Nira Malfoy és a bájitalmester meséje

Part 2 - Ajánlat

- Piton professzor? – néztem rá elkerekedett szemekkel.

- Ms. Malfoy – biccentett felém szokásos komoly, de mégis kifejezéstelen arcával. – Boldog születésnapot kívánok - a fejemben a fogaskerekek vészesen gyors forgásba kezdtek: a szüleimet Voldemort szólította, de mivel megjelentek a nagybácsimékkal együtt az azt jelenti, hogy halálfaló gyűlés volt. De Piton? Fredtől és George-tól tudom, hogy tagja a Főnix rendjének és a pletykák szerint kém. De kinek kémkedik vajon?

- Nos, khm – kerestem a szavakat. – Köszönöm, professzor – mondtam. A pár másodperc kínos csönd után végül anyám tapsolt egyet, mire összerezzentem.

-Akkor hát menjünk át az étkezőbe – mondta, majd mindannyian libasorban bevonultunk a tágas szobába és helyet foglaltunk. A sort anyám és apám karöltve zárta, majd miután ők is helyet foglaltak apám szólította a házi manónkat, aki szinte már csak főzésre szolgált.

- Móki! – mondta erélyesen mély hangján apám. Az említett házi manó két másodpercen belül feltűnt és mélyen meghajolt apám előtt.

- Uram szólított, mit tehetek önökért? – kérdezte miközben a vendégek előtt is meghajolt.

- Szolgáld fel a vacsorát és ha végeztél takarítsd ki a fürdőszobát – parancsolta és a mondat utolsó felével bizonyára csak a szigorát akarta villogtatni a professzorom és a rokonok előtt.

- Ms. Nira Malfoy már megcsinálta, uram – felelte meghajolva. Kínos csönd, amit pár pillanattal később csak anyám mégkínosabb nevetése tört meg.

- Ne beszélj butaságokat, Móki, inkább csak szolgáld fel a vacsorát! – a mondat utolsó fele inkább hangzott hisztérikusan, mint sem parancsolóan. Móki ismét meghajolva egy pukkanással eltűnt, majd mindjárt utána az asztalra került az első fogás, ami garnélakoktél volt. – Kitettek magukért, csak, hogy villogjanak – magamban morogva gondolatban megforgattam a szemem, miközben csendesen jó étvágyat kívántunk egymásnak és eszegetni kezdtem a rákfélét.

Miután az előételt mindenki befejezte a poharak eltűntek az asztalról és helyére szarvasgomba krémleves került. Ekkor szólalt meg először Lucius.

- Mit gondolsz Samuel a gyűlésen elhangzottakról? – kérdezte Lucius, de hangjából alig bírta visszafogni a gúnyt.

- Egyetértek a Sötét Nagyúrral miszerint embereket kell a minisztériumba beépítenünk – bólogatott apám. Dracora felpillantva tekintetünk találkozott és csak ekkor véltem felfedezni a sötét karikákat, ami a szeme alatt húzódott. Homlok ráncolva bámultam őt, de amikor rájöhetett, hogy ez miért is van ismét lehajtotta a fejét, hogy a levesére koncentrálhasson.

- Pius Thicknesse erre tökéletes személy lenne – szólalt fel anyám is. – Elég lenne egy aprócska Imperius – mosolygott a levesét kanalazva.

- Ebben nem teljesen értek egyet – szólalt fel egyszerre csak Piton professzor, mire mindenki abbahagyta az evést és felnéztünk rá. – Kezdésnek megfelel, de nem vethetünk mindenkit Imperius átok hatása alá, mert...

- ...mert egy idő után küzdeni fognak ellene és sosem tudhatjuk, hogy mikor szűnik meg teljesen az imperius hatása – fejeztem be helyette a mondatot. Ezután viszont mindenki felém fordult, még Piton is. – El...elnézést, uram – mondtam, miután éreztem magamon anyám szúrós tekintetét. Enyhén elpirulva lehajtottam a fejem.

- Mindenesetre én is ezt akartam mondani – biccentett felém a tanár. – Kezdésnek jó, de híveket kell elhelyezni a minisztériumban – mondta.

- Azt nem lesz nehéz találni – vigyorgott ravaszul Lucius. Narcissa mellette csendesen elfogyasztotta a levest és az ajkát megtörölve felpillantott a fiára. Draco mihelyst észrevette, hogy anyja aggódó tekintettel vizslatja őt, mintha dühbe gurult volna és makacsul elfordította a fejét. Miközben ismét társalogni kezdtek a gyűlésről óvatosan megérintettem az unokatestvérem karját, mire ő összerezzent.