Hit... {2.}

1. - Fogadjunk?

A szobám magányában ültem és úgy bámultam magam elé, mintha ennek bármi értelme lenne... 

A gondolataim messze jártak. Az a nap jutott eszembe, amikor megtudtam, hogy a féltestvérem hozzánk költözik. Igazán fel sem fogtam az okot, ami miatt ide kell jönnie, csak annyit, hogy egyáltalán nem akarom, hogy itt legyen. 

Nem akartam, hogy apa őt jobban szeresse, hogy ő több figyelmet kapjon, a legnagyobb félelmem pedig az volt, hogy Dani lecserél majd rá. Végül is minden félelmem megvalósult... de csak most jöttem rá, hogy ez nem Bori, hanem az én hibám volt... 

Azért szeretheti apa őt jobban, mert Bori egy sokkal jobb ember. Azért kapott több figyelmet, mert sok problémát generáltam köré és valójában Dani sose cserélt le rá, mert rám sose nézett úgy, mint ahogy rá néz...

A telefonom után nyúltam. A lovardából volt jó pár lány, akit a barátomnak tartottam, úgy éreztem valakinek el kell mondanom mi történt. Kétségbeesetten vágytam rá, hogy valaki azt mondja nincs igazam. Igenis szerethető vagyok... 

Először Janka nevénél akadt meg az ujjam... ő a legrégebbi barátnőm, annyiszor álltam ki mellette és annyiszor voltam támasza. Biztos voltam benne, hogy most viszonzásul vissza fogom ezt kapni tőle! 

- Háló! - szólt bele éles hangon. Talán rosszkor hívtam? Vagy nem látta, hogy én hívom? 

- Szia! Betti vagyok... - szóltam bele csendesen a telefonba, mire egy horkantást kaptam válaszul. Felvontam a szemöldököm és úgy néztem meg, jó számot hívtam-e. 

-Tudom. Kiírta a telefon.. - szinte láttam, ahogy megforgatja a szemeit és ezen elmosolyodtam. Van egy stílusa az tény, de a barátnőm és ennek nagyon örültem. Nem akartam volna az ellensége lenni... 

- Nem tudom hallottad-e mi történt.. de eléggé áll a bál itthon.. apa nagyon mérges rám-

- Meg is tudom érteni! - vágott a szavamba. - Én is nagyon mérges lennék arra a személyre, aki miatt meghiúsult, hogy az enyém legyen egy tökéletes versenyló! - most már kiéreztem a hangjából a haragot és akaratlanul húztam magam összébb. 

- Hogy érted? - kérdeztem suttogva.

- Képzeld, tegnap apa hívást kapott, hogy az enyém lehet a fekete csődör, el se tudod képzelni mennyire boldog voltam! Erre... - nagyot nyeltem, mert tudtam mi lesz a folytatás. - ma kap egy másik hívást, hogy egy hülye csitri hazudozott, úgyhogy téves, mégse lesz az enyém. El tudod képzelni mennyire dühös voltam!? - a végét már ordította a telefonba, mire eltartottam a fülemtől. Ebbe bele se gondoltam... 

Azáltal, hogy azt hazudtam a féltestvérem megszegte a büntetését, azzal lehetőséget adtam, hogy Janka megvegye a lovát. Én csak arra gondoltam, hogy Borinak olyan fájdalmas lesz elveszíteni a lovát, mint nekem volt Danit... másra sajnos nem...

- Ne haragudj, Janka! Én nem így akartam... elrontottam, tudom, de.. - próbáltam találni a szavakat, de nagyon nehéz volt. Mit is mondhatnék neki? Hiszen ő is csalódott bennem!

- Mindent elrontasz! Ha legalább hazudsz, csináld jól! Nem hiszem el! Nekem az a ló kell! - visított, én pedig behunytam a szemem. Néha nagyon fel tudott bosszantani a kitöréseivel.

- De az a ló Borié.. és megérdemli, hogy az övé legyen... - próbáltam érvelni neki. - Ő a legjobb lovas, akit valaha lá

- Micsoda? Még hogy ő? - összeszorítottam a fogaim. A barátnőm nagyon érzékeny az önérzetére és ezzel most nem figyeltem erre. 

- Úgy értettem utánad! - javítottam ki magam. - Meg egyébként is.. te sokkal jobb lovat érdemelsz nála... egy fehér ló sokkal jobban illik a bőrödhöz... - azokat a szavakat játszottam vissza neki, amit egyszer ő mondott nekem. Szerette visszahallani magát. 

