Cure - Gyógyír || ✔

Segítség

- Kimegyek, és szétnézek a környéken. Figyeltek a többiekre, kérlek? - azonnal bólintottak, ám mielőtt elindulhattam volna, hogy felöltözzek, egy hang megállított.

- Nem mész sehová.

*

- Nem mész sehová - közölte a kisasszony ellentmondást nem tűrően. Meglepetten fordultam vissza. Egy pillantást vetettem a négyesre, akik azonnal értették a célzást, és a konyhába mentek. Az igazgatónő elé sétáltam, és megálltam előtte.

- Tessék? - kérdeztem nyugodtan. A szemembe nézett, szúrós tekintetétől hirtelen hátrahőköltem. - Miss Peregrine, mi a baj?

- Azt mondtam, hogy nem mész sehová. Ha már én elküldtem miattad a gyerekeket, nem is egyszer, egyedül, úgy, hogy ezek szerint könnyen bajba kerülhettek volna, nem tűröm a hősködést - mondta hidegen. Éreztem, hogy felgyülemlik bennem a düh. Tényleg az én hibám lenne, hogy ez történt, hogy lehetséges, hogy újra potenciális célpont lett a család valakinek?

- Nem kértem, hogy bármikor is elküldje őket - válaszoltam végül, hasonló hangszínnel.

- Nem - fordította el a fejét. - Valóban nem. Ettől függetlenül nem engedhetlek ki oda.

- Itt a legkisebb bántódásom nekem eshet, ha körbenézek - próbáltam meggyőzni. Dühösen fújtatott egyet.

- Jó. Akkor csinálj azt, amit szeretnél. De az ég szerelmére, Cassidy - kapta felém a fejét, a tekintetében olyan dühvel, hogy elkerekedett a szemem -, ne sodord veszélybe a gyermekeimet - a reakciómat látva hirtelen elszégyellte magát. Kinyitotta a száját, valószínűleg azért, hogy bocsánatot kérjen, de a szavába vágtam.

- Persze - bólintottam hűvösen. - Arról vagyok híres.

- Cassie... - szólt utánam, de leintettem, miközben kimasíroztam a helyiségből, és felmentem a szobámba. Átvettem a melegítőszettet, felvettem a vastag, lövésektől aránylag jó védő bőr nadrágomat, egy fekete trikót, lövésálló mellényt, rá pólót és a hosszú, fegyvereket könnyűszerrel elrejtő kabátomat. Az acélbetétes bakancsot felhúzva a tükörbe néztem, miközben összefogtam a hajamat.

Az egyik ágy alatti, elrejtett fiókot kihúzva szemügyre vettem a fegyvergyűjteményem. Egy egyszerű pisztolyt akasztottam az övemre, másik oldalamra a kedvenc tőrömet, majd a kezembe vettem egy lándzsaszerű szúrófegyvert. Kesztyűt húztam a kezemre, hogy védje a bőrömet a dörzsölődéstől. Ismét végignéztem magamon, és bólintottam. Így éreztem magam igazán jól. Lementem a lépcsőn, és egyenesen a bejárati ajtóhoz léptem. Érintést éreztem a vállamon, ami megakadályozott abban, hogy lenyomjam a kilincset. Hátrafordultam, és a kisasszonyra néztem. Aggódó tekintettel, bűntudattal a hangjában szólalt meg:

- Vigyázz magadra - mondta, és kezét visszatette a bal karjában pihenő Ymbrynre. Bólintottam egyet, majd újra az ajtóhoz fordultam, de rájöttem, hogy nem mehetek el csak úgy. Ígéretet tettem magamnak, hogy nem fogok soha többet szó nélkül elhagyni senkit. Visszanéztem rá, közelebb léptem hozzá, és az arcához hajoltam, hogy egy puszit nyomjak rá.

- Nemsokára jövök - ígértem meg, és bár szinte már kiléptem az ajtón, láttam, hogy könnybe lábad a szeme. A friss levegőt mélyen beszívva jobbra fordultam, és az erdőn át elindultam, hogy keressek... lényegében bármit, ami fenyegető.

