Cure - Gyógyír || ✔

Bátorság

Kiálltam a sorból, vártam, hogy a hátulja beérje a többieket, és csatlakoztam az utolsók mögé, a farkasok elé. Csendesen baktattak velünk, egyikőjük elöl néha megbökte Claire kezét, aki nevetve megsimogatta a fejét. Jake-nek nem volt észrevétlen a pozícióváltásom, ahogy az sem, hogy szorosabban fogtam a lándzsát. Kivált a sorból, és mellém lépett.

- Hol van? - kérdezte kertelés nélkül. Mögénk biccentettem a fejemmel. Óvatosan hátrapillantott, majd nyugodt arckifejezéssel előre fordult.

- Pár száz méterre lehet. Talán elérünk a csónakhoz, mielőtt észrevesz minket.

*

- Én is ebben reménykedem - az órámra néztem. - Huszonöt percünk van odaérni. Még körülbelül százöt méter, fel kell másznia mindenkinek a hajóra, és el is kell indulnunk - ismét hátranéztem a szörnyre, szerencsére úgy tűnt, hogy nem gyorsított be. - Te leszel az őrszem. Hah, őr-szem, érted - böktem oldalba a szörnyű szóvicc kíséretében, mint ahogy mindig csináltuk, mire halkan felnevetve forgatta a szemét. Összeborzoltam a haját, ami úgy is maradt, szanaszét állva.

- Mindig az én kis unokaöcsikém leszel, Jacob - közöltem vele ellentmondást nem tűrően. Kedvesen elmosolyodott.

- Te pedig mindig az én szörnyű humorú nénikém.

- Ilyen bókot is rég hallottam - bólintottam mosollyal az arcomon. - Hol van?

- Mintha megállt volna - felelte, miután ellenőrizte a terepet. Összevontam a szemöldököm, valamiért nem tetszett nekem a helyzet. Hátranéztem én is, és láttam, hogy valóban igaza volt Jake-nek. Tűnődve fordultam vissza, és elakadt a lélegzetem. Mindenki megállt, mivel a falka elöl lévő tagjai morogni kezdtek. Jake teste megfeszült mellettem.

- A hajónál vár ránk egy - mondta, én pedig gondolkodás nélkül előresiettem, magammal húzva őt.

- Te figyelsz, hogy merre van - mondtam neki, amikor megálltunk a csapat elején. Mögöttünk a gyerekek morgolódni kezdtek, amiért nem értették a helyzetet. Hozzájuk fordultam.

- Jól van, most jön az izgi rész. A hajónál egy Üres áll, valószínűleg ránk várva. Mögöttünk is van egy, ezért kétfelé kell figyelnünk - mondtam nyugodt hangon. A kisebbek az idősebbekhez húzódtak ijedt tekintettel. Olive mellett Millard és Bronwyn szorongott, a kisasszony egyszerre ölelt körbe három gyermeket, feszülten figyelve engem. - Enoch és Emma - intéztem hozzájuk a szavaim, és magamhoz intettem őket. A kezükbe nyomtam egy-egy pisztolyt, a fiú pedig kapott egy hosszabb pengéjű tőrt is. - Ha közel jön a hátsó, lőjetek gondolkodás nélkül. Mint mondtam, a körvonala látszódik, tudni fogjátok, melyik része hol van. Vigyázzatok magatokra - mondtam, ők pedig bólintottak. A falka, mielőtt bármit mondhattam volna, megérzésből körülvette a kis csapatot, ami nagyrészt gyerekekből állt.

- Cassie, közeledik - szólt nekem Jake, a hajó felé biccentve. Egy utolsó mondatra fordultam a többiekhez.

- Óvatosan kövessetek minket, nem szabad lemaradni - miután láttam, hogy mindenki értette, Jake-kel együtt elindultunk az Üres felé. Az unokaöcsém kezében ott volt a számszeríj, mindketten kellőképp felfegyverkeztünk a harcra, ami immár elkerülhetetlennek tűnt. Húsz percünk maradt.

- Felgyorsított, megpróbálok rajta sebet ejteni, hogy te is láss belőle valamit - közölte Jake, és mielőtt megállíthattam volna, szaladni kezdett.

- JAKE! Azonnal gyere vissza! - ordítottam, és utánaeredtem.

- Cassidy, ne merj hülyeséget csinálni! - kiáltott utánam Miss Peregrine, de hátra sem fordultam. Szerencsére könnyen lépést tudtam tartani a fiúval, aki futtában lőtt egy nyilat, sikeresen célba találva.

