Jungkook hiába ellenkezett, nem tudott mit tenni. Mivel még nem töltötte be a 18. életévét ezért nem volt nagy szava a szüleivel szemben. Sajnos menni kellett velük ha tetszett, ha nem. Taetől sem tudott elbúcsúzni, egyedül Yoonginak tudott üzenni.
- Na ne legyél szomorú Jungkook. Hidd el. Amerikába rengeteg gyönyörű lány van.
Jungkook szemét megforgatta, s vissza dugta a fülhallgatóját a fülébe. Már a repülőn ülve várják a landolást. Vagyis csak Jungkook szülei. A fiatal fiú annyira nem. A tehetné azonnal vissza fordulnak és Taeig meg sem állna.
Csak a tudat, hogy kettő napja boldogan ölelték egymást, olykor egy-egy csókot lopva a másiktól, most pedig talán örökre eltávolodtak egymástól.
Tae sem volt a legjobb passzban. Sőt. Sokkal rosszabbul volt mint Jungkook. Senkihez nem beszélt mióta elvitték a feketét, vagyis lassan kettő hónapja. Fogalma sincs, hogy mi lehet vele. Nem válaszol az üzenetekre, sem a hívásokra. Viszont az egyik nap Yoongi megelégelte párja barátjának, a szenvedését így mindenről kitálalt neki. Mindez után Tae napokig ki sem jött a házból. Szenvedett. Borzasztóan szenvedett. Jobban mint bárki más. A hiányba amit Jungkook maga után hagyott, egyszerűen belepusztul.
Folyton a közös képeket nézegeti, vagy éppen az egymás között változott üzeneteket olvassa el újra és újra, akárcsak Jungkook.
Kettő hónapja költöztek ki Amerikába ezzel együtt magára hagyva élete szerelmét.
Jungkook mivel nem volt hajlandó iskolába menni, így magántanuló lett. Szülei az elején nem pártolták az ötletet, de a végén bele egyeztek.
Viszont egy dolog tartotta benne a lelket. Mégpedig az, hogy hónapok kérdése és vissza utazik Koreába, annak reményében, hogy Tae még mindig őt szereti.
- TaeTae. Itt a kocsi. Lassan el kell, hogy indulj iskolába. - ül le Taehyung mellé, édesanyja. Tudja, hogy a fia borzasztóan szenved, de ő és a férje kevesek ahhoz, hogy felvidítsák. Mind a ketten nagyon jól tudják, hogy az egyetlen személy aki újra vissza hozná a vidám Taet, az Jungkook. Hiába próbáltak a szüleivel felvenni a kapcsolatot, de semmi. Még csak reményét sem adták annak, hogy Jungkook legalább rá írjon Taere.
Taehyung édesanyja kérésére csak bólintott egyet. Iskolatáskáját a vállára véve indult el a kocsihoz.
- Jó reggelt Mr. Kim.
Taehyung csak biccentett egyet. A sofőr aki, nem olyan régóta dolgozik a Kim családnál, nagyon jól tudta, hogy Taehyung nem egy beszélgetős személy ezért egy köszönéssel letudja az egész utat.
- Itt is vagyunk. Legyen szép napja. Háromra jövök magáért. - mondja kedvesen a sofőr. Tae ha akart volna sem tudott mosolyogni, hogy legalább jelezze, felfogta amit a volán mögött ülő személy mondott, így csak a szokásos mozdulatnál maradtak. Biccentett egyet.
- Szia TaeTae. - ugrik rögtön a nyakába Jimin amint észre vette legjobb barátja érkezését. - Jó hírünk van. - mondja boldogan. Tae kíváncsian nézett Jiminre majd a mellette álló Yoongira. - Yoongi beszélt Jungkookal.
Tae szeme könnybe lábadt. Mióta elment Yoongival sem beszélt Kook. De most végre életjelet adott magáról.
- K-komolyan? - dadogott Tae. 5 hónapja nem beszélt egy szót sem.
- Igen. - könnyezik be Jimin is, hisz borzasztóan boldog amiért legjobb barátja végre lebontott a köré felépített falból egy keveset.
- M-mit? - néz rögtön Yoongira.
- Annyit mondott, hogy jól van.
- Ennyi? - kérdi csalódottan Taehyung.
- Ennyit mondott akkor mikor nem rólad beszélt. Folyton kérdezgette, hogy hogy vagy. És üzeni, hogy nagyon szeret téged és, hogy hamarosan találkoztok.
- Azt mit takar? Mikor hamarosan?
- Még ő sem tudott pontos idő pontot, de hamarosan. Most lassan nyári szünet. Elmondása szerint a szülei nem jönnek haza, így nagy valószínűséggel ő sem. Talán utána valamikor.
- És nekem miért nem válaszol? Miért nem ír vagy hív?
- Tae. Ülj le. - mutatott a mögöttük levő szabad pad felé Yoongi ahova le is ültem. - Jungkook szülei letiltottak téged mindenhonnan. És most kérdezheted, hogy miért nem old fel téged. A szülei fel béreltek néhány embert aki Jungkook telefonját nézik 0/24-be. Vagyis látják amit Jungkook lát a telefonon. Mi is hívásban beszélgettünk azt meg állítólag nem hallják.
Tae ledöbbent. Azt hitte, hogy végre tud a szerelmével beszélni de ezek szerint nem.
- És ha felhívnád most?
- Nem lehet. Miután megtudták a szülei, hogy rólad érdeklődik, velem sem beszél. Ezt is csoda, hogy el tudta nekem mondani gyorsan.
- Értem. Köszönöm Yoongi, hogy elmondtad nekem ezeket. Viszont szerintem én... megyek órára.
- Megyünk veled. - pattan fel Jimin és átkarolja Tae vállát. - Figyelj. Bármilyen szomorú is vagy, tudd, hogy mi itt vagyunk neked, és hamarosan Kook is itt lesz. - próbálja biztatni legjobb barátját.
- Hiányzik. - sírja el magát Tae és Jiminhez bújik menedékként.
- Elhiszem TaeTae. Elhiszem. De nem tehetünk mást csak várunk.
És vártak is. A napok illetve a hetek és még a hónapok is gyorsan teltek. Vagyis csak néhány ember szerint. Taenek egy nap is az örökkévalóságig tartott. De meglett a gyümölcse. Végre befejezték a gimnáziumot. Érettségi után ami nagyon jól sikerült, folyton az ablakban ült. Mintha várt volna valakit. Jungkookot várta. De ő sosem jött.
- Életem. Vendéged van.
- Mond meg neki, hogy most nem érek rá.
- Még akkor sem ha én vagyok az? - az ismerős hang hatására Tae azonnal felpillantott az anyja mellett álló személyre. - Szia TaeTae.
BINABASA MO ANG
Megváltozni néha nem árt (Taekook ff.)
Fanfiction- Tae, kérlek. - néz Jungkook könyörögve, könnyes szemekkel az előtte pár máterrel álló Taehyungra. - Kettő kibaszott évig voltam egy célpont mindenki számára, de leginkább neked. Aztán hirtelen megváltoztam és engem akarsz. Azt hiszed, hogy majd...
