Epilógus

11 1 0
                                    

A város utcáit járva nem tűnt olyan hűvösnek az idő, azonban az alacsony kerítésű kisház előtt állva szorosabban húztam magam köré a kabátot. Alatta kék bársony anyag simult a bőrömhöz. Felpillantottam az emeletes lakásra, és hirtelen elöntöttek az emlékek. Magam mellé néztem, Alma kíváncsian jártatta tekintetét végig az udvaron és az épületen. Amikor megérezte, hogy nézem, gyengéden megsimította a kézfejemet.

- Készen állsz? – kérdeztem tőle. Ismét felnézett a házra, majd vissza rám.

- Félnem kellene a nagymamádtól?

- Dehogy – nevettem el magam. Elgondolkodva mért végig.

- Szereti a teát? – A szememet forgattam.

- Literszámra fogja veled itatni.

- Két cukorral? – vonta fel a szemöldökét, szája sarka óvatosan felfelé mozdult.

- Két cukorral – bólintottam. Egy puszit nyomott az arcomra, én pedig régi jó szokásomhoz híven, rátenyereltem a csengőre.


Vége

Cure - Gyógyír || ✔Where stories live. Discover now