- A mellkasában van, megtántorodott - kiabálta, én pedig a pisztolyt előrántva lőttem egyet, a golyó azonban messzire szállt a levegőben. Eltévesztettem a lövést. Tágra nyílt szemmel hátráltam két lépést, borzasztóan idegesített, hogy nem láttam, mivel állok szemben. Hirtelen gondolattól vezérelve a földre vetettem magam, oldalra gurultam, így szemben álltam Jake-kel, reményeim szerint a szörny oldalán. A gyerekekre nézve láttam, hogy összébb húzódtak, Enoch és Emma pedig a mögöttünk lévő Üresre céloztak, ahogyan a hangzavarra az közeledni kezdett feléjük. Amint tekintetem ismét a levegőben lebegő nyílra szegeztem (lévén ennyit láttam az ellenségből), hirtelen piros folyadék fröccsent a szemem előtt, egyenesen a lény testére, nagyjából felismerhetővé téve a feje körvonalát.

- Jake! Az ott vér?! - kérdeztem kétségbeesve, mire elengedett egy ideges nevetést, és felmutatta a kis fiolát.

- Dehogy! Ételfesték - válaszolta, én pedig hitetlenül megráztam a fejem. A szörny elé rohantam, és a lándzsa hegyét felé tartva elrugaszkodtam a földtől. Az Üres azonban könnyűszerrel letarolt az egyik csápjával, nemes egyszerűséggel oldalra hajítva engem a levegőben.

- Cassidy! - sikították többen is, miközben nagyot huppanva földet értem. Próbáltam feltápászkodni, miközben a lény egyenesen a többiek felé tartott. Kiáltani akartam, de láttam, hogy Jake nem tétlenkedik, és tarkón lőtte a szörnyet. A találattól megtántorodott, ám nem esett el. Felálltam, bebiztosítva a pisztolyt, de hirtelen Enoch termett előttem, és nagyot ugorva a nyíl alatt hatalmas sebet vágott az Üresbe. Nyekkenve esett vissza a földre, és felnézett rám.

- Te jössz - mondta, én pedig, ezúttal tökéletesen becélozva a helyet, kihasználva, hogy a lény egy pillanatra megállt, ismét elrugaszkodtam a földtől. A lábaimat összeszorítva a levegőben kinyújtottam őket, így a bakancsom kemény talpa tökéletesen eltalálta a fejét. A lendület földre terítette, én pedig terpeszben érkeztem fölé. Olive hirtelen mellettem termett, és egy baltával lesújtott az Üresre. Nem mozdult többé. Kifulladva néztünk össze. Mindenkit sértetlennek láttam, Enoch és Olive könnyedén legyőzték a másik szörnyet is, aminek a teste szintén kiterítve feküdt mellettünk. A lány a nyakamba ugrott, mire gyorsan szorosan magamhoz öleltem, aztán az órámra néztem.

- Hét perc negyvenhat másodpercünk maradt. Mindenki a hajóra, gyorsan! - kiáltottam, és magam elé engedtem a csapatot, akik futni kezdtek a tenger felé. A sor végére csatlakoztam, gyors körbepillantással biztosra mentem, hogy nem követ minket senki. Miközben a nagyobbak pakolni kezdték a kicsiket, én a farkasok alfájához fordultam. Leguggoltam, ő pedig leült velem szemben.

- Köszönöm, hogy megvédtetek minket - mondtam, és valahogy tudtam, hogy a szavaimat nem, de amit érzek, azt érti.

- Cassie - hajolt ki a hajó korlátján Emma. - Mennünk kell.

Bólintottam, és megvakargattam a farkas füle tövét. Felpattantam a járműre, majd intettem a kormánynál álló Hugh-nak.

- Indulhatunk - mondtam, és visszanéztem a partra. A farkasok elkezdtek visszaindulni az erdő irányába, egyedül az alfa és az nézett minket, amelyik Claire-rel összebarátkozott. A kislány nevetve integetett mellettem.

- Szia, Tappancs! - kiabált neki, ahogy távolodtunk. Érdeklődő mosollyal néztem le rá. - Mi az? Nagyon édes volt, muszáj volt elneveznem.

Nevetve adtam egy puszit a feje tetejére, és a gyerekekhez léptem.

- Mostantól méltán nevezlek titeket harcosoknak - mondtam az illetékeseknek, akik büszkén kihúzták magukat. A táskámból vettem elő törölközőt, aztán egy vödör vizet tettem le eléjük. - Töröljétek le magatokat, nem kellemes izzadságban és koszban úszva vándorolni egész nap.

Otthagytam őket, és a hajó orrához sétáltam. Elővettem az órát és a térképet, megnyugodva láttam, hogy a hátralevő öt perc alatt bőven elérünk a másik hurokba. A korlátra támaszkodtam, behunytam a szemem, és gondolkodtam, hogy hogyan tovább. Merre tovább. Elmenekültünk Cairnholm-ból, ami valószínűleg nyüzsög az Üresektől, de mégis mi a célunk most?