- Milyen sekélyes vagy...  mintha egy ló értéke a színétől függene...- vetette oda nekem megvetően, mire eltátottam a számat. Hiszen ezt ő mondta nekem egyszer! - Igaza van az apádnak, irigy és önző vagy! Azt hitted majd megvigasztallak? Miért hiszed, hogy a te problémád nagyobb az enyémnél? - azzal rám csapta a telefont. Döbbenten ültem az ágyamon. Sokszor vesztünk már össze Jankával, és sokszor mondott már nekem ilyen dolgokat, de.. most ez nagyon rosszul esett. Annyiszor álltam ki mellette, mikor összezördült a szüleivel... annyiszor hallgattam végig mennyire igazságtalanok vele... és, most amikor nekem lenne rá szükségem... 

Megráztam a fejem. Az én hibám, hogy többre számítottam Jankától. A telefonom újra a kezembe vettem és egy másik nevet csörgettem. 

- Szia, Betti! - hallottam meg a másik barátnőm, Csenge hangját. Elmosolyodtam, miért is nem őt hívtam először. Tudtam, Csenge meg fog engem érteni. 

Így is lett. Legalább fél órát beszéltünk, és én elmondtam neki mindent. A korábbi napok történéseit, a mai napot és a közös barátnőnk Janka kirohanását. Mindenben igazat adott nekem. Megértette a kirohanásaimat, és zavarta apám és Dani viselkedése, Jankáé pedig teljesen felháborította! 

Kellemes nyugalom kerített hatalmába, amikor letettem a telefont. A gombóc, hogy ma meg kell látogatnom a féltestvéremet teljesen eltűnt. Ez a beszélgetés jót tett annyira a lelkivilágomnak, hogy tudtam túl leszek ezen is... 

Unottan birizgáltam a pólóm szélét, miközben a kórház várótermében ücsörögtem. Anyám dühösen, karba tett kezekkel állt a lift mellett. Alig várta, hogy elmehessünk innen. Egész kocsiúton az apámmal való veszekedésüket hallgattam. 

Apa azt mondja direkt generált feszültséget közte és a lánya között, amin anya teljesen kiakadt. Felháborítja, hogy, ahogy ő fogalmazott megalázkodva meg kell jelennie a mostohalánya előtt. Én csak elhúztam a számat és gondolatban elutaztam máshova. Nem új keletű számomra a családon belüli haragkitörés. Anyám nem éppen a türelméről és jóindulatáról híres... csodálom, hogy apa eddig szó nélkül elviselte...

Kicsit félek, hogy egyszer olyanná fogok válni mint ő...

- Kit látnak szemeim? - meglepetten kapom fel a fejem a hangra, majd rögtön elpirulok, amikor felismerem az előttem állót. A magas, csapzott hajú fiú nem más, mint Milán, annak a srácnak a legjobb barátja, aki kijelentette sose lenne képes szeretni engem. - Nem tettél tönkre elég kapcsolatot? - felvonta a szemöldökét és úgy nézett le rám. 

Dühösen az ajkamba haraptam. Bárcsak mondhatnám azt, hogy nem azt akartam! De sajnos azt akartam.. azt akartam, hogy apa és Dani elszakadjon Boritól. 

- Megbántam... - most először mondtam ki ezt a szót, és láthatóan megleptem vele a kérdezettet. 

- A szavak csak szavak maradnak, ha nem követik tettek - oldalra döntötte a fejét és kihívóan nézett le rám. Nagy levegőt vettem, igaza volt, de nem voltam teljesen tisztában azzal milyen tettek várhatóak el ezért. 

- Mit kellene tennem? - néztem rá őszinte kíváncsisággal. 

- Még ezt se tudod? - nevetett fel Milán, mire zavarba jöttem. Akkor ez egy ennyire nyilvánvaló dolog lenne? - Bár...igaz.. úgyse tudnád megtenni... - felvillant a szemem. 

- De megtudom tenni! - pattantam fel és húztam ki magam. Még így is egy másfél fejjel kisebb voltam nála, de szúrós tekintetemmel igyekeztem ellensúlyozni ezt. 

- Fogadjunk? - a mosoly, ami a száján megjelent figyelmeztetően kellett volna, hogy hasson rám... de sajnos nem így lett. Felé tartottam a tenyerem és ezt mondtam: - Fogadjunk! 

Tehát.. itt a folytatás.
Tudom, hogy Betti nem volt egy nagy kedvenc az előző kötetben, és teljesen jogosan. Hosszú út áll előtte mire felnő a szeretetekhez, de remélem menni fog neki!

Remélem örültök a folytatásnak!
Blacky

______________________