***

Egy kiadós vándorlás után, amikor már szinte megnyugodtam, hogy semmi veszélyes nincs a környéken, és elindultam visszafelé, az erdőben neszt hallottam magam mellől. Halk volt, de az éles hallásom azonnal felfigyelt rá. Mozdulatlanul maradtam egy fa viszonylagos takarásában, és kémleltem a terepet. Ág reccsenését hallottam, élesen jobb oldalról, ezért arra kaptam a fejem, és hunyorogva figyeltem. A bokrok és fák közül egy méretes farkas lépett elő, és nem vett észre azonnal. A szívem dobogása kissé lelassult, minimum egy Üres érkezését vártam. Meglepő módon az állat érkezése megnyugtatott. Egy apró sóhajt engedtem ki a számon, amit azonnal meghallott, és felém kapta a fejét. Támadó pozíciót vett fel, a fülét hátracsapta és felhúzta a száját, hogy kivillantsa a fogait. Változatlanul nyugodt maradtam, és óvatosan, lassan, a szúrófegyvert a kezemből leraktam magam elé a földre. Guggolva maradtam, ahogy osonni kezdett felém, morogva. Nem mutattam félelemnek semmi jelét, csak a szívem vert egy kicsit gyorsabban.

- Nem bántalak - mondtam színtelen hangon, halkan. Fél méterre tőlem megállt, és kissé visszaengedte a fülét, kevesebb agressziót viseltetve irántam. Tudtam, hogy nem értheti, amit mondok, de a hangszínemmel próbáltam jelezni felé, hogy nem vadászom. Legalábbis nem rá. A két kezemet tenyérrel lefelé előrenyújtottam, szinte alig mozdulva. Az állat, ha emberi kifejezéssel élnék, kíváncsian lépett közelebb, és megszagolta a kézfejemet. Lassan megfordítottam a kezem, tenyérrel felfelé. Ismét megszaglászta, megbökte az orrával, majd a tenyerembe helyezte az állát. Elengedtem egy apró mosolyt, és a mutatóujjamat behajlítva próbáltam megsimítani az állát. Ellenkezve mordult fel, én pedig megálltam. Ismét megszagolta a kezemet, és mintha háziállat lenne, hozzányomta a fejét, majd lefeküdt. Ezt engedélynek vettem a megmozdulásra, és törökülésbe ülve megvakartam az állát. A farkas lehunyta a szemét, és hagyta, hogy lassan a pofája oldalát, majd a feje tetejét és a füle tövét is megsimogassam.

- Jól van - mormoltam közben, és elhúztam a kezem. Lassan felálltam, amit az állat immár rezzenéstelenül nézett végig, majd a lábaira állt ő is. - Nekem mennem kell. Menj vissza a falkádhoz - mondtam neki, újfent tudatában annak, hogy nem érti a szavaimat, de jól esett kommunikálni vele az én módomon. Elindultam a ház felé, a farkas pedig követett, miközben fülelve tekintett körbe.

Vajon veszélyt érez? Miért kísér? - tettem fel magamnak a kérdést, de egy pár méter megtétele után választ kaptam rá. Mellettünk a fák között susogás hallatszott, aztán erős, dübörgő léptek közeledtek lassan felénk. Kémleltem a területet, és szorosabban fogtam a lándzsát a kezemben. A farkas mellettem morogni kezdett, feszülten figyelt a hang irányába. Aztán megláttam, hogy velünk párhuzamosan a fák ágai magasan hajlanak meg, a bokrok pedig csattogva töredeztek meg alatta, mintha egy láthatatlan test haladna arra. És éppen ez volt a kulcsinformáció. Láthatatlan. Gondolkodás nélkül felkapaszkodtam a legközelebbi fára, amikor úgy tűnt, hogy a mozgolódások egyre felénk irányulnak. Nesztelenül felhúztam magam az egyik legmagasabb, erős ágra, és lepillantottam a farkasra, ahogyan egyre agresszívebben morgott és vicsorított. Pisszegtem neki, ami elterelte a figyelmét, és felnézett rám. A számhoz emeltem a mutatóujjamat, és susogtam neki, hogy maradjon észrevétlen. Úgy tűnt azonban, hogy őt ez nem hatotta meg különösebben, egy másik bokorhoz vonult, és támadópozícióba tornázta magát.

Az Üres felénk közeledett, a szívem pedig egyre hevesebben dobogott, majdnem kiszakadt a mellkasomból. Higgadtan megfogtam egy felettem lévő ágat, hogy egy véletlen meginogás nehogy a leesésemet eredményezze. Egy pillanatra behunytam a szemem, amikor pedig kinyitottam, éreztem, hogy a fa lombkoronája megmozdul, ahogy a szörnyeteg beállt alá. Nem láttam, de tudtam, hogy körülbelül fél méterrel lehettem a feje felett. Hirtelen a farkasra néztem, és erősen kellett koncentrálnom, hogy nehogy ráordítsak és elkergessem, mielőtt még butaságot csinálna. Ugyanis a fa susogásából úgy érzékeltem, hogy az Üres felé fordul. Az állat hirtelen csaholni és vonyítani kezdett, majd hátat fordított neki, és kaparni kezdte a földet mellső lábaival.