Lots of trying -BEFEJEZETT-

30. R É S Z

-Mi ez a sok papír?-kérdeztem.

-Lakások.-biccentett.

-Seattle, Tacoma, Greenwater?-néztem rá.

-Említettem már, hogy lelépek a közel jövőben. Ez a 3 hely tűnik a legjobbnak. De gondolkodtam, hogy messzebb kéne mennem.

-Például?

-Spokane, Missoula.-vágta rá.

-Az 8 órányira van!-kiáltottam rá.

-Ja tudom.-nevetett.

-Miért akarsz elmenni?-kérdezte előre félve a választól.

-Elsősorban a szüleim miatt. Van egy alkoholista apám és egy mindentűrő anyám. Könyörögtem neki ezerszer, de nem akarja, hogy apa megváltozzon. Ezért talán ha elmegyek, akkor meg lesz a változás. Nem lakhatok mindig nálatok. Lassan minden cuccom ott lesz. Cass mindig mondja, hogy nem vagyok teher, de mégis úgy érzem.-vonta meg a vállát.

-Mikor akarsz elmenni?

-Nem tudom. 1 éven belül. Lehet hogy ezt a fél évet még itt kihúzom. De lehet már azt sem.

-Mennyi időre mész el? Pár hónap? Egy év? Másfél év? Mikor jönnél vissza?

-Nem tudom. Lehet, hogy soha.

Tehetetlenül ültem a kocsiban. Kicseszett jól érvelt. Nem maradhat itt miattam, mert tudom nem érezné jól magát. Nem lehetek önző. Könnyebb lenne, ha nem éreznék iránta semmit. Nem tudom elhinni, hogy elmegy. Megérkeztünk a temetőhöz.

Egy csokor virágot a kezembe fogva sétáltam a sírhoz. Mellettem Wyatt lépkedett némán.

Itt nyugszik Thomas és Lilien Sky.

Könnycseppek potyogtak a szememből, miközben vissza emlékeztem arra a napra.

-Jól vagy?-állt elém Wyatt, kezét az arcomhoz és letörölte a könnyeim.

-Aznap... játszottam a szobámban és kopogtak. Mindig is szót fogadtam a szüleimnek, amikor azt mondták...azt mondták sose nyissak ajtót az idegeneknek. Azt kiáltották, hogy rendőrség. Végül ajtót nyitottam nekik. Gondoltam fontos, majd megmondom, hogy anyuék nincsenek otthon. Azt mondták velük kell mennem. Bevittek az őrsre és ott tudtam meg, hogy haza felé balesetet szenvedtek és mindketten meghaltak.-zokogtak fel hangosan.

Wyatt átölelt és nem mondott semmit. Mellkasába fúrtam az arcom. Leraktam a virágot a sírra és álltam néhány percig.

-Szeretnél egyedül lenni?-kérdezte Wyatt.

-Nem. Inkább menjünk. Bánnád ha körbe néznénk a városban, ha már itt vagyunk?

-Jó ötlet, vezess körbe. Legalább megtudom, hol éltél 17 évig.-mosolygott rám aranyosan.

Bejártunk pár múzeumot, színházat és ajándék boltot. Vettünk egy bögrét anyunak, egy gyetyát Sam-nek, apunak egy telefon tokot (mert szétjött neki a régi) és Matt-nek egy hangfalat (mert már 3x mondta, hogy szeretne bluetooth csatlakozósat.)

-Te veszel valamit?-kérdeztem.

-Aha egy foci cipőt Matt-nek és egy képkeretet a szüleidnek.

-Már csak kép kellene hozzá.

-Nyugi, van a kocsiban.-legyintett. Kérdőn néztem rá.

-Majd elmagyarázom.-mondta kiléptünk az ajándékboltból, ahol tényleg mindent kapni. Beültünk egy gyorsétterembe. Leültünk egy asztalhoz.

-Szóval képek.-néztem rá.

-Öhm igen. Khm. Tudom ciki, hogy képeket tartok a kocsimban. De ha a szobámban lennének, apám felgyújtaná őket egy illuminált pillanatában. Szeretem, ha a képeket a kezemben foghatom és nem a telefonomon vannak. Ott véletlenül törlődhetnek de ezek nem. -emelt ki a zsebéből egy csomó képet és lerakta az asztalra. Régi kép Matt-el, még egy a srácokkal, egy kép kiskorából. Aztán pár az osztály kirándulásról.

-Ezek a kedvenceim.-tett le még pár képet. Az egyiken Matt-et öleli át. A másikon egy családi kép látható. A mi családunk. Jobb oldalt anya, mellette Matt állt aztán én, Wyatt és apu. A következőn mi vagyunk Wyatt-el a városlátogatáson. Wyatt hátulró átölel és mindketten nevetünk a kamerába. Matt csinálta a képet.

-Tetszik nekem is.-mosolyogtam rá.

-Kár, hogy nem sokáig tudunk ilyen képeket csinálni.-mondtam szomorúan.

-Miért?-ráncolta a szemöldökét.

-Ha elmész, akkor semmi esély az ilyen képekre.-toltam elé a képet amin ketten vagyunk. Végeztünk a kajával és kimentünk az étteremből. A parkban sétáltunk.

-Ne szomorkodj.-mondta mosolyogva kapucnival a fején.

-Hogy ne szomorkodnék, ha elmész?-kérdeztem.-Az elsők közt vagy azok közül akiket megismertem, miután idejöttem. Amikor megijesztettél, amikor lisztet szórtam az arcodra, amikor segítettél a telefonommal.-magyaráztam és láttam az arcán, ahogy neki is eszébe jutottak az emlékek.

-Igaz.-bólintott.-De nem kérhetsz arra, hogy egész évben nálatok lakjak.-fordult felém.

-Anyu nem bánja, szerintem apu sem. Matt örülne is neki.

-És te? Te mit gondolsz róla? Te is örülnél neki?-kérdezte hitetlenül.

-Ha tudni akarod igen! Örülnék neki!-kiáltottam rá. Már nem beszélgettünk, kezdett átmenni veszekedésbe.

-Miért? Miért örülnél neki ha barátod van?-cövekelt le.

-Hogy jön ide Kyle?-zavarodtam össze.

-Minden róla szól. A suliban ott van, nálatok ott van, a gondolataimban ott van, ahogy te is. Utálom, hogy melletted van.-emelte fel a hangját.

-Miért utálsz mindenkit, aki mellettem van? Először Paul, most Kyle...

-Mert idegesít, mert nem tudom elviselni. Mert utálom, hogy nem én vagyok melletted!-üvöltötte.

-Nem, nem, nem! Ne mondd ezt nekem miközben barátnőd van! Ne hitesd el velem, hogy érdekellek miközben ez nem így van!

-Honnan tudhatnád hogy van?! Én tudom, hogy van! És ha azt mondom érdekelsz, akkor érdekelsz!-kiabált rám.

-Hagyjuk Wyatt! Barátom van, neked barátnőd. Mellesleg hamarosan elmész. Csak menjünk haza.-kivételesen nem vitatkozott velem, csak kocsiba ültünk és haza indultunk. Este 8-kor léptünk be a ház ajtaján. Matt a nappaliban tévézett, intettem neki és felmentem a szobámba. Levettem a mellényem és eldőltem az ágyon.