Kimondatlanul (MDZS, Wangxian ff) (BEFEJEZETT)

⁐Huszonhárom⁐

- Rizs - mondta a listára nézve Lan Zhan. Másik kezével az akciós halat rakta és Wei Yingnek szánt chiliszószt rakta a bevásárlókocsiba. 

A hatalmas üzlet légkondicionálója hűsítő áldásként tette rendbe a közérzetet. Ha az öltönyös Lan Zhanét nem is, Wei Yinget biztos, aki fekete halásznadrágban és vörös rövid ujjúban kint úgy kezdett szétfolyni, mint a reggeli tojássárgája. 

Wei Ying katonásan emelte fejéhez kezét, aztán megpördült és elindult rizsért. Mivel ebédre vagy vacsorára általában Lan Zhannál szokott lenni, végül arra jutottak, hogy együtt mennek el bevásárolni, és Wei Ying kierőszakolta - merthogy Lan Zhan erősen visszautasította -, hogy a költségek negyedét ő fizesse ki. Wei Yingnek volt beletátogása a vásároltakba, mégsem jelelt semmit vagy küldött baglyot vagy füstjelet, hogy nem tetszik neki valami. Lan Zhan mindig finomat főzött, és Wei Ying ízlését is figyelembe vette. 

A rizseket nézve Wei Ying szinte verejtéket ejtett, mire kiválasztotta a megfelelőt. Lan Zhan közben tovább állt, a kocsival együtt, így amíg ő tejet rakott a kosárba, Wei Ying meglepetésszerűen dobta bele a kocsi üres sarkába a rizst. Lan Zhan alig láthatóan emelte szemöldökét, mintha csak egy apró igazítás lenne. Wei Ying ártatlan kisangyalként húzta ajkán a mosolyt. 

Haladva a sorok között, minden szükségeset begyűjtve, a hölgyek és asszonyok pillantása kis híján kiütötte a légkondit. Wei Ying tartotta mosolyát, de a szemében az él veszélyesen csillogott a sok nyálra, amiben hajózni lehetne. Lan Zhan biztos érezte, vagy csak látta a ráirányuló nézéseket. Legtöbben nem rejtették el diszkréten isteni ámulatokat. Wei Ying aprókat bólogatott. Meg tudta érteni az érzéseiket, hiszen neki is van szeme. Kettő is! De ha csak egy lenne, az az egy is elég lenne ahhoz, hogy Lan Zhan rikítása úgy szúrja ki, mint tű a lufit. És ha egy szeme se lenne, vakon is látná a sötét alagút végén a fényt Lan Zhan személyében. 

A közös megértéstől nem vált kevésbé idegesítővé. Magában mantrázta, hogy Lan Zhan helyett inkább a sütőpor hátulján a felhasználási javaslat tanulmányozásába merüljenek el ennyire. 

Lan Zhan, mint mindent, komoly feladatként kezelte a bevásárlást. Csöndesen tanulmányozta a listát, időnként a bevásárlókocsira pillantva. Figyelme csak akkor terelődött el, mikor mellette Wei Ying tüsszentett egyet. 

- Egészségedre - fordult fejével Wei Ying felé. Aranyló szemeivel mintha rendellenességet keresne a férfin, aki biccentéssel köszönte meg.

Mintha Wei Ying gondolatolvasó lenne, legyintett egyet. 

- Lan Zhan, ne aggodalmaskodj! - tátogta. - Csak egy tüsszentés. Nem vagyok olyan ügyes, hogy nyár közepén megfázzak - mosolygott szórakozottan. 

- Hm... 

***

Sokadik tüsszentésétől visszhangzott a szoba, és sokadik zsebkendőt vette elő orrfújásra. 

Wei Ying anélkül követte a Jiang család mottóját, hogy azt eltervezte. Megpróbálni a lehetetlent, jelen szenvedésben azt jelentette, hogy megfázott.

Saját maga miatt nem aggódott, cigánykereket is megcsinálna, megmászna egy hegyet, de másokra nem ragaszthatja nyűgjét. Shen Qingqiu rá is parancsolt, hogy nehogy dolgozni menjen, különben vele adatja el az összes Áfonyácska, Áfo Nyanyácska és társai plüssöt. Xie Lian szelíd jóindulattal küldött jobbulás sms-t. 

Jiang Chengnek biztos nem mondja el - döntötte el. Ha megtudná, öregasszonyként adná tovább shijiéjüknek, aki azonnal eljönne, levessel együtt, és addig nem hagyná magára Wei Yinget, míg egy kicsit jobban nincs. Wei Ying nem akart a terhükre lenni. Wei Ying bármilyen megbetegedése fehér hollónak minősül. Ahogy a hangját sosem hallották, betegnek se látták soha, még télen sem, amikor Jiang Chenggel egymást temették a hóba és mindenük átázott. Ha megtudják, kinézte Jiang Chengből, hogy virágot vesz a nemlétező sírjára. Lan Zhannak is csak annyit írt, hogy néhány napig nem lesz elérhető. Hazudni nem akart, így enyhén fogalmazott, hogy volt már jobban is. Nem részletezte, és Lan Zhan sem faggatózott tovább. 

Így hát meg sem lepte, amikor a férfi tanítási időben a tanterem helyett az ajtóban állt, teli zacskóval, benne élelmiszerekkel és némi gyógyszerrel. Wei Ying sosem említette, hogy mit tart és mit nem tart a szekrényében és fiókjaiban, azt azonban büszkén ecsetelte, hogy soha nem volt beteg - legalábbis amióta a Jiang családhoz került, előtte maximum kétszer. Túlságosan elbizakodott lehetett, és ebből kiindulva döntött úgy Lan Zhan, hogy láz- és fejfájás csillapító, köhögéscsillapítót nem árt, ha vesz. Wei Ying ingadozó, kissé erőltetett mosollyal próbálkozott meggyőzni Lan Zhant, hogy nem súlyos, ne aggódjon, ne maradjon, nem kell aggódnia, de minden tátogása elveszett az időben, nem talált néma meghallgatásra, se megértésre. Az sem segített a helyzetén, hogy tátogás közben aprókat köhögött és folyton szipogott. Nem tehetett mást, engedelmesen befeküdt az ágyába, Lan Zhan pedig a konyhába költözött rövid időre, amíg könnyű ételt készített Wei Yingnek. 

Wei Ying kifújta orrát, a koszos zsebkendőt az ágy mellé költöztetett szemetesbe dobta, aztán párnáját az arcába temette, azzal a gondolattal, hogy talán mégis csak jobb lenne szólni Jiang Chengnek. Szíve gyorsabban kalapált bármilyen maratoni futásnál. Ha így folytatja Lan Zhan, tényleg kelleni fog az a virágcsokor. Szegény szíve nem bír el ilyen megpróbáltatásokat!