz ahová kiléptem, azonban a látvány úgy mellkason vágott mint a meleg levegő ami odakint tombolt.
Ott állt egy hatalmas Dacia Duster terepjáró anyám és Péter társaságában. Nem szabadulok.
Vissza akartam rohanni a házba, de ahogy megfordultam a tengelyem körül szembetaláltam magam a terasz üveg ajtajával. Hatalmas csattanással jelezte, hogy megérkeztem.
Éreztem, hogy elpirulok, sőt elvörösödök.
Becsuktam a szemem és bíztam benne, hogy nem láttak. De attól tartok tévedek.
-Mariann!
Anya szólt utánam. A vérem felpezsdült érezzem ebből az érzelmi lavinából már sosem szabadulok. Valami történni fog, de nem tudom, hogy mi. Öltözékem rendben volt, a lelkiállapotom nem teljesen. Vettem egy mély lélegzetet és visszadordultam. Anya közben megkezdte a beszámolót arról, hogy rosszul voltam délután és valószínű most keltem fel. Péter gyönyörű szemeit fürkésztem, vajon mit gondol erről? Hibásnak érzi magát? Hiszen ő engedett el. Na nem mintha el kellene engednie, csak hát látta rajtam, hogy nincs minden rendben velem. Vagy látta de leszarta. Annyi gondolat volt bennem amire nem tudtam a helyes választ. És talán jobb is ha nem tudom.
-Szegényem.
Erre a szóra értem oda köreikbe. Közelről már egészen jól láttam az arcát, s habár sütött a nap, nem volt rajta napszemüveg. Szikráztak a szemei.
-Megvetted?
Kérdeztem.
Anya elkomolyodott.
-Mit?
-Hát az autót.
-Jaa, de hülye vagyok. -anya hatalmas nevetésbe kezdett. -Persze, vagyis még nem mert el akarok menni vele egy körre.
-Na szuper, megyek veled.
-Maradj itt Péterrel majd én izzítom a paripát.
Azzal anya dobott egyet lazán a kulcson él elindult a sofőr ajtó felé. Bepánikoltam. Nem! Nem akarok itt maradni vele. Nem akarok már több párbeszédet vele. Vagyis, ami azt illeti, szerettem volna megkérni, hogy felejtsük el ami történt. Talán ez most jó alkalom lesz és végre lezárhatom ezt a fejezetet. Anya kitolatott a szép magas, barna terepjáróval, hatalmasat bőgött a motorja, amire Péter megnyalta a szája szélét.
-Ahh imádom ezt a hangot. -mondta.
Én meg téged imádlak. De ezt nem mondhattam neki.
Nem is volt csend közöttünk, ezúttal Péter a beszédes énjét vette elő.
-Jól vagy?
Nem vette le a szemét rólam.
-Igen, most már igen.
-Mi volt a baj?
Hiányoztál.
-Csak fáradt voltam.
Eltűrtem a hajam a fülem mögé. Csak pillantásokat vetettem rá. Ő végig engem nézett.
-Ugyan, arra nem hiszem, hogy orvost hív anyukád.
-Anya aggódós típus. Már megszoktam.
-Aha. Elhinném, ha az éjjel nem én magam szedtelek volna össze. Szóval kivele.
Csapdába csalt. Most mondjam meg neki, hogy a puszta gondolata is az őrületbe kerget?
Itt az ideje Mari! Pontot akartál tenni a végére nem?! Talán ennél jobb alkalmam sosem lesz. Anya mindjárt megjön én pedig itt maradok kétségek között. Látni akarom a reakcióját arra, hogy oda vagyok érte, hogy meghalok ha csak ránézek. A szívem újra hevesen kezdett verni, az ajkam remegett, az ujjaimat tördeltem. Péter maga volt a tökély. Higgadtan, szexin várta, hogy válaszoljak. Fantasztikus kozmoszfekete ing volt rajta, amitől teljesen bezsongtam. A parfüme olyannyira tetszett az orromnak, már-már olvasni kezdtem.
Nem várok tovább!
Eljött az időm.
-Péter! Én, nagyon...szóval...
Elcsuklott a hangom. Elképzeltem, ahogy szerelmet vallok neki és ő odajön, megfogja a derekam, magához húz és megcsókol. Kivert a víz.
-Igen? Mariann. -szemei pajkos csillogásba burkolóztak. Menten lehidalok. Igyekeznem kell mert anya visszaér.
-Lehet idiótának nézel, de...
-Igen?
-Csak azt akarom mondani, hogy...
...
-Felejtsük el ami történt jó?
Csend.
-Ez nekem nagyon nem jó élmény, el akarom felejteni.
A fenébe is Mariann mit művelsz? Nem erről volt szó. Péter egyetértően bólintott, azzal egy időbe megpillantottam a Dacia motorháztetejét a kapuba. Elcsesztem. Vagy mégsem.
-És, hogy nagyon megtetszettél.