Cure - Gyógyír || ✔

Váratlan vendég

1940. szeptember 3. Pontosan úgy, ahogy minden nap. A zsebórámra pillantottam, és elégedetten mosolyogtam. 11:43, Emma és Enoch pedig pontosan érkeztek. A virágokat locsoltam, amikor mellém értek.

- Cassie, ezt nézd! - mutatta felém Emma a kosarat, amit Enoch hozott a kezében. Tele volt friss, tökéletesen érett eperrel.

- Csodásak vagytok - mosolyogtam, és letettem az öntözőkannát. - Gyertek, megmossuk és megkínáljuk a többieket is belőle.

A házba mentünk, Emma pedig épp készült az udvarra, hogy a szokásos módon megmentse a mókust, amelyik le fog esni a fáról.

- Segítsek, drágám? - kérdeztem tőle, amikor a vállára kapta a kötelet.

- Hagyd csak. Szólok Jake-nek - válaszolta szégyellősen, én pedig bólintottam. Enoch jókedvűen rám pillantott, aztán elővett egy nagy tálat az epernek.

- Pontosan olyan, mint Abe - jegyezte meg, és végre nem csillant sem a szemében, sem a hangjában féltékenység.

- Tényleg? Külsőre is? - kérdeztem vissza. Elkezdtem megtisztítani a gyümölcsöket, és érdeklődve néztem Enoch-ra. Amióta Vándorsólyom kisasszony a többi Ymbrynhez kényszerült menni, valamiféle gyűlésre, csak azóta vagyok a gyerekekkel. 25 évesen természetesen esélyem sem volt arra, hogy átvegyem egy Ymbryn helyét, de a pótmamája voltam a gyerekeknek. A kisasszony egy hónapja volt már távol, azóta csak telefonon hallották a hangját, és éreztem, hogy a ház lakóinak mennyire hiányzik. Én azonban soha nem ismertem, és ha egyszer hazatér, az lesz az első, mindamellett valószínűleg az utolsó találkozásunk is.

- Teljesen. Egy kicsit kevesebb a szőr az arcán, és hosszabb a haja, de Abe pontosan ugyanígy nézett ki - zökkentett ki a gondolataimból Enoch. - Örülök, hogy hála Jake-nek, jól van.

- Még mindig Floridában él, igaz?

- Igen - bólintott, és lerázta az eprekről a vizet, majd a tiszta tálat nyújtottam neki, amibe beletehette. - Készen is vagyunk. Szóljak a többieknek?

- Igen, kérlek! - Az órára néztem. Egy perc múlva lesz dél. - Ami azt illeti, benti ebéd helyett akár piknikezhetünk is - ajánlottam fel.

- Ez nagyszerű ötlet! Megkeresem a srácokat - szaladt el lelkesen Enoch, én pedig mosolyogva elkezdtem összeszedni a piknikhez szükséges dolgokat. Váratlanul kopogtak a bejárati ajtón. Ismét az órára néztem, kereken dél volt. Kíváncsian nyitottam ki az ajtót. A küszöbön egy hölgy állt, pipával a szájában, bársony anyagú kék ruhában. Elállt a lélegzetem, és meg kellett jegyeznem magamban, hogy gyönyörű volt.

- Miben segíthetek? - kérdeztem végül, összeszedve magam. Szólásra nyitotta a száját, de Claire hangja a hátam mögött megelőzte.

- Vándorsólyom kisasszony! - kiáltotta boldogan, és a hölgyhöz rohant előttem, aki lehajolt hozzá, és megölelgette. Meglepetten vontam fel a szemöldököm. Szóval ő volt Miss Peregrine.

- Szervusz, Claire drágám. Merre vannak a többiek?

- Épp piknikezni készültünk - feleltem helyette, mire jelentőségteljes pillantással rám nézett. Láttam a tekintetében valamit, amit nem tudtam beazonosítani, de mindenesetre nyugtalanított. - Esetleg csatlakozhatna, Miss Peregrine.

- Menj csak készülni, Claire. Azonnal megyek - küldte el a kislányt, aki futtában még a nyakamba ugrott egy ölelésre. Egy puszit nyomtam a fejére, aztán útjára indítottam. Visszafordulva láttam, hogy a kisasszony nehéz utazótáskáját próbálja épp egy kézzel felemelni. Azonnal mellette teremtem, és kivettem a kezéből.